Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan mondjam el Anyának,...

Hogyan mondjam el Anyának, hogy költözni szeretnék?

Figyelt kérdés
23 éves lány vagyok, a legkisebb és az utolsó testvér (Anya mindhármunkat egyedül nevelt fel), aki még hivatalosan otthon él. Az otthonomtól 60 km-re lévő főiskolára járok. 3 éve abban a városban is lakok albérletben, ahol a suli található. Többnyire hétvégente járok haza (család, párom és barátok miatt), illetve a nyarat is itthon töltöm. Azonban most kaptam egy lehetőséget, hogy párommal összeköltözzek szülővárosomban (5 km-re otthonról). Suli mellett dolgozok is, szóval megélhetéssel nem lenne gond, eddig sem kértem semmi pluszt (max elfogadtam azt, amit anya adott). Még 2 évem van a suliból, emiatt (és persze amiatt, mert nehéz lenne neki elengedni) nem díjazza, hogy ténylegesen elköltözzek, plusz párom sem a szíve csücske. Számomra azonban minden szempontból jobb és könnyebb lenne a költözés. Hogyan közöljem ezt anyával? A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy soha nem bírtam elviselni, ha megbántottam őt, és most tudom, hogy egy világ dőlne össze benne. (Idősebb testvéreimet könnyen elengedte, azonban engem egyszerűen kijelentette, hogy nem tud.) Tapasztalatok, ötletek? Nyilván egy ilyen alkalommal nem lehet megtervezni előre, mit mondjon az ember, ezzel tisztában vagyok. Csak tanácsot, véleményt szeretnék kérni.

2018. máj. 14. 08:44
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
59%
23 éves vagy, nem 10. Simán elmondod és kész, nincs mit túlragozni ezen. Ne ilyen gyerekesen add elő magad.
2018. máj. 14. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
79%

Az egyedulallo szulok sajnos hajlamosak az erzelmi zsarolasra hogy mi lesz vele ha te elmesz es mennyire egyedul marad stb..stb.. persze nem akarjuk megbantani de az ember nem lakhat otthon elete vegeeig nehogy egyedul maradjon. Nem a te felelosseged hogy o egyedul van es ilyen teren nem tartozol erte felelosseggel. Persze torodni kell vele es figyelni rade az nem elvarhato a reszerol hogy emiatt otthon lakj es emiatt lelkiismeretfurdalasod sem legyen. Valj el erzelmileg anyukadtol. Attol meg nem fogod nem szeretni mert elmesz, egyszeruem felnottel es eled az eleted es annak orulnie kell. Mindenki a aajat eleteert felelos.

Szoval mond meg neki es kesz. Es biztosisd rola hogy torodsz vele, felhivod ugyis, atjossz majd hozza de nyilvan ez alap egy jo szulo-gyerek viszonyban

2018. máj. 14. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
78%

5 km-rel az otthonodtól arrébb miért éri meg költözni? Suliba ugyanúgy járnod kell és ott is albérletben lenned.

Mégis miért éri ez meg???

2018. máj. 14. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
29%
Fasz kozeleben akar lenni. De arra nem gondol hogyha szakitanak akkor meg haza kell majd kunyorognia magat.
2018. máj. 14. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
66%
Látom harmónikus kapcsolatod van az anyukáddal.Neked is ugyanolyan nehezen megy (menne) az elszakadás!Ha apránként összeszokna a barátod az anyukáddal? Anyukád mit nem kedvel a barátodban?
2018. máj. 14. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
68%

A 4es vadparaszt logikája szerint senki ne költözzön össze a párjával, mert mi van ha szakítanak és akkor haza kell költözni.

Nálatok falun ez így megy, he?

2018. máj. 14. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:
3. válaszoló. Nyilván nem két albérletben laknék egyszerre. Ha összeköltöznék párommal, akkor csak ott élnék. Nem sok órám van, és az a pár óra is hétfőn és szerdán van. A hétköznap többi részében dolgozok, ami itthon is menne. + nem kéne idegenekkel lakni, a lakbér és rezsi is jóval olcsóbb lenne (páromnak is), mint a jelenlegi albérletben, közel lennék a szeretteimhez, továbbá amit korábban leírtam: egy adott helyen laknék. 3 év alatt kissé meguntam, hogy hol itt vagyok, hol ott vagyok, hurcolom állandóan a bőröndöt, minden héten 2szer a cuccaim nagy részét haza majd vissza (próbálkoztam már, hogyan lehetne kevesebb dolgomat hozni-vinni, de akkor is, valami 10000%,hogy a másik lakásban maradt és épp szükségem volt rá). Egyszerűen nincs olyan hely, ahol mindenem meglenne. A jelenlegi albérletben ráadásul minden dolgom (konyhai, fürdőszobai, de még a cipőim is) a hálószobában van - ha a közös terekben rakom, vagy megrongálódnak, vagy használva vannak, ez sok évi tapasztalat- ami szintén nem a legjobb.
2018. máj. 14. 09:29
 8/19 A kérdező kommentje:
4. Kíváncsi vagyok, neked vajon milyen életed van. Van-e párod, egyedül élsz-e.. Bár ezzel, amit leirtal, csak arra tudok gondolni, hogy annyira fáj számodra a saját életed, hogy másét is meg akarod keseríteni. Irigy vagy. És boldogtalan. Előbb a saját életedben keresd a hibát. :) Szerintem az egész világtörténelemben normális volt az, hogy a párok együtt szeretnének élni!
2018. máj. 14. 09:35
 9/19 anonim ***** válasza:
51%

"Szerintem az egész világtörténelemben normális volt az, hogy a párok együtt szeretnének élni!"


Nagyszerű! lobogóra illő mondat!

Mondd el így anyukádnak!


és gondolj arra, hogy ezt egy felnőtt nő megoldja anélkül, hogy nyafogó kérdést írna ki a gyakorira - az egész világtörténelemben így volt normális ez.

2018. máj. 14. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:
5. Egyszerűen tetőtől talpig, úgy ahogy van, nem kedveli őt. Eléggé egyedi stílusa van (régimódi, anya szerint nyálasan romantikus). Nagyon sok rosszat mondott róla. Azt mondta főként, amit mindig emleget, hogy nem hozzám való, szegény, vele nem tudnék megélni, stb...
2018. máj. 14. 09:43
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!