Volt már nagyon nehéz időszakotok? Hogy vészeltétek át?

Jobbulást kívánok édesanyádnak, nagyon szép dolog, hogy ápolod. Mielőtt valaki írná: igen, tudom, hogy ez a "normális", de mostanában kevés ilyenre van példa.

Volt nekem is nehéz időszak az életemben.

Élettársam elköltözött 3 év után egyik napról a másikra. Két nappal később megtudtam, hogy hónapok óta csalt, a nő terhes. Csodálatos módon még valami nyavalyát is sikerült elkapnom tőle, így lett tökéletes a szakítás. Azért sikerült megkoronáznia az egészet azzal, hogy hónapokig zaklatott valami 5000 forintos tartozás miatt, mindezt úgy, hogy ő közel 100.000 fonrittal maradt adós felém. Az egyik olyan esetnél, amikor jött utánam nagyon kedvesen de határozottan és elég hangosan közöltem, hogy nem kell aggódni, azt a pénzt, amivel tartozik, költse inkább gyógyszerekre, mielőtt leesik a .....

Ez volt az első lépés, hogy jobban legyek. Utána szépen lassan sikerült kiiktatnom az életemből őt is, meg a családját is. Sikerült túllépnem az egészen, igaz, nagyon hosszú és nehéz folyamat volt.

Kívánom, hogy hamar tudj tenni a céljaidért :)

8 éve vagyok a nagymamámmal, 19 éves korom óta. Ő már akkor is 84 körül volt. Lehet számolni :)

Hihetetlen sok nehézségen mentem át igy átérzem a helyzeted. Én diagnosztizáltam nem lettem depressziós, igaz vannak nehezebb periódusaim de egy szimpla környezetváltás segítene nekem. Nem érzem azt hogy pszchiésen orvosi vagy gyógyszeres segítségre lenne szükségem, de kiújult a gyerekkori tüdőbetegségem a sok takarítástól és vegyszertől illetve a számomra kevésbé megfelelő lakóhely miatt (északi fekvés, nyirkos) és pánikbeteg lettem. De nagyon nehéz egy idős beteg ember mellett lenni napi 24 órában szinte egy lakásba zárva. A háztartást vezetni, takarítani, bevásárolni, vele foglalkozni, látni ahogy leépül (és valahol én is) miközben a legjobb éveim úsznak el.

Ha lenne népszavazás az euthanáziáról én elsőként írnám alá. Miközben a legjobb éveim úsznak el egy idős emberre vigyázok akinek teljesen mindegy él vagy meghal. Demens, igy a helyzetem még rosszabb. Miközben én teljesen tönkremegyek mellette emberileg és lelkileg 27 évesen. Azt szoktam mondani jó hogy van egy netem és nem vagyok teljesen elszigetelve a valós társadalomtól. Olyan ez mint egy büntetés ahol várod mikor szabadulsz.

Sajnos senkire nem számíthatok és nincs segítségem igy egyedül is vagyok a problémával.

Apám aki a fia nem foglalkozik vele, az rám bízta. Egyben meg is oldotta az ellátását.