Akik tizenévesen vesztették el vmelyik szülőjüket: hogy vészeltétek át?
A barátnőm miatt aggódom. 17 éves, és 3 hónapja halt meg az apukája balesetben. Nagyon szerették egymást, a barátnőm mindig is inkább apás volt mint anyás, rengeteg közös programjuk volt. Barátnőm természetesen teljesen kiborult és még mindig nagyon zárkózott, semmihez nincs kedve, csak eljön suliba és alig szól hozzánk, szünetekben is csak ül vagy zenét hallgat, sokat sír.
Valahogy szeretnénk neki segíteni, de nem tudjuk hogy kéne. Még egyikünk sem volt hasonló helyzetben. Nyilván tudjuk hogy 3 hónap még nem sok idő és még friss a fájdalma, de szeretnénk hogy ha most már valahogy visszatérne az életbe, eljönne velünk valamerre (nem bulira gondolunk, csak sétálni, beszélgetni, beülni egy kávézóba akár) de még semmi ilyenre nem kapható.
Azokat kérdezem, akik voltak már ilyen helyzetben, hogy kb. ennyi idősen vesztették el egyik szülőjüket, nekik mi segített? Meddig tartott ez a bezárkózós időszak? A barátok mit tehetnek ilyenkor? Az a jó, ha hívjuk programokra, vagy inkább hagyjuk békén és várjuk meg, hogy ő közeledjen felénk?
Köszi előre is!
17/L
Szintén 17 éves vagyok és lány, nyáron halt meg az édesapám.
Apás voltam én is, eszméletlenül, nálam apa volt olyan, akitől mindenfélét kérdeztem, anyától pedig csak annyit: "hol van apa?". :)
Rettenetesen nehéz dolog. Nekem is váratlanul ment el, már négy hónapja, és azt hiszem, még nem fogtam fel teljesen. (Nálunk orvosi hiba volt... Az sem "jobb", mint egy autóbaleset.) A mai napig pikk-pakk lehangolódok, és szemenköpnék szívem szerint minden embert. Aztán ez az érzés elmúlik, rájövök, hogy az embereknek nem ADHATOM meg azt az örömöt, hogy engem összetörve lássanak, és anyának is szüksége van az én erőmre.
Én szeretek társaságba járni, mindenféle felszínes dolgokról fecsegni, sőt, olykor még beszélgetésre is kapható vagyok, egészen addig, amíg meg nem kérdezik, hogy vagyok. Engem a barátaim kerestek, ami nekem jó érzés volt, első hetekben ugyan lepattintottam őket, de ők nem adták fel, ami szerintem sokat számított.
Ha gond van, kibeszélem magamból, ha más nem, megnyitom a Word-öt, és kiírom magamból.
Ja, és én a barátaimmal rengeteg olyan dolgot csináltam, amit előtte apával is (pl. futottam, vagy csak kimentem vele a hétvégi focimeccsre). Ez is jó volt!
Ne erőltessetek rá olyat, amit nem akar, én pl. azt is utálom ha valaki problémákról fecseg körülöttem (pl. nem kapott időpontot a hétvégére kozmetikushoz), illetve a vihogást sem viselem el.
Tehát hívjátok programokra, ha hússzor elutasítja, akkor huszonegyedszerre is keressétek fel. Az embernek ilyenkor talán a barátaira van leginkább szüksége.
Szia!
Én fél éve vesztettem el apukám, Ő öngyilkos lett, és utána jöttem arra a dologra rá, hogy jobb ha elengedem. Nem szabad a szomorúsággal itt tartanom, ha Ő elszeretett volna menni.
Szerencsére ez segített így talán feldolgozni is, ha eszembejut valamiről, még most is fáj... Fog is, mindig hiányozni fog... De... ha folyton fájdítom a szívem, csak rosszabb lesz, az első 2-3 hét természetes. Akkor is barátnőimmel voltam, Ők segítettek, megöleltek. De így fél év után már nem téma Ő, jól vagyok.
15L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!