Hogyan lehet ezt a dolgot kulturáltan elintézni?
A fiaink közül kettőnek mai fül számára talán kicsit régies hangzású neve van. (A nevüket ki se írom, nehogy rájuk ismerjen valaki.) Egy-egy családi ősről lettek elnevezve, egyikük férjem nagypapájáról, akit ő nagyon szeretett és tisztelt. A gyerekek szeretik a nevüket, ismerik azoknak az elődöknek az életét, akikről elneveztük őket, büszkék rájuk. Iskolában, baráti körben nincs csúfolódás, teljesen elfogadják őket a nevükkel együtt, a saját baráti körünkben is vannak, akik nem a mostani divatos nevek közül választanak. Van aki a lányát Máriának vagy Ilonának nevezte el.
Az utcán azonban olykor előfordul, hogy ha egy gyerek meghallja a nevüket, nevetve megismétli, leginkább gúnyosan, és jó hangosan. Amin a leginkább csodálkozom, a szülő rá se szól a csúfolódó gyerekére. Én fordított helyzetben biztosan megtenném.
Eddig ignoráltam, a gyerekeknek is mondtam, ne szóljanak vissza semmit. Nem olyan gyakori ez a helyzet, mégis olyan jó lenne egy kulturált, de frappáns mondat a csúfolkodóknak. Tudnátok adni ötleteket? Baráti körben már kaptam tippeket, de ezek már nekem is eszembe jutottak.
(Attól kíméljetek meg, hogy miért nem Bence és Benett lett a nevük, vagy valami hasonló, mint írtam, a nevüknek története van, és a gyerekeink is szeretik.)
Minden nyelvben vannak ilyen nevek, amik furák egy kicsinek. Én felnőtt fejjel sem tudom elképzelni, hogy meglátok egy aranyos pici babát, és kiderülne, hogy Béla a neve. Nem tudom, miért. Talán mert életemben a Béla, Dezső, Mária, Ilona neveket mindig a néni vagy bácsi szó követte.
Amúgy a saját nevemet sem hallottam még nénivel, pedig 30 vagyok, és velem együtt 3-an voltunk ilyen névvel az osztályban.
Pont nemrég láttam angolul ilyet, hogy "Az emberek konkrétan elnevezik a kisbabájukat Karen-nek, vagy a Karen-ek csak úgy a semmiből megjelennek 3 gyerekes anyaként, és a vásárlók könyvét kérik?".
Tök mindegy, hogy milyen nevet adsz nekik, a gyerekek kegyetlenek és úgyis kitalálnak valamit, amivel bäsztathatják. Ha nem a neve miatt, akkor más miatt kötnek bele.
Nekem szerintem egy szép és viszonylag különleges nevem van, azt is b@xogatták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!