Hogyan dolgoztátok fel, hogy nem született gyermeketek?

"Esetleg saját petesejtjét a párodéval megtermékenyítve"

Magyarul a férje teherbeejtené a hugát? (ha van)

Nekem van olyan ismerősöm akinek nem lehet gyereke pedig 10 éve házas. A testvére gyerekével nagyon sokat foglalkozik, gondolom így sikerül neki feldolgozni hogy neki nem lehet.

Azért szomorú hogy a cigánynak lehet 8 gyereke is és olyan csóró hogy még a házuk is majd össze dől, másnak meg nem lehet pedig nagyon jól él, autó, ház, munka, pénz, minden megvan már csak egy gyerek hiányzik.

Abszolut megértelek, 49 vagyok, nekem sincs gyerekem, valszínűleg már nem is lesz.

Volt olyan időszakom, hogy rettenetesen hiányzott,majd megőrültem, mára ez alábbhagyott,beletörődtem.Ill. elfogadtam, beletörődni nem hiszem,hogy lehet.

A volt páromnak 3 gyereke volt,nyíltan megmondta, nem akar többet.Valahogy úgy alakult az életem, hogy csak tologattam,de lehet, hogy önmagamnak se vallottam be,megvagyok gyerek nélkül.

A társadalmi"elvárások" ma már nem érdekelnek,persze mindig szóba kerül, ha találkozok ismerősökkel,jön a kötelező kérdés, amitől rosszul vagyok,pedig nem kellene.

ha úgy érzed, hogy így is teljes és boldog az életed,mért ne?A gyereket tudtommal nem azért szüljük, hogy MI legyünk boldogok, hanem ő.

Csakhát a mai társadalom enyhén szólva ejnyebejnyézik, ha egy nőnek nincs gyereke.Ezt kellene vhogy átlépni.

Úgy érzem nekem sikerült,semmivel nem érzem magam kevesebbnek,mert így döntöttem,max.sok az álszent ember,aki ezt nem meri vállalni.

Lehet, hogy fujjolni fognak rám egyesek, de szerintem egy kutya bizonyos fokig megvígasztalna. Nem tartom helyes dolognak gyerekpótlónak tartani az állatot, de jómagam azt éltem át, hogy a kutyáim annyira kitöltik az életemet, hogy semmiféle hiányérzetem sincs. Ezt nem fogják sokan megérteni, de 32 évesen úgy érzem, abszolút nincsenek fölös anyai ösztöneim, és nem akarom tagadni, hogy vannak, csakhogy az mind a kutyáimra irányul. Én nem tudom megállni, hogy ne puszilgassam őket, meg gügyögök hozzájuk, meg hasonló őrültségek. Páromat ez irritálja, de az az igazság, hogy ő is gügyög főleg a kedvencének, és ha a kutya kéri, hogy vegye fel, fel is veszi, és úgy gügyörészik neki...Viszont mikor említettem neki, hogy apai érzéseket táplál a kutya iránt, úgy nézett rám, mintha megőrültem volna és biztosított felőle, hogy semmiféle apai érzései nincsenek felé. Pedig vannak:)

A lényeg, csak segítésként írom, hogy ezeket az őrjítő anyai ösztönöket igenis le lehet kötni kutyával, már ha szereted őket.

Nekem most az okoz gondot, hogy nem vágyom gyerekre, mert attól félek, nem tudnék mellette eleget törődni a kutyáimmal. Hát, ilyen is van...