Mit tegyek a súlyos beteg szomszéddal? Képtelen vagyok segíteni rajta.
Sziasztok!
32/N vagyok. Társasházban élek, a közvetlen szomszédom egy nyugdíjas, gyerektelen házaspár. A bácsi nagyon, de nagyon beteg - rákos, haldoklik gyakorlatilag. Az utóbbi időben annyira leromlott az állapota, hogy már nem tud járni, csak fekszik, pelenkás lett. A baj az, hogy nem tudja ezt elfogadni, és minden alkalommal, mikor "dolga van", elindul kifelé a fürdőbe, de még az ágy mellett összeesik. A felesége egyedül éppen hogy képes arra, hogy tisztába tegye, forgassa, a földről már nem tudja felszedni. Ha elesik a bácsi, hozzám csenget át, hogy segítsek felszedni, és én mindig igyekszem is a lehető legjobban segíteni, de esküszöm nektek, nem bírom. Fizikailag. Nem vagyok rossz erőben, de egy magatehetetlen ember súlya duplázódik. Ma reggel hatkor kicsengetett a néni az ágyból, mert a bácsi ismét elvágódott. Beleszakadtam, mire felszedtem a földről. Se ő, se én nem vagyunk olyan állapotban, hogy ezt tudjuk csinálni. Hozzájuk minden nap több órára jön egy hospice-munkatárs, de bentlakó segítséget nem fogadott a néni, mert nincs hova tenni. Ha épp egyedül vannak, mikor ilyen történik, mindig nekem szólnak.
Nem tudom, hogy mondhatnám meg, hogy nem bírom. Akarok nekik segíteni, de nem bírok, és minden alkalommal iszonyatos fájdalmakkal, deréknyilallással, becsípődéssel, húzódásokkal távozom. Viszonylag hamar elmúlnak, de addigra jön az újabb csengetés, ráadásul gyakran tök alkalmatlan időpontban (este tíz, reggel hat, de volt már reggel fél hat is).
Meg lehet mondani nekik udvariasan valahogy? Ajánlhatok valamilyen szakszerű megoldást?
A néni nem akarja a férjét elfekvőben tartani, hazahozza a kórházból is mindig, nagyon ki van készülve az egésztől. Velem mindig nagyon jó viszonyban voltak, bíznak bennem, ezért szólnak nekem, de én meg nem bírom. Lelkileg is egyre megterhelőbb bemenni egy ilyen állapotú beteghez, de ezt még elviselném, a baj az erőmmel van, ami teljesen elhagy. Nem vagyok erre alkalmas. Nem akarom se lerázni őket, se ezt tovább csinálni.
Tudnátok mondani valamit, ti mit tennétek? Létezik udvarias megoldás erre?
Köszi, és mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok.
Teljesen igazad van. Sokat agyaltam ma is ezen, mert barátnőmmel találkoztam, akivel meg is tudtam beszélni a dolgot. Míg ott voltam, érkezett egy nem fogadott hívás a telefonomra egy ismeretlen számról. Mivel "ne zavarjanak" üzemmódban van a telóm, nem is csengett ki. Fél hatkor volt a hívás, hazaérkezve néztem utána a fali üzenőn, hogy az bizony a néni száma. Tehát ma is volt valami, csengetett, nem nyitottam ki, erre felhívott. Ugyan mire számított, felrúgom az ünnepet és megyek?
Szóval gondolkodóba estem, és arra jutottam, bizony nagyon hagytam a dolgot a nyakamra nőni. Puszta szimpátiából és kölcsönösségből eléggé eltolódott az egyensúly (voltak más dolgok is velük, de ebbe nem megyek most bele). Át kell értékelnem a dolgokat és lépni, mert valamiféle gyerekpótlékként kezdenek rámtelepedni. Nem szoktam elutasító lenni, úgyhogy nehéz lesz, de ki kell dolgoznom, hogyan építsem le ezt a dolgot, mielőtt tovább durvul.
Beletrafáltál, mert a szilvesztert a Mátrában töltöm egy wellness-szállóban :)
Köszönöm a sok tanácsot, hasznos volt.
Nem néztem, hányas válaszoló voltam.
Sajnálom, részvétem - neked is... :(
Köszi, hogy megosztottad a történeted végét.
#17, #27
Köszi a válaszokat!
Sütöttem egy tálca muffint egyik este, és egy pár darabbal átcsengettem a nénihez beszélgetni, megkérdezni, minden oké-e. Megmondtam neki, hogy ez embertelen meló neki, én nem vagyok itthon az idő nagy részében, és egyikünk sem ért az ápoláshoz, nem erre vagyunk kitalálva. Üljünk le a gép elé, és keressünk valami megoldást. Mondtam neki a jelzőgombot, de mint kiderült, van a néninek egy unokaöccse, aki messze lakik, és telefonon tartják a kapcsolatot - ő javasolta a hospice-t, akkor nézzünk utána annak. Így kezdődött, a kórházi orvosok segítettek elindulni a dologban.
Én aztán egy ideig nem voltam itthon, majd hazajöttem, de nem találtam a nénit. Mint kiderült, állandóan a bácsi betegágya mellett volt. Aztán egyszer hazajött és átcsengetett a rossz hírrel. :(
Hát így esett a dolog. Időnként ránézek a nénire, megkérdezem, segíthetek-e valamiben (bevásárlás, posta...). Még nem élt vele, ahogy észrevettem, a beszélgetésre nagyobb szüksége van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!