Férfiak nektek tényleg olyan feleség kell, aki főz, mos, vasal, takarít, gyereket nevel? Nincsen ezzel baj, én pl. ilyen vagyok csak úgy érzem, hogy út közben így elveszítem önmagam?!

Nem tudom, a férfiaknak mi kell, de szerintem ezt mind elvárják a nőktől, viszont szerelmesek nem ettől lesznek. Én valahogy állandóan azt érzem, hogy mióta összeköltöztünk, elő lettem léptetve háziasszonnyá és megszűntem nőnek lenni a szemében. Ugyan sikerült valamennyire visszanyerni a pozíciómat, már csak azért is, mert nem vagyok igazi házitündér, de érzem azt, ha totálisan kiszolgálnám is (amit nem teszek meg, akkor se becsülne jobban. Valahogy megszűntem szenzáció lenni, és ahhoz hogy úgy nézzen rám, mint az elején, az kell, hogy más pasi legyeskedjen körülöttem. Én meg ebbe kezdek belefáradni.

Szívem mélyén arra vágytam mindig, hogy itthon lehessek, örömmel szaladhassak a párom elé, ha hazajön. Igazából szeretek neki főzni, új kajákat kipróbálni. Bizonyos fokig szeretem kiszolgálni, valahogy olyankor érzem igazán azt, hogy nőként beteljesedtem. Magyarul: szeretek gondoskodni. Csakhogy az időm kevés, fősuli, munka, házimunka...Bizony azt sem mindig tudom megoldani, hogy másnapra legyen mit vinni ebédre a munkahelyére. Reggelit sose pakolok, még magamnak sincs időm bepakolni vagy készíteni mást az ebéden kívül. Vasalni se vasalok rá, magamra is csak amit muszáj. Mosni én mosok, teregetni együtt szoktunk. Viszont övé a kert és a fűtés (szénnel).

Viszont az utóbbi időben rájöttem, hogy nem is akarok én annyira háztartásbeli lenni. Bármilyen kényelmesnek tűnne is, félnék ennyire kiszolgáltatni magam egy férfinak. Nekem kell az a tudat, hogy van fizetésem, van életem a 4 falon kívül is. És mivel már az összeköltözésnél megtapasztaltam, hogy párom számára megszűntem igazi nőnek lenni, tudom előre, ha mindig itthon csücsülnék, még ennyire sem értékelne, mert nem kéne attól tartania, hogy más pasi szemet vet rám. Kisebb volna rá az esély, mint így, hogy napi 8-10 órán át távol vagyok.

Én előre félek, mi lesz ha gyerekem lesz. El nem tudom képzelni azt, hogy nekem könyörögnöm kelljen minden fillérért a páromtól, ha majd venni szeretnék valamit. Nem vagyok egy költekezős nő, de vannak dolgok, amik kellenek (pl. a kutyáim kullancs elleni szere havonta nem kis összeg, stb.)és nem tudom hogy vehetném meg a gyedből. Meg mi lesz, ha nem tudom felesben állni a rezsit? Előre félek, mert eddig mindent felesben álltunk és ő nagyon jól áll anyagilag.

Arról nem szólva, hogy régen se volt jobb dolga szerintem egy nőnek, csak ha a férje megcsalta, volt egy bő köténye...Mit tehetett szegény, hiszen akkoriban még a nő nem tudott megállni a saját lábán, a nők sokáig nem dolgozhattak. El tudom képzelni azt a kiszolgáltatottságot, mert bár ma már elvileg esélyegyenlőség van, nőként én UGYANANNYI munkáért a töredék fizetésre számíthatok, mint a párom. És sajnos hiába dolgozom, ha megcsalna, erősen el kéne gondolkoznom, hogy szakítsak-e vele, mert egy nagy házban élek, amit egyedül nem tudok fenntartani, eladni nem lehet mostanában ilyen nagy házat, szóval választhatok az éhenhalás vagy aközött, hogy tűröm hogy megcsaljon. Persze valószínű nem hagynám, inkább lezáratnám a fűtésrendszert és az se érdekelne, ha elfagy mindenhol a cső, de sajnos nem olyan egyszerű az sem.

Szóval én azt érzem, sok férfinak kell a cseléd, de nem abba lesznek szerelmesek, hanem a plázacicákba, akiket persze leszólnak az asszony előtt. De lehet, hogy tévedek, mert igazából nekem jó a kapcsolatom a párommal, csak valahogy nem érzem azt, hogy oda lenne értem. Pedig amúgy napi 3-szor is rám mászna, ha hagynám. Szóval lehet hogy én vagyok a kisebbségi komplexusos. Bár nem hiszem, az összeköltözésig nem volt semmi ilyen hülye érzésem, és addig tényleg mindig udvarolt.

Utolsó Válaszoló!

természetes,hogy ezt érzed!A fiatal lányok,nők jelentős százalékát nyomasztják ezek a gondok,kérdések,miután összeköltözésre kerül a sor,és elhiheted nekem,hogy az én agyamban is dettó ugyanezek a gondolatok játszódtak le!Ennek ellenére ezeknek az érzéseknek nem szabad teret hagyni,mert eluralkodnak a kapcsolaton és Rajtad,és akkor már ott tartunk,hogy nincs értelme a kapcsolatodnak!Ha abszolút elment a kedved az egésztől,és csak a negatívumok forognak a fejedben,akkor bizony TE egy megunt,kihűlt kapcsolat csapdájában vergődsz,és természetes,hogy így már a házimunkát sem végzed annyira szívesen,mert nincs,ami motiváljon.Érdemes lenne elgondolkodnod a szakításon.Azért,mert aki nem szívesen teszi,amit tesz,az nem boldog.Én szívesen teszek,amit teszek,.és szerencsére érzem a megbecsülést.Érzem,hogy van miért csinálni.Voltak ugyan nekem is ilyen kételyeim,mint Neked,de a párom már bebizonyította,hogy szeret,és én ezért hálás vagyok,és meg is teszem a tőlem elvárhatókat.ha Nálatok nem ez a helyzet,és Neked nyűg az egész,akkor szerintem ne szenvedj tovább!Hiába,ami az egyik embernek öröm,a másiknak szenvedés.

Utolsónak:

Ehhez azért kell egy intelligens férj is, aki felfogja, hogy ha gyereket akar, akkor bizony jó ideig kutyakötelessége saját magán kívül még a gyerekről és az anyáról is gondoskodni, és aki nem vágja a nő fejéhez ilyen esetben, hogy az én pénzemet költitek...Na, én ilyenektől félek. Nem tudom, párom ilyen lesz-e, de szerintem bizonyos dolgokban igen.:( Pedig nem vagyok egy költekezős fajta.

Van olyan helyzet, amikor nem fér bele a főzés. Vizsgaidőszakban pl. én nem főztem. Rendeltük a kaját. Így is energiaitalokon éltem, másként nem ment volna.

Amúgy nem vagyok hajlandó mindent én csinálni. Még így is én dolgozok a legtöbbet a családban. Tudnék mesélni...A legtöbb férfi egy punnyadt tuskó, és a legtöbb nő kora reggeltől éjfélig meg se áll, ők meg...