Hova költözzünk? Szülők mellé, vagy egy kicsit messzebb?





2-3 km az semmi, a munkahelyem 8-9 km-re van, és 20-25 perc alatt átbringázok.
Ha mittudomén 20-30 km-t írtál volna, elgondolkoznék (bár kocsival az is lófax), de így egyértelműen a pár utcával arrébb lévő kérót választanám, nem is kérdés.




















2km nekünk a falu màsik vége. :D Nekem még az is közel lenne. :)
A helyetekben a messzebbit vàlasztanàm. Az sincs messze. De annak legalàbb van értelme. Még akkor is ha jóban vagytok, azért jó az ha mégsem làtnak bele mindenbe.





Mivel rossz viszony esetén a "kicsit messzebb" sem oszt és nem szoroz, itt pedig jó a viszony, ezért én a szomszédos házat választanám saját kényelmi szempontjainkat (is) figyelembe véve.
Részben tudnám, hogy legalább az egyik oldalon soha nem fog zajos kisebbség lakni, másrészt az egymás segítése egyszerűbb. Mert normális helyen ez természetes, ahogy az is, hogy a fiatal dobálja el a havat az idős helyett.
Mi a vadidegen 70 éves szomszédasszonynak is megtesszük, pedig nem kért rá.
A szülők mellé költözés valószínűleg a kérdező feleségének sincs ellenére, mert ha úgy lenne, nem is tette volna fel a kérdést. Többségében vannak ugyanis azok az emberek, akik kulturált, sőt, jó viszonyt ápolnak egymás családjával és nem az itteni abszurd agymenések az etalon.
A mediterráneumban (Olaszország, Franciaország, Spanyolország, stb.)például ilyen kérdés fel sem merülne, ott egymás mellett, alatt, fölött, laknak a generációk és nem is gondolkodnak másban, holott lenne módjuk másfajta építkezésre. Ezért ott a családi élet is sokkal tartalmasabb.















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!