Szerintetek költözzünk össze, vagy ne?
21 éves vagyok, a barátom 22.
A kapcsolatunk elég bonyorult. Nem is tudom hol kezdjem..
Van egy lány, akivel 15 évesen járt 2 hónapot, nevezzük most R-nek. Azért szakítottak, mert a barátommal kikezdett R legjobb barátnője és végül úgy állította be a csaj, hogy R azt higyje a barátom mozdult rá. Kevés ideig voltak együtt és nem is volt köztük semmi komoly (szex pl.), de a barátom elmondása szerint sokat szenvedett miatta.
Pár hónap múlva mégis összejött egy másik lánnyal, nevezzük most K-nak. Vele azért jött össze, hogy elfelejtse R-t, de időközben beleszeretett. Aztán valami csoda folytán K és R osztálytársak lettek és mondhatni barátnők is. Ez a barátomnak nem tetszett és 3,5 év szenvedés után szakítottak K-val. (Nem csak R miatt.. sok minden nem ment köztük, de azért R is az indokok közt volt).
Ekkor én már ismertem a barátomat, de semmi se volt köztünk..viszont sokat beszélgettünk.Nagyon jól ismerem a történetet. Végül is megszakította K-val a kapcsolatott, elvileg miattam. R-rel pedig amúgy sem volt sosem jóba a szakításuk után.(Neki amúgy is volt szinte végig kapcsolata)
Most féléve velem van együtt a srác, és úgy érzem szeret..szeretne velem összeköltözni is, de pár napja megnéztem R-t facebookon és láttam, hogy a barátom minden képét belájkolta. Én azt se tudtam, hogy ismerősök. Kérdeztem barátomat, hogy beszélni is szoktak-e..azt mondta, hogy nem..és nem is érdekli már őt egyáltalán. Akkor minek lájkolgatja?
Nem vagyok féltékeny tipus, de 7 éve ott van az életében R és a szomorú igazság az, hogy nekem úgy tűnik ez nem miatta van.Meg ahol anno összejöttek oda nem szeret menni a barátom, mert ott csak Rá tud ..meg arra a napra gondolni, és ezt Ő maga mondta. 7 éve volt ez az egész és kemény 2 hónapig tartott...Szerintetek még szereti? K egyszer mondta nekem, hogy míg együtt voltak végig attól félt, hogy egyszer majd R újra akarja kezdeni vele és tudja, hogy a barátom( aki akkor még az ő barátja volt )örömmel visszamenne hozzá.Most én is ettől félek.Van értelme, hogy összeköltözzünk? Mert ezt leszámítva úgy érzem engem szeret.
A feléig olvastam, mert tovább nem bírtam.
Biztos, hogy 21 éves vagy, nem 16?
Ezek a "lájkolgatások" gyerekesek, de női szemmel tudom, hogy bántó tud lenni.
Elvileg azt mondod, hogy a barátod oda sem szeret menni ahol összejöttek, magyarán azt gondolná az ember, hogy teljesen ki akarja iktatni az életéből a kiscsajt.
Ahhoz képest a képeit elnézegeti.
Én bizonytalan lennék.
Amúgy az a fura, hogy egy fiú 22 éves korára megkomolyodik, és nem jut eszébe a 15 éves gyerekkori kapcsolata főleg ha csak 2 hónapos.. :/
De akkor minek figyeli, lájkolgatja?
Én megbeszélném vele, de ha elhitetné velem, hogy szeret és nem érdekli a csaj, akkor is bizonytalan lennék....
22N
Én bizonytalan lennék.
Fura, hogy 7 év után sem felejtette el a 2 hónapos kapcsolatát.
A fiúk ahogy idősödnek elfelejtik ezt..és hogy arra sem akar menni ahol összejöttek, valamiért nagyon rá gondol.. de közben mégis a képeit nézegeti.. nekem ez fura..
Megpróbálnék beszélni vele de nem biztos hogy elhinném neki hogy szeret és nem érdekli az a másik lány..
de miért ennyire megrázó neki 7 év után 2 hónap???
Ezeket a tini gyerekszerelmeket elfelejtik ilyen korukban a fiúk főleg ha csak 2 hónapos volt...
22N
Ne költözzetek össze.
Ettől függetlenül az összes volt bnőm képét szoktam lájkolni, pedig 7 éve élek a párommal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!