Tényleg én vagyok a hibás? Mit csináljak Anyuval, h megértse, amit tesz, az nem jó?

A problémát mi indítottuk, ez tény.

Szerettünk volna egy mentett kutyust. Aztán mindig jött egy abszolút esélytelen, altatásra kiírt utolsó perces.

Mind ivartalanított, chipelt, naprakészen oltott, dagi, okos, engedelmes, ragyogó bundás, egészséges...

Sajnos, Anyu kitalálta, hogy ő macskákat mentene.

Az évek során sok cicát vállalt be, nagyon sokat. Néggyel tud elszámolni, de ebből kettő nálam van, egy meg pár hete érkezett.

A többi sorra eltűnt, volt, aki meghalt.

A baj az, h jót akar, de nagyon rosszul teszi. Nem érti meg, h a kijáró macska élete oroszrulett, pláne itt. Ha baj van, vagy orvos, kaja, féreghajtó kellett, mindig az volt, h intézzem én, neki nincs pénze, adjam be én, mert ő azt nem...

Tegnapelőtt megtörtént a baj.

A legutoljára érkezett kutya, aki bő 2éve velünk él, elkapta az udvaron a pár hete érkezett kiscicát. Elvettük tőle, de a kiscica nem élte túl.

Most megy a balhé, a kutyusnak mennie kell a háztól... De hova? Kinek? Hogyan?

Imádom a macskákat, de ezt nem érzem jogosnak, könyörögtem Anyunak, h ne hozzon több macskát, majd könyörögtem, h legalább ne engedje ki a lakásból... A válasz az, h a macskát nem lehet bezárni... (Az enyémek a lakásban vannak, s totális a pánik, ha valamelyik kiszökik).

Egyelőre megy itthon a háború, senki nem beszél senkivel... Mit tegyek? Nem vagyok ártatlan, de nem gondolom, h az egész az én hibám lenne!!!