Tényleg olyan fontos, hogy az embernek legyen párkapcsolata?

Nem fontos.

De erre születtünk.

Valaki jobban szereti a megteremtett egzisztenciát egyedül.

Igen, több tudás adódik össze, könnyebb elintézni és elérni összefogással, amit szeretnél.

Van akiben megbízhatsz egy jó kapcsolatban, elmondhatsz mindent a másiknak.

Szeretetet kapsz, és a legfontosabb még lehet saját családod.

A szülők meghalnak, kell helyettük egy társ.

Nem fontos. Előzővel nem értek egyet, a párkapcsolat nem költségvetési intézmény, ahol ügyet intéznek, összedobják a lóvét és gyeremeket vállalnak, mert az lesz az ő családjuk. Párkapcsolatot csak érzelmekre lehet alapozni, máshogy nem érdemes, mert tönkremegy. Számtalan példa mutatja, hogy mi lesz a vége a nem biztos alapon nyugvó kapcsolatoknak. Papa szeretőt tart, iszik, gyerekekkel nem foglalkozik, anya szenved, mert össze akarja tartani a kis "családját".

Ha nem érzel valami "titkos összekötő szálat", akkor az előbbiek tudatában vállalj kapcsolatot.

Én 30 évs vagyok. Eddig párkapcsolatból párkapcsolatba szaladtam, soha nem voltam egyedül 16 éves korom óta. Túlzás nélkül. Most egyedül maradtam pár hete (= párkapcsolat nélkül) Eleinte borzasztó volt, egyáltalán nem tudtam kezelni ezt a helyzetet. A barátaim az utolsó kapcsolatom ideje alatt (2 év volt) eltünedeztek, már mindenki kapcsolatban él. Nagyon rosszul viseltem nemcsak a barátom hiányát, hanem az egyeüdllétet is.

Még midnig nagyon nehéz néha. El sem tudom képzelni, hogy valaki érdekeljen.

Fura kettős érzés, mert ismeretlen egyedül lenni és emiatt félelmetes egy kicsit, néha kicsit magányos érzés, de legbelül azt érzem, hogy ez kell most nekem.

Tehát szerintem nem "kell", hoyg párkapcsolatunk legyen. De az élet könnyebb úgy, viszont ha egyedül is "feltalálod" magad akkor majd nem azért menekülsz ilyen- olyan kapcsolatokba, hogy ne legyél egyedül (ahogy én tettem), hanem önálló emberként olyan társat találsz magadnak, aki szintén önálló. Szerintem ez a titka. Érezd jól magad egyedül is és amikor nem számítasz rá akkor jön a nagy Ő :-)

Szerintem meg hiába lobognak az érzelmek, ha a társad semmiben nem tud segíteni.

Az érzelmi alap kevés lesz.

Én nem hiszek abban, hogy az embereknek joguk lenne egymásnak megszabni, hogy hogyan éljenek, így csak magamról tudok beszélni: nekem fontos, DE nem minden áron. Ha az életben megbántam valamit, akkor azokat a döntéseimet, amikor unalomból,kíváncsiságból, normakövetési vágyból, stb. tehát nem lángoló vágyból, szerelemből létesítettem kapcsolatot. Ezekben az esetekben vagy engem bántottak, vagy én másokat. Tizenévesen nyugton kellett volna maradnom a s.eggemen, és nem azt hinni, hogy egy csóró, jellegtelen kis csajszi vagyok, és köteles vagyok elalélni az első pasitól, aki kegyeskedik rámnézni. csak ha szerelemből létesítesz kapcsolatot, akkor tudod meg a különbséget,és minimum ki fogod röhögni, szánalmas próbálkozásnak, vagy szenvedésnek fogod látni a szerelem nélküli huzavonákat.

Persze nem mondom, hogy nem kell próbálkozni, de észre kell venni, ha ebből nem lesz szerelem.

Szerintem minden embernek joga van eldönteni, hogy létesít-e párkapcsolatot, vagy nem, és ha igen, milyen feltételekkel (pl. mennyire alkuszik meg a partnert illetően az igényeihez képest, akar-e együtt élni, akar-e közös kasszát, akar-e gyereket, és ha igen, mennyi idő után, stb). Szerintem tiszteletben kell tartani az emberek döntését, nem kellene cseszegetni vagy hülyének nézni, akinek nincs párkapcsolata. Lehet, neki így jó. Vagy ha nem jó neki, nem biztos, hogy tehet a kialakult helyzetről.

29/N