Ti mit gondoltok erre a helyzetről? Kutyát még a saját fiuknál is jobban szeretik?
Nos, az alapsztori az, hogy 5 éve vagyunk együtt a férjemmel. Párom szülei kb másfél évvel ezelőtt elhatározták, hogy az akkori házuktól két utcával arrébb lévő kertes, egyszintes családi házukba átköltöznek (párom édesapjának az édesanyja lakott benne, míg meg nem halt, ezután tervezték hogy ők át fognak költözni oda, mert nem bírja párom édesanyja a lépcsőzést már úgy, és sokkal kényelmesebb lenne abban az egyszintes házban élni tovább.), a jelenlegi házukat pedig, ami egy ikerház, (egyik részben laktak ők, másikban apósom testvére egymagában) pedig páromnak adják. Ezt kb világéletükben így tervezték hogy ezt a házat párom fogja örökölni majd, semmi kérés, unszolás, kierőszakolás nem volt ebben. Nagyon örültünk is a lehetőségnek. De előtte a másik egyszintes házat kb teljesen fel kellett kívül belül újítani, amit párom és apósom csinált meg, mivel apósom nem akart munkásokat, szakembereket hívni, hanem mindent saját kezűleg akart megcsinálni a házban, amiben párom természetesen segített neki. Heti 40 óra meló után majdnem minden hétvégén majdnem egy éven keresztül párom ott volt és segített mindenben, falakat vert le stb. Egy év után átköltöztek, mi pedig a régi családi házba költöztünk. Egy probléma volt csak: a kutyájuk. Egy közép ázsiai juhászkutya (ha jól tudom), aki már több mint 10 éves, őt nem vitték át magukkal, igazából meg sem volt kérdezve tőlünk, hanem kijelentették, hogy a kutya marad régi házban velünk, és bírjuk ki még addig míg el nem pusztul. Kicsit ódzkodtam ettől az egésztől, hiszen engem a kutya nem nagyon ismert, csak annyit amennyiszer vendégségben voltam ott azelőtt. És akkor most nap mint nap kerülgethettem őt. A félelmem be is igazolódott, a kutyánál nekem szavam nem volt, ha ugatott én rászólni nem tudtam mert telibesz*rt engem, ha bevásárlásról jöttünk, és két kezem tele volt szatyorral, akkor a nyálas pofáját dugdosta belefele, amitől engem pl kiráz a hideg, és nem tudtam rászólni hogy menjen arrébb mert nem hallgatott rám.
Aztán jött egy olyan lehetőségünk, hogy kocsit tudtunk venni. Pároméknak soha nem volt kocsijuk, tehát a kutya nem találkozott még ilyennel, hogy az udvaron áll egy kocsi, vagy hogy a kocsival a kapun ki-be járkálunk. Itt is amitől még a kocsivásárlás előtt féltem, teljes mértékben bejött: a kutyától nem tudtam se kiállni egyedül az udvarról, se beállni, mert amint a kaput kinyitottam már szökött volna kifele. Párom is csak úgy tudott kiállni tőle hogy vagy 20-szor rá kellett szólni, és "gyorsnak" kellett lenni a kiállássál, mielőtt kiszökött volna. Ezután már egyre jobban felhívtuk apósék figyelmét arra, hogy nekünk a kutya most már teher, és jó lenne valamit kezdeni vele, mert minket akadályoz. Hát az hogy átviszik magukhoz szóba sem jöhetett (mai napig nem tudjuk miért...), hanem az első csodás ötlet az volt hogy ami kis udvarunkat, ami ilyen L alakú, azt szépen ketté osztjuk, hátul lesz a kutya, elől meg mi a kocsival úgy közlekedünk ahogy akarunk.. (nekik meg ott a másik háznál a nagy udvar, ami még a kutyának is jobb lenne, de nem, mi a kicsi udvarunkból csináljunk mégkisebbet) Plusz a hátsó részre is szükségünk lett volna, ott van egy kisebb terasz kert stb, bármilyen kerti programot csak ott lehetett volna csinálnunk, mert az első rész az inkább ilyen kifútó rész, és elfoglalja az egészet a kocsi ha be vagyunk vele állva az udvarra.
Jó, jött a még jobb megoldás (ezt is nekem kellett megkérdeznem hogy nem lehetne-e, mert amúgy csak a mi udvarunkban voltak hajlandóak gondolkozni, hogy ott hogyan maradhatna a kutya): Az ikerház másik részében lakik ugye mint említettem apósom nővére, megkérik őt, át lehetne-e vinni oda a kutyát hozzá, és akkor ott tengetné utolsó napjait (éveit...).
alapvetően nem értem, hogyha valaki vesz x évvel ezelőtt egy kutyát, mit nem bír felfogni azon, hogy azért az állatért felelősséget vállalt. Attól mert elköltöztek, az még az ő felelősségük. Nem kell másra tukmálni, pláne ha a másiknak teher.
Azóta a kutya itt van a szomszédban, és valóban nem akadályoz minket már a kocsival való közlekedésben, de pokolivá teszi az életünket még így is. Eszméletlen hangos és neveletlen kutya, és így, hogy a gazdája több utcára van innen, ahogy a mondás is szól: nincs itthon a macska, cincognak az egerek. Hát a kutya párom állítása szerinte soha nem volt még ilyen rossz mint utóbbi időben, légy elfingja magát már ugat, egész utcában minden más kutya kussol, csak az ő szájától zeng az utca, a környéken ő az egyetlen kutya aki a vihartól meg van teljesen veszve, és ugye nagy termetű kutyáról van szó, tehát olyan a hangja hogy a sírból felkelt, pláne hogy nálunk nagyon vékonyak a falak. Aludni se én, se párom nem tudunk normálisan tőle, de másnap ugyanúgy fel kell kelni és munkába menni. Próbáltuk azt, hogy párom rászól a kutyára ablakon keresztül, nem használ. Próbáltuk azt hogy átment és úgy szólt rá, akkor meg másnap apósom hívta fel és cseszte le páromat hogy mit képzel hogy a kutyára rászól. Ők ott vannak több utcával arrébb, élvezik a csendes nyugalmat, mi meg itt lettünk hagyva ezzel a kutyával, ami megkeseríti az életünket. És bárhogy kérleltük már őket, egyszerűen hallani sem akarnak arról hogy a kutyát átvinni hozzájuk, állandóan csak azt hajtogatják hogy mit akarunk, hogy elaltassák? Nem, könyörgöm, de ha valaki költözik vigye magával a háziállatát is. Vagy ha itthagyja, akkor hagyja azt is hogy mi rászóljunk, ha már minket zavar és nem őket két utcával arrébb. Alapból ez is csak bennük merül fel ,hogy a kutya vagy itt marad vagy elaltatják (?), pedig elvileg annyira szeretik, állandóan ez van hajtogatva, hogy szegény kutya így szegény kutya úgy, hát már öreg kutya szegény. Mi persze nem vagyunk szegények, mikor úgy megyünk munkába mint a mosott szar egy-egy viharos éjszaka után. Nem tudom felfogni milyen szeretet ez, ha nálunk jobban szeretik a kutyát, mert ez egyértelműen látszik, de annyira nem szeretik hogy átvigyék magukhoz...Se én se párom nem tudunk már mit kezdeni ezzel a helyzettel, és páromat sajnálom a legjobban, mert egyre jobban azt érzi hogy a szülei tényleg jobban szeretik ezt a dögöt nála. NÁLA, aki egy éven keresztül kétkezével segített édesapjának a házfelújításban, és azóta is bármi van csak egy szavukba kerül és ő megy segíteni. Volt amikor a házfelújításból maradt sitt-et ment munka után három órán keresztül segíteni pakolni az apjának (ami azért úgy nézett ki hogy ő pakolta az apja nézett, mert nehogy már az idős apja pakolja a nehéz cuccokat), másnap meg megint munka, és ezekután még mindig a kutya van nézve, aki semmit nem tett értük, és a fiuk kérése szarba van véve, meg édesanyjától is volt olyan kijelentés téve, amikor megint kérte párom hogy valamit csináljanak már vele, hogy szinte sírva mondta a telefonba neki, hogy "de hát mit akarsz? altassuk el? altassuk el azt az állatot, aki szeret minket, ti meg csak eltaszítotok?" Én csak néztem nagyokat, mikor ezt mondta, 1. senki nem mondta hogy altassák el, ezt alapvetően ők találták ki, mi csak annyit szeretnénk hogy ÁTVIGYÉK magukhoz, 2. egyáltalán nincsenek eltaszítva, minden héten ha nem minden hétvégén, akkor hétköznap valamilyen napon megyünk át hozzájuk látogatóba, párom majdnem minden beszél édesanyjával telefonon stb. De mi taszítjuk el őket. És jó hogy nem már azt mondta ki hogy a kutya jobban szereti őket nálunk...
És egy-két kiegészítő info: párom apja nyugdíjas rendőr, tehát jó erőben lévő emberről beszélünk, 40-en pár éves, egész nap otthon van kertészkedik stb, tehát pl a sitt-pakolást sem muszájból kellett páromnak csinálnia, hanem megtudta hogy az apja akkor aznap akarja csinálni, és szó nélkül ment segíteni neki.
Azért így az elején tisztázzunk valamit gyorsan:
A párod nem az apjának segített, hanem nektek azzal, hogy lakhatóvá tettét a mama házát a szüleid részére és ti beköltözhettetek a házukba.
Ha az apja egy szalmaszálat nem tett volna keresztbe, akkor se szólhatnál egy szót sem, mert átadta a házát, amibe csak be kellett költözni.
Viszont ...
A kutya dolgot abszolút nem értem!
Aki költözik, az viszi az állatát is, ahogy én is 3 kutyával és 3 macskával költöztem.
Aki képes az öreg kutyáját maga mögött hagyni, az sosem szerette igazán.
Szegény, szerencsétlen állat!
Viharban próbáljátok zárt helyre vinni, (garázs, zárt terasz, kazánház, nyári konyha) lehet, hogy nyugalmatok lesz tőle és ő sem retteg halálosan.
Ezt egyébként esténként is megtehetitek az éjszakai nyugalmatok érdekében.
Az apósodék meg menjenek a francba, lelketlen barmok!
Én azt gondolom, hogy kissé fel lett fújva ez az ügy.
Egyrészt, amikor elfogadtátok a házat, akkor ez volt a szülők kikötése (gondolom az egyetlen..) szóval akkor is tudtátok, h ott lesz a kutya. Ennek ellenére örömmel bekoltoztetek...
Masreszt, nekem pl dettó ugyanez a problémám, mint neked. Csak éppen nálunk a szomszéd kutya idegbeteg. Kenelbe van zárva, szerencsétlent ki se engedik, minden sz@rra ugat. Plusz nálunk annyi nehezítés van, hogy egy picit is altatok
-*altatok nappal (legalábbis szeretnek), de eléggé megnehezíti ezt a szomszéd kutyája. Mégse teszek semmit, mert nem akarok vele rosszban lenni. Kibírom. Vettem egy jó kis fuldugot (tudok ajánlani priviben), én azzal alszom.
Szóval ez van, szerintem próbáljátok túl lendulni ezen...
Ne haragudj, de nekem nem úgy tűnik, hogy olyan jaj de nagyon szeretnék azt a szegény kutyát!
Otthagyták olyanoknak kiszolgáltatva, akik ki nem állhatják, nem értik és nem értenek hozzá.
Nem akarlak bántani, de ez az igazság!
A házzal kapcsolatban valóban nem tett a párod szívességet, amit ott csinált, azt magatoknak, nektek, neked csinálta és nem a szüleinek.
A kutyáért vérzik a szívem, jobb sorsot érdemelt volna öregségére!
Megkérdeztétek apósodékat, hogy miért nem vitték magukkal a kutyát? Mert ha ennyire "szeretik", akkor biztos volt valami oka.
Az nem válasz, hogy mert azt szokta meg, a kutya az nem macska, aki a helyhez kötődik, hanem a kutya a gazdája után sír (ugat) azóta is.
Kényes téma... A párod szüleivel le kell ülni beszélni, mert ez a helyzet tarthatatlan. Itt most arra lenne szükség szerintem, hogy a párod vállalja az összecsapást a szülőkkel, ha nem látják be, hogy nem bírjátok idegekkel. Ha a vita ellenére sem mennének bele a kutya átköltöztetésébe, akkor a párod helyében megköszönném a házat, és visszaadnám a kulcsot. Az viszont felettébb furcsa, hogy a szeretett kutyust otthagyják nálatok, lehet titkon ők is már szabadultak volna tőle? Nem értem a reakciójukat, miért kell a kutyának messze lennie a gazdáitól? Ennek van valami oka. Látogatják?
Az jutott eszembe, be lehetne adni azt a trükköt a párod szüleinek, hogy sokan panaszkodnak a környéken a kutyára, feljelentéssel fenyegetőznek, és perrel, ha nem lesz csend. Aztán pár hétre rá egy ismerősöddel irattattok egy névtelen fenyegető levelet, és becsúsztathatjátok a saját postaládátokba, vagy akár az övékébe, hogy meg lesz a kutya mérgezve, ha tovább ugat azon a környéken. Ez lehet hatásos lenne, és elvinnék magukhoz. Tudom hogy gusztustalan ilyennel fenyegetőzni, én sem tenném, csak már végső elkeseredésemben. De úgy gondolom, az ember nyugalma fontosabb, nem tudnám a kutyát bántani, félreértés ne essék. Légy szíves ne pontozzatok le emiatt.
28/f
Most már, hogy ott van a szomszédban nemigen tehettek mást, minthogy kivárjátok, amíg elpusztul.
Amíg nálatok volt, addig lett volna több mozgásteretek.
Én párod helyében nem könyörögtem volna a szüleimnek, hanem ultimátumot adtam volna: két héten belül elviszik a kutyát, vagy két hét múlva hívok állatorvost, hogy elaltassa. (Ismer annyira a családom, hogy be is váltanám, akármekkora balhé lesz belőle.)
Egyébként fix, hogy őket is zavarta kb. az, ami titeket, ezért inkább elmenekültek onnan ilyen furfangos módon.
Pedig a legkorrektebb az lett volna, ha vagy ők kerestek volna neki gazdát, vagy ők elaltatták volna.
Apósod nővéréék jól megvannak vele? Őket nem zavarja a hangos ugatás?
Azert az, hogy a kutya rosszul viselkedik (rosszabbul mint valaha) az nem a kutya hibaja. Eleve meg kellett volna nevelni, de egy 10 eves kutyat igy "elhagyni"....meg is ertem, hogy nem talaja a helyet szegeny. A kutya ragadzkodik a gazdajahoz es gondolom ot is megviseli, hogy nincsenek. Azt latom, hogy az uj "gazdak" meg meg csak meg se probalnak vele baratkozni,elfogadni, csak utasitgatni, meg raszolni. Igy a helyzet biztos hogy nem lesz elhetobb!
Megertem, hogy nem kell a kutya, tenyleg fogjatok meg, es vigyetek at a gazdajahoz. Ha ennyire nem akartok vele foglalkozni, akkor intezzek ok a sorsat! Az o felelosseguk legyen, ne a tietek! Szerintem ez igy korreket. Tokmindegy, hogy ki kinek segitett, vagy kinek nem, ki mit kapott vagy mit nem ingyen cserebe stb. A kutya gazdaja az anyos/apos! Nekik a kotelesseguk gondoskodni rola, vagy arrol, hogy uj gazdat talaljanak neki!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!