Hogy reagálnál ha kiderülne hogy anyukád terhes és elakarja vetetni?
Jézus 55 évesen be szüljön már. Az unokája lassan 10 éves lesz szép lenne😅
Amugy semmit nincs jogom itélkezni felette. Volt is neki ilyen de nekem nem mondták el csak mikor már felnőtt lettem és szóba került. Nyilván én is örültem volna de ezmiatt senkinek nincs joga haragudni a másikra nem hogy ayánkra.
Az ő döntése, én biztos nem mondtam volna el.
Hány éves?
11-12 éves voltam, amikor anyám teherbe esett, de én nem akartam kistestvért, ezért könyörögtem anyámnak, hogy vetéljen el, de hál'istennek nem tette meg, szóval megszületett a kishúgom. De rá se bírtam nézni, a haveromnak pedig egésznap panaszkodtam, hogy utálom anyát. Aztán pár hónappal később, anya kiment valahová, a kishúgom pedig elkezdett sírni. Kerestem anyát, de nem találtam, úgyhogy visszamentem a házba és felvettem a kishúgomat, elkezdtem ringatni, abba hagyta a sírász és akkor valami megváltozott bennem... Azthiszem, hogy akkor jöttem rá arra, hogy én a bátyja vagyok, vigyáznom kell rá és nem utálnom kell, amiért megszületett. :)
(25/F, 13/L)
Félrekefélt? :D
2 okból érteném meg: 1. Idősebb és kockázatos lenne a szülés, a babának is és az anyának is....
2. Félrekefélt, de csak azt is azért, higy a gyereknek ebből ne legyen hátránya....
Tény, hogy az ő döntése, attól még a családnak lehet véleménye.
41 éves az anyám, abortuszellenes. Nagyon megdöbbennék, ha ilyen döntést hozna, úgy is, hogy nem akar gyereket, hamarosan nagymama lesz.
Kétségbevonnám, hogy szeret engem, ha a testvéremet, a másik gyerekét megöli. Valami örökre megváltozna bennem, nem tudnék rá ugyanúgy tekinteni.
9!
Valóban, lehet véleményed, de ilyen témában nem illik megosztani. Nyilvánvalóan te sem kerted ki a véleményét, hogy vállalja e gyereket. Ez a páron kívül senki masra nem tartozik
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!