Mit tehetnék? Vagy egyáltalán nekem kell tennem semmit?
32 éves férfi vagyok. A szüleim hosszú évek óta házasok.
Pár napja apámmal beszéltem, láttam, hogy bántja valami.
Elmondta, hogy nagyon megromlott anyuval a kapcsolatuk. Szinte minden nap veszekednek, előfordul, hogy napokig nem is beszélnek.
Nekem ez így feltűnt, de nem gondoltam, hogy ennyire komoly a helyzet. (nem megcsalásról van szó- egyszerűen anyám természete elviselhetetlen).
Apa sokmindent mondott, olyat is, ami igencsak meglepett, pl azt, hogy nem igazán tudja már anyát elviselni, szereti meg minden, de egyszerűen képtelenség az együttélés vele és azt, hogy folyamatosan megutáltatja magát. Válásról nem beszélt, rákérdezni nem akartam.
Apám dolgozik, tényleg egy jóember, soha egy rossz szava nem volt senki felé, tisztességgel felneveletek az öcsémmel minket. Már egyikünk sem lakik otthon nagyjából 10 éve. Így gondolom akkor, mikor mi elkerültünk otthonról, akkor kezdődhett a dolgok megromlása.(?)
Szóval, engem ez nagyon váratlanul ért, amit hallottam. Mindkettőjüket tisztelem és szeretem, tudom, hogy anyámmal vannak gondok, dehát az anyám. Senki sem tökéletes.
Nem tudom, hogy egy ilyen helyzetben mit lehet tenni..? Hagyjam, intézzék el ők maguk közt? Az öcsém pl nem is tud erről így, hogy áll a bál kettőjük közt, mert ő Sopronba költözött a mennyasszonyával.
Ti elmondanátok neki? Van joga tudni? Vagy igazából nekem sem kéne erről tudomást vennem, mert ez nem az én dolgom független attól, hogy apám kiöntötte a lelkét?
Kösz, aki elolvasta!
válasza:Szerintem, bár az én szüleim együtt vannak, én is 30-on túl vagyok már:
Ez teljes mértékben az ő magánügyük. Ha nálunk lenne ilyen, hogy szétmennek, anyám ugyanúgy az anyám marad, fater meg ugyanúgy a fater. Attól, hogy nincsenek együtt, semmi nem változik, pláne így, ha már "kirepült" az ember.
Ha korábban, pl tizenéves koromban szétmentek volna, az se jelentt volna semmi extrát, mert tudom, hogy fiaként ugyanúgy mindketten szerettek volna. az, hogy melyiküknél lakjak, okozott volna fejfájást, hogy egyiküket se bántsam meg, de függetlenül attól, hogy kinél lakok, mehettem volna szabadon a másikukhoz bármikor (tehát a "láthatás" se lett volna vitatéma)
Gondold végig az alábbiakat:
- eddig jó volt a viszonyotok? (mármint neked meg a szüleidnek)
- felneveltek becsülettel?
- nélülöztél bármikor is?
- te engedtél valaha beleszólást a szüleidnek a párkapcsolataidba?
Ennyi a történet. Leginkább az utolsó kérdés. Ha te is úgy voltál vele, hogy az a te dolgod, akkor minek akarnál beleszólni?
Egyrészről szép dolog a "családi egység", de ha nem érzik jól magukat egymással, akkor minek erőlködni? Tudod, kicsit sarkos és nem túl szép hasonlattal élve: "A szerelem olyan, mint a fing. Ha erőltetni kell, esélyes, hogy szar lesz"
11-es...
Ez nem rólam szól, ha elválnának az az ő döntésük volna, amit én tiszteletben tartanék, bár nem örülnék neki. Ez a szüleimről szól. Nekik szeretnék segíteni. Azért, hogy anya ebből kikerüljün, apám meg ne úgy menjen haza, hogy utál már otthon lenni. Én már nyilván nem otthon élek. De ettől függetlenül fontos, hogy mi van velük, hiszen a szüleim. De ez nem jelenti azt, hogy ha ők el akarnak válni én elkezdek mesterkedni, hogy összehozzam őket újra.
Ez nem arról szól, hogy én mindenféleképpen bele akarok okoskodni az ő magánéletükbe. Csak meglepett, hogy apám elmondott ilyesmit, mert nekem úgy tűnt, hogy vannak viták - mint bárhol máshol is- de hogy ő így érez, ezt nem gondoltam és elszomorított.
A kérdéseket, amiket feltettél egyáltalán nem tudom ezalapján értelmezni (nyilván felfogom, de ezek teljesen lényegtelenek a helyzetre való tekintettel).
Ez most nem erről szól, hogy én nélkülöztem e vagy sem vagy hogy én engedtem e beleszólást a házasságomba vagy sem, vagy hogy félek attól, ha elválnak az rám és az öcsémre milyen hatással lesz.
De azért köszi!
10- es
Előfordult ilyen már az évek alatt, hogy intéztünk neki munkát, programot és hangulatától függően vagy hatalmas balhé volt és nem ment el, avval, hogy mi ne szervezkedjünk az ő háta mögött...
Vagy csak egyszerűen megmondta, hogy nem fog elmenni és kész. Ez van. Fáj a lába, nem érzi jól magát... blabla..Ha a háziorvosnak beszélnénk így, én megkockáztatom, hogy képes volna kapcsolatot is megszakítani, hogy őt szégyenbe hoztuk a doktor előtt és hogy képzeljük. Ebből biztos lenne egy hatalmas botrány, nem tartom jó ötletnek :(
Feleségemmel, pl meg akartuk lepni őket egy balatoni nyaralással.. Csak egy hétvége. Semmi extra. Finoman elkezdtük felvázolni neki, mire jöttek a kifogások, hogy miért nem és rá is vágta, hogy ő egész biztos nem megy sehova, hagyjuk az egészet, mert nem fog elmenni.. ez van.
Innentől feladtam és többet nem is próbálkoztam ilyesmivel.
Én akkor amikor ezek történtek mindezt furcsálltam, de nem akartam rákérdezni, mondván- nem akarok okoskodni, beleszólni.
De most elértünk egy olyan pontra, hogy elszomorít, hogy ilyen a helyzet és attól tartok, hogy apám is kikészül, anyám kedélyállapota pedig még rosszabb lesz. Ezt akarnám megelőzni.
És erre jött a kérdés, hogy van e jogom segíteni vagy hagyjam, oldják meg ők maguk.
Köszönöm a válaszokat!
válasza:Anyád pont azért ilyen, mert egész életében igazodtatok a szeszélyes hangulatához. Munkahelye pedig, ahol mindenképp neki is kéne alkalmazkodnia, jó ideje nincs.
Én is ismerek ilyen nőt a rokonságunkban, egyre depressziósabb és elviselhetetlenebb. Válni akar, gyakorlatilag csak azzal van jóban, aki mindent lenyel tőle, mindenben igazat ad neki.
De nem biztos, hogy az van hasznára neki, aki nyel tőle!
Szerintem apukádnak el kéne döntenie, mit akar. Hátralevő életét mártír módra élni anyukád mellett, vagy megrázni magát és új életet kezdeni. Ami nem okvetlen válást jelent, hanem azt, hogy újraírja a családi szereposztást és többé következetesen kerüli a mártír-szerepet, ellenben anyukáddal szemben az "amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten" elvet érvényesítené.
válasza: válasza:Szerintem is az lehet anyukád problémája, hogy kezdi érezni, hogy öregszik illetve haszontalannak érzi magát.
Anyósjelöltem volt ilyen.
A legkisebb fiával jöttem össze, elég késői gyerek 40+-osan szülte az édesanyja. A két idősebb gyerek már rég kirepült, párom viszont sokáig ott maradt vele, 26 volt mikor összejöttünk. 6 hónapig náluk laktam, ez idő alatt kiismertem, hogy párom anyukája tudat alatt retteg attól, hogy egyedül marad, hogy már nem lesz rá szükség. Ez leginkább az irányításmániájában nyilvánult meg. Ránk telepedett, a mi pénzünket is ő osztotta be, még az ebédet is ő szedte ki, mintha két ötévessel lenne dolga. Nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy így érezte magát hasznosnak. Viszont kimozdítani őt sem lehetett, mert mindig volt valami kifogása (leginkább neki is lábfájás mint a te anyudnál).
Aztán egyszer elvetette nálam a sulykot egy epés megjegyzésével, felkerekedtem és hazaköltöztem (nem sokkal később pedig teljesen külön), vittem a fiát is.
Ez volt a vízválasztó, az elején kaptunk hideget meleget, engem mindennek elhordott, páromat próbálta meggyőzni, hogy majd megbánja, aztán szépen lassan lenyugodtak a kedélyek.
Ma már a társasházban ahol lakik ismerkedik a szomszédokkal (akiket azelőtt kibeszélt), talált egy bácsit akivel közös az érdeklődési köre, néha elmegy vásárolni ezzel-azzal, szóval szerintem határozottan jót tett neki, hogy a fia levált róla.
Az utolsó részével a mondandómnak csak azt akartam szemléltetni, hogy talán anyukádnak is találnia kellene valamit ami leköti, amitől nem érzi feleslegesnek magát, Valószínűleg innen jön a nehéz természete is.
16-os ,
Már ezerszer oda-vissza zongoráztam a lehetőségeket. Egy dolog köti le csak, az pedig az, hogy egy közösségi oldalon megoszt néhány zenét. Ennyi.
De ott sem beszéglet konkrétan senkivel, volt, aki barátkozott volna vele, de kitalál mindenféle dolgot, hogy ő miért nem tesz ki képet magáról, meg hogy mi a foglalkozása. (Erről ő maga mesélt, hogy én is fent vagyok e ott és hogy ugye milyen vicces, hogy így húzza az emberek agyát?)
Tényleg, az égvilágon semmi nem érdekli.
Nem olvas, nem szeret filmezni, moziba-színházba járni, elmászkálni valami zenei programra (az hangos).
Szóval nagyon nehéz.
Egyébként apámnak én is mondtam már, hogy legyen határozottabb, lépjen fel magabiztosabban, ami nem azt jelenti, hogy meg kell ütni, csak lehet, hogy anyámnak pont ez hiányzik, hogy valaki ellent mondjon neki és evvel "kirángassa" a helyzetből.
De apám csak legyint, hogy már így is egész nap csak a kötekedést, veszekedést hallgatja, ő nem önt olajat a tűzre.
Szerintem sem fog változni semmi, ha így marad. Ez van :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!