Tényleg nincs okom szomorkodni?

Elöljáróban tudnotok kell, hogy már rég nem élnek a szüleim és rokonaim sincsenek. A férjem ezzel szemben szerencsés, bár nálam idősebb, testvérei, anyukája és rengeteg rokona van. Az ő születésnapját, névnapját mindig megünnepeljük itthon: jön a családja, van eszem-iszom, szép ajándékok. Ugyanígy a többi családtagjáét is, olyankor nyilván nem nálunk van a "sáskajárás". Az én ünnepeim viszont mintha nem is lennének, reggel kapok tőle egy puszit - ha elfelejti, akkor csak este és többnyire ennyi. 10 év házasság alatt - figyeljetek, nem túlzok, ennyi - egyszer kaptam a kertből(!) 1 szál rózsát, egyszer mobiltelefont (a legegyszerűbb, legolcsóbb modelt, nehogy valami komolyabbra gondoljatok! Persze nem is vágytam soha valami csili-vili készülékre, szóval nagyon örültem neki, azt is ő mesélte el ragyogó képpel, hogy éppen akciós volt és milyen szuperolcsón vette :) ), és egyszer egy feliratos bögrét. A családja rám se hederít, de az anyukája mindig felhív és telefonon gratulál.

Nemrégiben kerek születésnapom volt. Azt reméltem, legalább ezt az egy alkalmat feledhetetlenné teszi a férjem, de csalódtam. Utólag anyósom úgy állítja be - kicsi fia elpanaszolta neki -, hogy mindez csak az én hozzáállásom miatt van, én vagyok telhetetlen.

És most itt a történet lényege: a férjem elballagott egy zaciba(!) és vett egy hajszálvékony, láthatóan többször (nem szépen) javított arany karkötőt és egy valóban szép fülbevalót. Egy kis papírtasakban (rajta nagy betűkkel a zaci reklámja, címe) adta oda, rögtön láttam, hogy honnan van. AMikor kibontottam, nyilvánvaló volt, hogy a karkötő nagyon viharvert, max. törtaranynak lenne jó. A fülbevaló tényleg szép, DE akkor is: használt!!! A kedvéért betettem a fülembe, de rögtön kiderült, hogy az egyiknek a zárja sem működik, meg kell csináltatni. Sírtam, mint a záporeső, hogy tényleg soha, semmit nem kapok, neki mindig szép ajándékokat keresek, választok, hatalmas vendégsereget szervezek, sütök-főzök rájuk és még egy kerek születésnapomra is csak mások által levetett (vagy éppen lopott? Ki tudja, mi nem kerül be a zacikba) ékszert vásárolt egy zaciban! Higyjétek el, nagyon örültem volna egy könyvnek, szép fehérneműnek, egy parfümnek, virágnak, bárminek, hiszen eddig sem kényeztetett el. Anyósom másnap felhívott és nagyon lehordott, hogy mit képzelek, ezek biztosan nagyon szép ékszerek, ne legyek telhetetlen, örüljek, hogy a férjem gondolt rám és vett ajándékot és szégyeljem magam, amiért elrontottam az ünnepet!!! Ezen még jobban elkeseredtem. Mégis ki rontotta el kinek az ünnepét? Nekem volt a születésnapom, amit amúgy sem ünnepel meg soha senki, a 4 fal között szomorkodva töltöm minden évben. Ki is rontotta el?! Tényleg, ennyi év házasság után ilyen ajándékot érdemlek?

Mondjátok, szerintetek is telhetetlen vagyok? Szép ajándék a töredezett, karcos, karkötő és a - bár szép - de használt és ráadásul javításra szoruló fülbevaló? Tényleg örülnöm kellene? Ti vennétek efféle ajándékot a férjeteknek/feleségeteknek?