Ez akkora baj? Tényleg defektes lennék?

Egyszer eljutsz majd oda hogy elveszíted a szüleid. Testvéreid nincsenek, így közeli családtagod nem is marad. A haverok ezt majd nehezen pótolják. Örökre a hobbi se tud lekötni. Igazából a munka az ami megmarad és amiben igazán sokra viheted majd ha nem lesz családod. Nagyszerű dolgokat érhetsz majd el benne, kapsz plakettet, díjakat, elismerést a főnöktől, a beosztottaktól, juttatásokat, csak épp nem fogod tudni ezeket megosztani senkivel.

Azt mi nem fogjuk megmondani hogy mire vágysz. Viszont az életben mindenért kemény verseny van. Ahogyan a nő úgy a férfi is egyfajta erőforrás aminek a megszerzéséért dolgozni kell. Ahogy telik az idő az értékesebb erőforrások gyorsabban fogynak majd.

"Tök átlagos lány vagyok, akit megrémít ez az egész: úgy érzem, ha nincs egy hivatásoshoz illő tapasztalatom az ágyban, akkor senkinek nem kellek"

Ha ezt gondolod, akkor javaslom, hogy keress fel egy pszichológust és nem viccelek.

Ez elég súlyos kijelentés volt, ugye tudod?

Úgy látszik, súlyos gátlásosság van benned, ami már nem normális. Rendben, értjük, nem is kell mindenkinek gyereket vállalni (ez még mindig jobb, mintha úgy vállalnál, hogy fogalmad sincs, merre hány méter), de ez nem csak a gyerekről meg a házasságról szól.

Egy JÓ kapcsolatban nagyon sokat tudsz tanulni önmagadról, tudsz építkezni, jövőt tervezni.

Nem arról van szó, hogy 30 évesen nem fogsz senkinek sem kelleni, de hendikeppel indulsz esetleg, főleg, ha már a párodnak van tapasztalata. Ez téged frusztrálni fog és szép lassan felemészti a kapcsolatot. Vannak dolgok, amiket meg kell tanulni.

Továbbra is fent tartom, hogy egyszerűen eddig nem a jó emberekkel voltál.

Én is azt éreztem, hogy jhaj, úgyse értené meg, hogy én szabad ember vagyok, fel kell adnom a szabadságom (ezt kifejetnéd, hogy mi az a sok minden, amit fel kellene adnod egy kapcsolatért?).

Pedig baromira nem. Egy normális kapcsolatban nem kell önmagadat feladnod - kompromisszumok vannak, de ez nem összekeverendő azzal, hogy a teljes személyiségedet fel kell adnod valaki miatt.

Ne másokhoz hasonlítsd az életed, és ne azon kattogj hogy neked is úgy kell élned mint másoknak. Élj úgy ahogyan te szeretnél és neked a legjobb. Az egy hülyeség hogy 30 évesen vagy afelett már a kutyának sem fogsz kelleni, nem egy olyan nőt ismerek aki bőven 30 felett találta meg élete párját és gyerekei lettek. De mint írtad neked a párkapcsolat nem való te máshogy akarsz élni. Ha esetleg az a baj hogy mások piszkálnak emiatt akkor ne foglalkozz velük, te ezt választottad és mindig tartsd magad ahhoz amit te eldöntöttél magadnak!

Vannak terveid, van hobbid, ha ki akarsz ruccanni van kikkel lenned. Igazából ennyi idősen bőven jól csinálsz mindent.

Férfiként vagyok ugyanígy. 26 múltam, nőkkel nem igazán volt még eddig dolgom, de én is érzem magamon a külső társadalmi nyomást, ami nem teszi ezt a helyzetet könnyebbé. Engem például nem egyszer tituláltak melegnek emiatt... Vicces nem?

Voltam pszichoterápián, olvastam több ilyen témájú könyvet, cikket, és sikerült megértenem magam, ami miatt könnyebben el tudom magam fogadni, és könnyebben tudok élni. A vélemények abszolút nem érdekelnek, mondjanak, amit akarnak, én abszolút független vagyok.

A helyzet az, hogy te is a társadalom kisebbik részéhez tartozol, aki nem defektes, csak a társadalmi többség defektesnek tartja. És mivel átveszed ezt az érzést, véleményt, ezért te is defektesnek fogod magad tartani.

Sok hozzád hasonló ember van a földön, de ők (mi ?) nem egy egységes társadalmi réteg, hanem szeparáltan élnek, szemben a társadalmi többséggel, akiknek teljesen természetes a kapcsolat, a presztízs stb. Mivel a kisebbség nehezen alakít ki kapcsolatot, ráadásul a szeparáltság miatt nincs vagy csak nagyon kevés olyan csoport van, akikkel együtt tudna élni, ezért ezek az emberek nagyon egyedül vannak, és az extrovertált emberek céltáblájává válnak. Ráadásul mindenhol, a tévéből, rádióból, internetből az az inger jön, hogy mindenki boldog, mindenki jó, mindenkinek van párja, gyerekei. Te pedig kapod ezeket az ingereket naponta többször és többször, és egyre rosszabbul fogod magad érezni, és egy idő után odáig jutsz emiatt, hogy kimondod: "defektes vagyok" pedig nem.

Amúgy Kierkegaard dán filozófusnak van egy iszonyú jó idézete, amit ha megértesz, talán könnyebben el fogod magad fogadni:

"Házasodj meg, meg fogod bánni; ne házasodj meg, azt is meg fogod bánni; házasodj vagy ne házasodj, mindkettőt meg fogod bánni; vagy megházasodsz, vagy nem, mindkettőt megbánod. Nevess a világ ostobaságain, meg fogod bánni; sirasd el, azt is meg fogod bánni; nevess a világ ostobaságain vagy sirasd el, mindkettőt meg fogod bánni; vagy nevetsz a világ ostobaságain, vagy elsiratod őket, mindkettőt megbánod. Bízzál egy lányban, meg fogod bánni; ne bízzál benne, azt is meg fogod bánni; bízzál egy lányban vagy ne bízzál benne, mindkettőt meg fogod bánni; vagy bízol egy lányban, vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni. Akaszd fel magad, meg fogod bánni; ne akaszd fel magad, azt is meg fogod bánni; akaszd fel magad vagy ne akaszd fel magad, mindkettőt meg fogod bánni; vagy felakasztod magad, vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni. Ez, uraim, minden életbölcsesség foglalata. "

Mintha engem írtál volna le, csak annyi hogy 19/lány vagyok

Nekem is volt 2 (nem túl jó) kapcsolatom, remek hobbijaim, barátaim vannak.

Előbb vágyok egy lóra (gyerekkori vágyálmom mai napig)hogy legyen, mint egy pasira.

Egyszer vágyok nagyon gyermekre, családra mint "normális emberek", pár óra/nap múlva pedig belegondolok: "te jó ég, ezt csinaljam érte, férjemért, éveken át"pl. Ha vasalom a ruháimat/takarítok. Ilyenkor hatalanasat sikoltok lélekben, a loholok (lélekben) "hogy nem , nem nem !!!!! Szabad akarok lenni, élni akarok, nem robotlni!! Inkábbvagyok önző, mint arra szüljek mert "kell", nyom rá a társadalom, kőrnyezet. Nem akarok egy ártatlan életet megnyomoritani, de a sajátom! Nem, azt nem!😭 igy is annyi szeretéhes pici van, miért bántsak egy ártatlan, új életet, hogy kényszerből vállalom, ímmel ámmal ellátom, nem úgy mint aki szeretni tudja szívbő akarta ( szeretem a gyerekeket, csak ne bízd rám, nem értek hozzá, suta vagyok körülötte, mit kezdjek veled??!!)

""te jó ég, ezt csinaljam érte, férjemért, éveken át"pl. Ha vasalom a ruháimat/takarítok. Ilyenkor hatalanasat sikoltok lélekben, a loholok (lélekben) "hogy nem , nem nem !!!!! Szabad akarok lenni, élni akarok, nem robotlni!!"

Innen is látszik, hogy nem túl sok tapasztalatotok van. Egy normális kapcsolatban van munkamegosztás. A férj/az élettárs ugyanúgy vállal házimunkát, nem büdös neki a vasalás, az, hogy bedobjon egy adag ruhát a mosógépbe vagy a rántottán kívül mást is el tud készíteni a konyhában...

Miért lenne 30 évesen egy nőnek annyi? Szerinted aki elmúlt 30 éves az lehúzhatja a rolót és várja a halált vagy mi? Miért gondolkodol ilyen ostobán?

Mindenki úgy él ahogy a saját sorsát alakítja.

Én 45 éves nőként nem érzem, hogy annyi lenne. Fiatalon férjhez mentem, gyereket szültem, elváltam, részese lettem annak, hogy a fiam felnőtt emberré vált, és bevallom büszke vagyok, hogy jó ember lett belőle. Élveztem minden napját, még azokat is amikor a házasságom tönkrement- Mert utána újra szerelmes lettem, újra tele lettem újdonságokkal, és nem agyaltam olyan butaságokon, hogy 30 évesen már annyi egy nőnek.

35 évesen megtanultam motorozni, ma egy nagy honda motorral járom Európát. Imádok motorozni. Imádok utazni. 45 évesen dolgozom azért, hogy később elmehessek a világ minden tájára. 42 évesen elmentem tetoválást csináltatni magamnak, azóta a harmadikat tervezem. 44 évesen konditerembe kezdtem járni, koncertekre. Nemrég elmentem Metallica koncertre pedig nem vagyok egy rajongó.

30 év felett kezdődik igazán az élet a nőknél. Ha szerinted 30 éves nőnek annyi akkor te lelki életed nagyon savanyú, és szegényes...