Milyen gyakori a molesztálás a családokban? Kb. minden hanyadik gyereket érint?

A hozzászólásaimhoz még egy fontos dolog hozzátartozik, hiszen a kérdező a családi nemi erőszakról tett fel kérdést. Az én válaszom viszont nem csak erre terjed ki, hanem általános tendenciákra. És alapvetően EU adatok.

(Már kérdés, hogy a nemi abúzust többségében valóban a gyermekáldozatok rokona követi el.)

#9

És valahogy jó lenne azt a tévképzetet is eloszlatni, hogy a férfinek "jól esik, ha molesztálja egy nő". Sajnos még a rendőrök is kinevetik, "há' örüljön neki"-t mondanak, ha ezzel állít be egy felnőtt férfi.

Sajnos tapasztalatból mondom, hogy nem jó. Igaz "csak" letapizott egy idősebb nő, mikor egy boltban dolgoztam nyári munkán árufeltöltőként (kis pénzszerzés). Félig behajolva egy dobozban, nem is láttam pontosan ki volt az, de a közelben csak egy nő volt, szóval nem tudok másra gondolni. És nem esett jól, vagy gondolok rá vissza szívesen.

Szóval ez nem olyan, mint mikor párkapcsolatban "letámadja" a nő a férfit ezzel. Az egészen más.

Kedves "Bátor a félénk..." 19.01-es felhasználó, nőtől nem tudom milyen, de ha nagykorú voltál már, akkor is lehet valóban kellemetlen is akár az ilyesmi... Együttérzésem.

Ami eszembe jutott még -traumatizáltként gyakran foglalkoztat ez a szomorú téma engem, sokat agyalok az egészen-, hogy a SZÁNDÉK döntő jelentőségű!

Gyermekgondozás során jót tesz az ember, ha valóban kizárólag a gondozásról és az érzelmi gyengédségről van szó.

Ennek ellenére a traumatizált gyerekkorom miatt voltam már zavarban felnőttként, amikor babát, kislányt pelenkáztam, főleg így, hogy hím nemű vagyok...

Nem úgy voltam zavarban, mint egy gyerek, aki még vihog a puni/kuki dolgokon, hanem hogy vajon nem félreérthető-e...

Pedig pontosan, logikusan TUDOM, tudatában vagyok, hogy NEM teszek semmi rosszat, sőt, segítek a csecsemőn a pelenkázással,

de a gyerekkori traumám miatt egész gyerekkoromban szégyenérzetem volt a nemiséggel kapcsolatban, ami bár anno 18 éves koromra oldódott (onnantól élek önszántamból nemi életet, bár elég ritkásan sajnos), de gyakran van az a téves érzetem (tehát tudatában vagyok, hogy alaptalan, téves érzet, de ez az érzelme rögzült belém), hogy "nekem kell szégyellnem magam azért", hogy gyerekkoromban áldozat voltam...

És mivel ez rendszeresen eszembe jut, hogy "hogy engedhettem meg annak idején hat éves kisfiúként, hogy engem megalázzanak ilyen módon" (igen, ez nonszensz érzelem, hiszen kiszolgáltatott voltam, nem rajtam múlott), ezért van, hogy pelenkázásnál is bevillan, hogy "meg kell mentenem a gyerekeket a szégyentől"...

Tehát túlzott aggodalom lesz úrrá rajtam, szégyenérzettel keverve, hogy "aki most gyerek, nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy szégyellnie kelljen a nemiséget".

Ezt nehéz elmagyarázni kívülállónak, milyen az érzelmem ilyenkor, de ilyesmi.

(Bár egyedül még sose pelenkáztam, csak néha volt alkalmam gyakorolni, és a gyerek anyukájával, ismerős nővel kettesben csináltuk, hogy gyakorolhassam a pelenkázást.)

A trauma asszociációkat vált ki, nálam ilyesmiket.

Vagy jó oldala is az azonosulási hajlamomnak, de van, amikor negatívan jön ki: olykor a gyerekekről az jut eszembe, hogy "jaj, veszélyben lehetnek, mi van, ha jön valaki és bántja őket, meg kell védenem őket".

Van, amikor az azonosulás úgy veszi ki magát, hogy azt élem meg, én vagyok az a gyerek, akire vigyázok, és "aggódom saját magam miatt", tehát a gyerek miatt ilyenformán is hajlamos vagyok aggódni.

Elég szar érzés, hogy olykor bevillan, hogy én vagyok a gyerek, akire vigyázok, és érzelmeim szerint néha "odalép valaki, és bántja őt", tehát bevillan a traumatizált eseménysor.

Persze teljesen kristálytisztán tudatában vagyok eközben is, hogy ki kicsoda, nem vagyok skizo, se semmi ilyesmi, csak stresszel, és traumatizált az emlék, mindez érzelmi jellegű asszociáció, bevillanás, emlékezés.

És nem mindig élek át ilyen érzelmeket, furcsa érzelmeket miközben gyerekekkel foglalkozom. Főleg ha belefeledkezem a gyermeknevelésbe, akkor teljesen jól vagyok, szakember vagyok e téren egyébként, jó érzékkel.

Annyiból magamtól már feldolgoztam a traumám, hogy 18 éves koromra elmúlt a szégyenérzetem a nemiség kapcsán.

(Nem, nem váltam excentrikussá, se magamutogatóvá, bár járok naturista közösségbe olykor.)

Bocsánat, hogy saját személyes élményeimre kanyarodtam, csak ha már a kedves előző hozzászóló is...

En csak arra emlekszem, hogy 10 evesen engem a buszsofor vilagositott fel a szexrol es elegge sokszor meselte nekem mit tenne egyes nokkel, ilyenkor mindig penzt adott, ha meghallgattam es meg berletet sem kellett vennem (majdnem 1 even keresztul ment ez).

Aztan tobbszor volt, hogy egy oregember is, allandoan kovetett, meg a ferfi tanarom is mindig csokolgatott meg simogatta az arcom, a kezem es a vallam. Nagyon kellemetlenul ereztem magam. Szoval csak engem figyelembe veve, 3x volt tprtent

#14

Elég lehangoló olvasni a történeted, kitartást hozzá!

#15

Nálunk a tornatanár (középiskola) volt egy 60 körüli "bácsi", aki rendszerint fogdosta a lányokat, "csak megmutatom mi a helyes tartás" felkiáltással. Bár szelektíven csak azokat akik hagyták. Volt olyan is aki visszaélt ezzel, kapták érte a sok ötöst meg, ha utolsó óra volt a tesi, akkor hazaengdte őket előbb. De attól ez még mindig gusztustalan marad. Az osztályfőnöknőt pedig "ölelgette" mikor az a kitűnő tanuló érdekében ment lobbizni hozzá, hogy ne adjon már neki hármast év végén.

Igaz a tornatanár is megérte a pénzét, nyílt titok volt, hogy borozik munkaidőben ("tea" feliratú palackból), és hogy év végén +1 jegy, ha viszel neki pálinkát. Aztán TB-t csalt mikor részegen beesett az árokba, ráfogta, hogy munkahelyi baleset és vett fel valami támogatást.

"Bátor a félénk", köszi.

" "csak megmutatom mi a helyes tartás" felkiáltással. Bár szelektíven csak azokat akik hagyták. Volt olyan is aki visszaélt ezzel"

Evvel kapcsolatban megint csak had hangsúlyozzam ki a szándék előjelének fontosságát.

A pedagógiában vannak elvárások a pedagógus részéről, és egy tesi órán köteles segíteni a diákoknak, de csak megadott helyzetekben.

Ahogy te is utalsz rá: amennyiben érzékelhető a szándékában valami gyanús, az viszont nem megengedhető.

Gondolj bele, pl amikor pici gyereket tart az ember a karjaiban, sehogy máshogy nem kivitelezhető normálisan, mint a popsijánál fogva.

Ez esetben is a szándék a döntő: direkt rájátszik-e a felnőtt (pl gyakran "fogást vált" érthető indok nélkül, tapizza stb), vagy csak pusztán tartja, akár ringatja - ezt szabad és szükséges is, mivel a pici gyerek számára érzelmi intimitás, gyengédség nélkülözhetetlen, iskolás koráig különösen.

A helyzettől is függ: ismerőseim gyerekeinek szoktam olykor puszit adni arcra, ez természetes dolog. A neveltjeimnek is, ez is természetes. De más gyerekeknek nem igazán illendő. Pl az utcán meglátok egy aranyos kisgyereket, nyilván nem megyek oda hozzá puszilgatni...

Ilyen a tesi óra is: helyzetfüggő és életkor függő: oviban még a gyerekek nagymozgása se minden téren fejlett, hát még a finom motorikájuk.

Bukfencnél bizony oda KELL nyúlni az ovisok popsijához adott esetben, ha nem tud átlendülni. Itt is érzékelhető a kolléga részéről, hogy "tapizás" zajlik-e, vagy puszta segítségnyújtás a gyakorlathoz.

Kisiskolás korban ez már kicsit neccesebb, ajánlatos a gyerek azonos nemű osztálytársát megkérni tesi órán, hogy segédkezzen.

Ahogy említettem már, olyannyira életkorfüggő, hogy a pelenkázás meg különösen direkt segédkezés, ilyen szempontból, nyilvánvalóan.

De ezekben, ahogy látom, egyet értünk. :)

Pontos statisztikát valószínűleg senki sem tud.

A bejelentett valószínűleg (mint írták már előbbi hozzászólók) csak törtrésze a megtörtént eseteknek.

Persze az eseteknek (akár pontos az a lányok 20, fiúk 5 % adat, akár nem) "csak" egy része történik családon belül.

Ugyanakkor meg kell jegyezni a "bejelentett esetek" egy része valótlan. (Például válófélben levő szülők egymás közti mocskolódása.)

DE HA TÉGED ILYEN ÉRT, akkor valóban nem fog a statisztikák kérdése rajtad segíteni.