Ha én úgy érzem, hogy se feldolgozni, se tovább cipelni nem tudom a lelki sebeimet és öngyilkosságon gondolkozok, akkor azt van joga valakinek "megállítani "?

27 Éves vagyok, kiskoromtól egy pokol volt mindig az életem, anyám lábtörlője voltam, akire kivetíthette a saját nyomorát és ezzel megnyomorított lelkileg, pszichésen, később anyagilag is. Szín tiszta gyűlőletet érzek iránta, és fájdalmat, nem tudom feldolgozni, hogy mindig ott rúgott belém ahol a legjobban fájt, illetve ha segítségre, vagy törődésre lett volna szükségem, a válasz mindig az volt, hogy ne idegesítsem. Egyszer már majdnem eljutottam odáig, hogy komolyan elkezdtem azon gondolkozni, hogy a gyógyszereimből amiket szedek mennyit kellene beszedjek egyik este, hogy másnap ne ébredjek fel. A hülye hülye fejemmel elmondtam a páromnak, hogy nem bírom tovább és mostmár komolyan meg akarok halni. Jobb lett volna ha kussba maradok, mert egyből felhivta a barátnőmet, meg az anyámat, hogy mit mondtam. Anyámnak az volt a reakciója, hogy neki elege van a depressziós kitöréseimből, összehányta zsákokba a cuccaimat es felhívta a páromat, hogy vigyük el a cuccaimat es én ne keressem többet anyámat, meg menjek kórházba, mert nem kíváncsi rám. Azóta mégtöbbet bőgök, úgy érzem minden rossz ellenére amit tett velem anyám egész életembe,nem tudom elfogadni, hogy ekkora görény. Arra voltam mindig csak jó, hogy legyen kit szapulni, lehúzni anyagilag és meg is lopott egy nagyon nagy összeggel, amiért simán feljelenthetném. Egy lelki roncs vagyok, pánikrohamokkal, szorongással, depresszióval, hiába szedem a gyógyszereket nem segítenek. A párom kitart mellettem, de miatta is bűntudatom van, mert úgy érzem soha nem fogom.őt szívből mélyről szeretni, rég szét kellett volna menjünk, mert csak az idejét rablom. Ezzel ő tisztába van, de nem akar elhagyni, mert azt mondja ő szeret, és nem hagy magamra főleg ilyen állapotban. De pedig hagyhatna, mert nekem ez plusz teher csak, tudom hogy soha nem fogom tudni.őt boldoggá tenni és gyereket se fogok szülni. Ki sem bírnék egy terhességet és nem vagyok olyan idegállapotban, hogy akaár egy kutyát rám lehessen bízni nemhogy gyereket szüljek. Belefáradtam elfáradtam. Nincs olyan nap, hogy legalább 2-3x ne jönne rám a sírógörcs és sokkal több nyugtatót szedek mint amennyi fel van írva. Belefáradtam. Nem tudok túllépni anyámon, nem vagyok boldog a párommal se, nem tudok neki megnyílni, költözni meg nincs pénzem egyedül, ahhoz túl keveset keresek és igazából már feladtam. Azt mondják önzőség, meg önsajnálat öngyilkosnak lenni. Én viszont azt gondolom, hogy az én életemről van szó, én kell megküzdjek olyan dolgokkal amikkel nem tudok már és nem birok tovább a szorongással meg a pánikkal tovább élni. Azt mondta a párom, hogy kórházba fog vinni, ha mégegyszer elhagyja a számat, hogy meg akarok halni. Úgy gondolom, lehet mások szemébe önzőség,mert jaj mekkora fájdalom ez azoknak akik szeretnek. Anyám le fogja szarni a párom meg túl lesz rajta, neki erős az idegrendszere. Én meg csak azért, hogy másoknak nehogy fájdalmat okozzak, azert nem fogom tovább szenvedéssel vegetálni az életem. Kb 15 éves koromba sokalltam be először. Azóta vagyok pánikbeteg és depressziós, ami az évek alatt csak romlott, mert egyre fáradtabb lettem és anyám nem kímélt soha. Igazából szeretném a párommal elfogadtatni, hogy értse meg, hogy nem akarok tovább élni és ne erőszakoskodjon mégtöbb orvossal meg kórházzal. Az a baj, hogy sosem fogja megérteni miken mentem keresztülés azok milyen nyomokat hagytak bennem. Nem akarok tovább élni és hiába visz kórházba, a gyógyszerek nem fogják az életemet helyrehozni. Én meg már belefáradtam és nem birok, nem akarok tovább küszködni a lelki fájdalmaimmal. Így is olyan vagyok a sok gyógyszertől mint egy drogos, sosem tiszta a fejem. Szeretném ha megértenée, hogy nem akarok tovább élni. Úgy tervezem, hogy egyik este kikalkulálom, hogy mennyi gyógyszer az, ami megölne, beveszem,magamra csukom a hálószoba ajtót és remélem reggelre már nem fogok élni. Azt gondolom senkinek nincs joga beleszólni, hogy jaj ne akarj meghalni. Mindenki a saját élete fölött dönt akar-e élni, vagy nem. Mit csináljak a párommal, hogy ne tudja megakadályozni? Szakitsak vele előtte, vagy egyszerűen tűnjek el valahova és tegyem meg valahol máshol? Én ezt eldöntöttem, teljesen tiszta fejjel, tudatosan, hogy nem akarok tovább élni és nem akarom, hogy bárki beleavatkozhasson. A páromnak írok majd egy levelet, és meghagyom neki a maradék pénzem, hogy hamvasztasson el, és valahova a balaton környékére csináljon nekem egy emlék helyet, ugyanis csak ott szerettem lenni. Valahogy szeretném ha elfogadná hogy nem akarok tovább élni.