Menni vagy maradni?

Figyelt kérdés

Sziasztok,

Azzal a dologgal fordulnék hozzátok, hogy elbizonytalanodtam a kapcsolatomat illetőleg.

A párommal 2 éve vagyunk együtt, de az első pár hónap után, nagyon csúnyán viselkedett velem. Szóban bántalmazott, az önbizalmamat totál lerúgta a szex és minden más terén. Elejétől fogva együtt élünk, először albérletben. Ott kezdődtek a gondok, felmerült, hogy költözzünk a szüleihez, majd ott jobb lesz, nem lesz ennyire feszült. Belementem. 1 évet laktunk ott, de nem volt jobb...sőt...sokszor voltam egyedül egy idegen helyen. Közben megtaláltam egy-két társkeresőn is. Azt tudni kell, hogy mellettem nem áll senki, tehát nem tudok szüleimhez hazaköltözni, megígért mindent, hogy szeret, nem bánt többet. Nyilván nem tartotta be, aztán jött a következő lépcső. Van lehetőség, vegyünk közös házat, majd ott jobb lesz..belementem, mégis csak a sajátunkat fizetjük akkor, nem másnak megy el a fizetésünk nagy része. Itt is ugyanúgy veszekedéssel indult, minden. Egészen addig, amig egy másik férfi nem lépett az életembe. Megszerettem és már nem tudtam úgy viselkedni a párommal, mint azelőtt. Leültem vele beszélni, hogy nem jó együtt neki se nekem sem. De ő esküdözik, hogy megváltozik meg szeret. Valóban rendesebben viselkedik velem, de én már nem érzem iránta ugyanazt. Viszont mostmár összeköt a ház meg a hitel és sajnálom őt is mert átérzem, hogy ő mit érez. A másik férfi viszont végtelenül kedves, a tenyerén hordoz, figyel rám. Bármi van, rögtön ugrik, ha másért nem csak azért, hogy lásson egy pár percre.


Összezavarodtam, mert én nem akarom megbántani a páromat, de kezdem megszereti a másik Férfit, és tőle meg már az sem esik jól, ha megölel, mert eddig nem tette, mikor igényeltem volna. Babát is nagyon szeretnék, de nem érzem úgy, hogy neki szeretnék szülni.


Ti mit tennétek a helyemben? 25-30 között vagyunk mind hárman.


Köszönöm a válaszokat!


2017. márc. 19. 11:28
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:
Igen, az anyukája ajánlotta fel, hogy költözzek oda, mert nekem nem volt hova mennem, az albérletet felmondtuk és ő meg simán ott hagyott volna lakás nélkül. És felvilágosították, hogy ez azért nem így megy.
2017. márc. 19. 13:05
 12/18 anonim ***** válasza:
88%
Én az első bántalmazás után léptem volna. Inkább élek egy olcsó albérletben egyedül, de engem ne bántalmazzon senki. Főleg ha fizikailag is bántalmaz.
2017. márc. 19. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
86%
Nyilván sok részletet nem tudunk, ahogy a kérdező utolsó hozzászólásából is kiderült. Nehéz döntés, mert még kilépni sem lesz egyszerű a régi kapcsolatból és az újra sincs garancia, hogy az lesz majd a mennyország. A döntést neked kell meghoznod, gondold át mit veszíthetsz és mit nyersz...... Ha megvan a döntés, nézz előre és tegyél meg mindent annak érdekében, hogy boldogan élhesd az életed.
2017. márc. 19. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
88%

Az egesz sztori az iskolapeldaja annak, hogy kell elbaxni az eleted ugy, hogy kozben tele van az egesz figyelmezteto jelekkel, es hogy mennyire hulyek birnak lenni az emberek.


Es meg mindig azon gorcsolsz hogy lelepj-e holott mar evekkel ezelott meg kellett volna tenni.


Az emberek nem valtoznak, soha. Ha egy patkany a baratod akkor az is marad.

2017. márc. 19. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
74%
Kívülállóként könnyű okosnak lenni. Nekem volt egy kolléganőm , aki majdnem ugyanilyen cipőben járt. Azert majdnem, mert bántalmazás nem volt, de boldogtalan volt a kapcsolatban. Egyszercsak felbukkant egy új szerelem és nem sokat gondolkodott, kilépett a régi kapcsolatból, pedig ők is pár hónapja vettek egy családiházat hitellel. Egy ideig szép volt minden, aztan jött a feketeleves. Rá egy évre másnak csinált gyereket az új lovag. Ezért nem könnyű tanácsot adni, minden eset más és a jövőt senki nem tudja.
2017. márc. 19. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
Nem fog vàltozni ideig oraig csak aztàn kezdi elôröl !Az régen rossz hogy bàntott meg lerombolta az önbizalmadat sztem nem szeret csak azt szereti benned hogy te ezt eltűröd neki !A màsik palival ne nagyon húzd a dolgot mert ő sem fog őrökké vàrni ràd !
2017. márc. 21. 04:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
Az nem biztató ha egy harmadik fêl eltudbizonytalanitani!Van egy bnőm aki màr a pàrjàval él rà is néha nyomulnak nyomultak és mondta hogy köszöni nem kér belőlük egyik zaklatta is és majdnem cirkusz lett belőle !Ők boldogok !Mondjuk a pàrja nem egy ganê alak szóval mindenben szàmithat ràbnőm és a tenyerén hordozza őt!
2017. márc. 21. 04:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:

Nálunk is hasonló volt a történet, én a férjemmel maradtam, minket nem a hitel tartott össze.


Azt tudnod kell, hogy az ÚJ SZERELEM mindig szebbnek tűnik, ott a rózsaszín köd.. , ez azonban nem jelenti az, hogy jobb lesz, mint az elődje.. inkább MÁS lesz.


Mi adtunk egymásnak még egy esélyt (én nem akartam), elkezdtünk párterápiára járni.. fura volt nagyon. De! Az alkoholista pokróc férjem, akitől szinte sosem kaptam semmit, sosem mondta, hogy szeret...


Megváltozott.. letette az italt, nem telik úgy el nap, hogy ne mondaná, hogy szeret, beszélgetünk, őszintén elmondjuk, ha fáj valami valami, vagy rosszul esik elmondjuk.. vannak apró érintések, apró meglepetések (ágyba kapott reggeli)...


Nagyon boldog azóta a kapcsolatunk, legalábbis én boldogabb vagyok ebben a kapcsolatban, mint valaha (Ő is ezt mondja), persze vannak még problémák, de együtt próbáljuk megoldani..

2017. márc. 21. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!