Megcsalna a férjem? Képes lenne ilyen aljas dologra?
Találtam a kocsiban, a kesztyűtartóban egy parfümöt, és a férjem táskájában egy díszes ajándékcsomit, benne egy nagy plüssös kék doboz, valószínű karkötőjé, óráé lehetett és egy kártya: Ne kérdezz semmit csak szeress! felirattal. Ledöbbentem.
Megcsalna? Mit tegyek? Mondani nem mondtam, most csak döbbenek. Régen hírbe hozták egy nővel, lehet tényleg igaz és még mindig tartana?? Engem meg hülyít és azt mondja imád, sír értem?
Kérdőre vontam és nem tudja mi az a táskájában. Nevetséges. A kártya pedig nem kártya hanem hűtőmágnes és nekem szánta, már régóta ott van a táskában, csak elfelejtette ideadni nekem. Mire mondtam, hogy nem lehet, mert a táskában 1 hónapja még nem volt semmi ilyen, akkor pakoltam át, mert valaminek fura szaga volt benne(kajás doboz) és biztos hogy ilyen nem vlt benne. Mire ő, hát pedig benne volt. De hogy hogy került ez csomag bele a táskájába, nem tudja. A parfümje pedig szintén régóta a kesztyűtartóban van, elfelejtette, hogy odatette, kereste is. Persze nem is láttam még, de valamikor a nyáron vette.
Tök hihetetlen sztori. Meg is mondtam, hogy kicsit jobbat kellett volna kitalálni, mert ez így túl idétlen és ne nézzen már hülyének, hogy ezt beveszem. Nem tud rá magyarázatot, mi az az ajándék, persze üresen.
Azt mondta hogy neki ez rossz nagyon, hogy olyannal vádolom, amit meg se tett és nem csalt meg sosem. Nagyon szeret és miért könyörögne itt akkor nekem, ha más is lenne? Higgyem el, hogy fogalma sincs mi az. Hogy tudok ilyet feltételezni róla?
Hát nem is tudom, mire gondolna egy nő ilyen szituban, szerintem arra, amire én is. És hazudni már hazudott nekem a férjem, tehát akár most is teheti, ezt megmondtam neki. Borzasztó ez. Most megint én vagyok a hisztérika?
Azt mondta, hogy ilyen blondnak nézem, hogy szem előtt hagyna egy ilyesmit, hogy én megtaláljam? Túl abszurd volna. Hát nem tudom, végülis sok mindent elfelejt mostanában.
Dobd ki a házból. Menjen a nőjéhez!
Vagy keress te is szeretőt.
Egyáltalán nem vagy hisztérika, sőt! Tényleg elég abszurd, amiket összehordott! Én a helyedben pár napig legalább nem aludnék vele, hogy érezze tényleg haragszol rá. Utána a te döntésed, hogy vissza költözöl-e a hálószobába, avagy rögtön másik lakásba (tudom ez nem ilyen egyszerű, pláne ha régóta együtt vagytok)!
Ha még eltudnád vele képzelni az életedet, akkor a pár külön töltött éjszaka után ülj le vele és beszéljétek meg hogyan tovább! Amúgy nem maradozott ki? Ezeken kívül nem volt semmi gyanús?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!