Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek hogyan csináljam?

Szerintetek hogyan csináljam?

Figyelt kérdés

Apám X éve felvett egy több milliós hitelt a házra (ami kb 4-5x annyit ér), aminek nagy részéből anyámék vettek házat (3 tesómmal elköltöztek, egy családi balhé miatt), tehát a pénz már nincs meg.

Apám egy ideig fizette a törlesztőt, de megszűnt a munkahelye, meg emelkedett a törlesztő, így egy ideje nem tudta fizetni és behajtóig jutott a dolog.

Anyám volt a kezes, így neki fogják tiltani a fizetéséből, továbbá a másik házat és a kocsijait foglalnák le először.


És itt jövök én a képbe, én havi szinten kb 200e Ft-ot rakok félre, gyűjtögetek saját házra.

Anyámék azt szeretnék, ha én átvenném a hitelt, így a ház is az én nevemre kerülne és persze fizetnem kellene a törlesztőt.

Igazából a ház elég sokat ér, szóval később tudnék még ezenfelül hitelt felvenni rá.


Az eredeti tervem az volt, hogy a félrerakott pénzemből tudjak majd később házat venni, valamennyi hitellel kiegészítve. Azért fontos, hogy nálam legyen a pénz, mert közben vannak olyan kiadásaim amiket ebből fedezek, pl gépet veszek (elég drágát), jogsit, talán kocsit, tanfolyamokat is tervezek elvégezni...


A hitelt legjobb eséllyel kb 5 év alatt tudnám kipörgetni, de akkor magamra nem sok maradna tartalékba (de így is elég jó keretem marad havi szinten). Rosszabb esetben 10-15 évig is elhúzódhat a dolog.

24 éves vagyok, egyenlőre még ebben a házban élek, így még szülőnél lakom...

Ha ezt a hiteles dolgot átveszem úgy érzem, hogy később tudok teljesen önálló lenni, vagy ha erre a házra veszek fel még hitelt, akkor többet kell fizetnem, mint eredetileg terveztem.

Oké, hogy a ház az én nevemen lesz, de apámat nem akarom kitúrni innen, így mondhatni inkább később lesz ennek jelentősége...max hitelt tudok felvenni rá, mert értékes...


A másik dolog, ha én kifizetem ezt a dolgot, akkor a tesóim ugye kiesnek az öröklésből, anyám beszélt erről velük, de őket "nem zavarja" állítólag...


nem tudom mit kellene tennem, annyira nem vagyok járatos a lakás hiteles témában és érdekelne, hogy ki hogyan látja ezt a dolgot...


Továbbá szerintetek ebből milyen családi probléma lehet, ha belemegyek és fizetem, vagy ha azt mondom, hogy vigye a behajtó a vagyont?


24F


2017. febr. 28. 10:39
1 2 3
 21/29 A kérdező kommentje:

#20:

apám szerint azért érné meg nekem ez az egész, mert elég nagy hitelkeretet kaphatnék a háznak köszönhetően, mert értékes...meg ugye a nevemen lenne a ház...

de én mégis úgy érzem, hogy ez egy óriási korlátot szabna az életemben...


anyámmal sem szeretnék kicseszni, de úgy érzem, hogy ebből nem tudok jól kijönni, mert ha azt mondom, hogy nem megyek bele én leszek az aki cserben hagyom őket, ha meg belemegyek akkor magammal kicseszek és szerintem a tesóim fognak X év múlva kapcsolni, hogy hoppá kifizettem a ház árának egy részét a nevemre került, de kérik a "jussukat"...

a legjobb lenne ha nélkülem megtudnák oldani ezt az egészet

2017. febr. 28. 14:29
 22/29 anonim ***** válasza:
76%
Hát ha amiatt megharagudnak, hogy inkább a saját érdekeidet nézed, akkor ennyit is ér a családod. Soha nem kérném a gyerekemet, hogy ő szívjon az én hülyeségem miatt, akkor inkább vigyék mindenemet.
2017. febr. 28. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:
87%

apám szerint azért érné meg nekem ez az egész, mert elég nagy hitelkeretet kaphatnék a háznak köszönhetően, mert értékes...meg ugye a nevemen lenne a ház...


Igen, akkor lehetne a neveden a ház, ha ki lenne fizetve és akkor lehetne vele rendelkezni (ajándékozni, eladni). Addig pedig még nagyon sok víz lefolyik a Dunán, lehet veled is összevesznek, nem lesz munkád ...rengeteg minden történhet. Egyébként minek neked hatalmas hitelkeret, ha már lesz egy házad? Ja, vagy úgy, vegyél magadnak mégegyet, ha önálló életet akarsz? Azt, hogy te most vállalod, hogy fizetsz, senkit nem érdekel a tulajdonjog szempontjából, legfeljebb íratna veled a bank egy papír, hogy készfizető kezesként belépsz a jogviszonyba. Őket ennyi érdekli, nem az, hogy neked ténylegesen lesz-e tulajdoni részesedésed benne. ha nem hiszem az itteni kommenteknek, akkor vedd a fáradságot és a pénzt, és kérdezz meg egy ügyvédet, mielőtt a felelőtlen szüleid, akik megkreáltál ezt a csodás helyzetet, belerángatnak valamibe, amiből jól nem fogsz kijönni.

ha meg attól tartasz, hogy sértődés és harag lesz: már van. Normális szülő nem hozza ilyen helyzetbe a gyerekét, nem zsarolja azzal, hogy hozza helyre a saját hülyeségeit, úgyhogy ne legyen lelkiismeret-furdalásod.

2017. febr. 28. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 anonim ***** válasza:
75%

Ha átvállalod a hitellel terhelt házat, akkor arra már nem tudsz újabb hitelt felvenni. Vagy csak nagyon korlátozottan. Erre is figyelj, mielőtt bármibe is beleegyezel.

Egyébként meg egyet értek az előttem szólóval. Nem hoznám ilyen helyzetbe a gyerekemet.

2017. febr. 28. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/29 anonim ***** válasza:
76%

Hitelt NE vegyél át, mert egy életre elcseszed magad!

Pl. semmi kedvezményt nem kaphatsz a banktól, sem semmit, részletre nem vehetsz autót, lakást, bármit, mert ott a hitel, a külföldi költözés is necces lehet, mert az ugye tartozás az állam felé.


Ilyennel nálam is beprbálkoztak, mire kerek-perec kijelentettem, hogy felejtsék el. Volt sértődés, de szartam bele, úgyis megenyhöltek.

2017. febr. 28. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 anonim ***** válasza:
81%

Na várj, bogozzuk ki. Tegyük fel, hogy belemész a dologba. Akkor anyukádnak+tesóidnak megmarad a kis háza, tisztán, hitel nélkül. Ők kipipálva.


Te törleszted 10 évig a nagy ház hitelét. Ez idő alatt mondjuk, hogy nem tudnál gyűjtögetni semmit, vagy jelentéktelen összeget (azon kívül se jogsi, se kocsi, se tanfolyamok).


Eltelt a 10 év, ott állsz nulla megtakarítással, mert kifizetted apukád házát. Ekkor lesz egy értékes ház a neveden, viszont apukád benne lakna élete végéig, ami tegyük fel 30-40 év még. Szóval lobogtathatsz egy papírt a tulajdonjogodról.


Akkor ezután dönthetsz, hogy elviseled apukádat, és a leendő családoddal vele fogtok élni, vagy 34 évesen újra elkezded a gyűjtögetést nulláról, max. jó nagy kamattal ad hitelt a bank a házra, amit majd fizethetsz 60 éves korodig. Közben fel kéne nevelni a gyerekeidet is, ki tudja mi jönne közbe, pl. a feleséged egy időre elveszítené a munkáját, és csak a te keresetedből tudnátok élni (+hiteltörlesztés) stb. Rizikó van benne, az biztos.


Egy kis kitérő: és ha apukádnak idő közben eszébe jut, hogy újra nősül, ne adj' isten "új" gyerekei is lesznek, akkor azok majd mind ott fognak élni a nagy házban(?) Máris az a helyzet állt elő, hogy maradásod nem lenne, mindenképp kénytelen lennél elindulni a saját utadra színtiszta hitelből.


Az, hogy a tesóid nem örökölnének, szerintem részletkérdés, mert egyrészt örökölnének majd anyukád után, igaz kevesebbet, viszont mire az öröklés téma szóba fog kerülni, abból legfeljebb majd az ők és a te gyereked fog profitálni felnőtt korukban, ti biztos nem, mert az még annyira távoli.


Bocs, ha közben nagyon elkalandoztam, de összegezve az a véleményem, hogy ezzel mindenki jól járna, "csak" téged szívatnának meg úgy, hogy az egész életedet tönkre vágnák. Én alapból azon az állásponton vagyok, hogy egy család tartson össze a végsőkig, viszont ez már nálam is az irdatlan nagy baromság kategóriába tartozna. Ne haragudj meg, de nem is értem hogy lehetnek ilyen emberek a szüleid, hogy felmerült bennük.


Sajnos sehogy nem jössz ki jól, mert vagy a saját magadat teszed tönkre, vagy megharagszik rád az egész családod. Bár talán egy idő után megbékélnének. Én nem vállalnám be semmiképp, de persze attól még döntened neked kell majd.

2017. febr. 28. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/29 anonim ***** válasza:
81%

Én is azt mondom, hogy ne vállald át, igaza van annak aki azt mondja, hogy mindenki jól járna csak te nem. Írod, hogy családalapításon is gondolkozol, nincs az a normális nő aki önszántából az apósához költözik, apukád nem akarod kirakni, akkor vegyél fel még hitelt egy házra, ha egyáltalán kapsz? Csok ugrott, még ha 3 gyerekre is írnátok alá, már van lakástulajdon. Az összes többi hátrányt nem sorolom újra fel.

Nem lenne életed, ne menj bele, szüleid főzték, egyék meg. Ne legyen lelkiismeret furdalásod.

2017. febr. 28. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 anonim ***** válasza:

Próbáljátok meg hitelátvállalással eladni a házat. A kapott pénzt meg osszátok el és mindenki menjen amerre akar.

BTW milyen melóval lehet havi 200ezret félrerakni?

2017. márc. 5. 04:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 A kérdező kommentje:

#28:

apámé lenne a pénz csak, de nem tudom mi lesz, 99%-ban biztos vagyok, hogy nem vállalom át, de ezt még nem közöltem senkivel egyenlőre...


programozó vagyok, mivel itthon élek így nem olyan drága a lakhatás, havi 80-120-ból megvagyok, 320-at kapok (volt amikor 74-et kerestem)

és ebben benne van a hazaadás, a nagy bevásárlás itthonra, utazás, kaja, tisztálkodás, szórakozás...a havi költségek...

ezen felül a félrerakott pénzből veszek ruhát, gépet, egyéb cuccokat, de azt ugye nem havi szinten...


24F

2017. márc. 5. 06:33
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!