Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek hogyan csináljam?

Szerintetek hogyan csináljam?

Figyelt kérdés

Apám X éve felvett egy több milliós hitelt a házra (ami kb 4-5x annyit ér), aminek nagy részéből anyámék vettek házat (3 tesómmal elköltöztek, egy családi balhé miatt), tehát a pénz már nincs meg.

Apám egy ideig fizette a törlesztőt, de megszűnt a munkahelye, meg emelkedett a törlesztő, így egy ideje nem tudta fizetni és behajtóig jutott a dolog.

Anyám volt a kezes, így neki fogják tiltani a fizetéséből, továbbá a másik házat és a kocsijait foglalnák le először.


És itt jövök én a képbe, én havi szinten kb 200e Ft-ot rakok félre, gyűjtögetek saját házra.

Anyámék azt szeretnék, ha én átvenném a hitelt, így a ház is az én nevemre kerülne és persze fizetnem kellene a törlesztőt.

Igazából a ház elég sokat ér, szóval később tudnék még ezenfelül hitelt felvenni rá.


Az eredeti tervem az volt, hogy a félrerakott pénzemből tudjak majd később házat venni, valamennyi hitellel kiegészítve. Azért fontos, hogy nálam legyen a pénz, mert közben vannak olyan kiadásaim amiket ebből fedezek, pl gépet veszek (elég drágát), jogsit, talán kocsit, tanfolyamokat is tervezek elvégezni...


A hitelt legjobb eséllyel kb 5 év alatt tudnám kipörgetni, de akkor magamra nem sok maradna tartalékba (de így is elég jó keretem marad havi szinten). Rosszabb esetben 10-15 évig is elhúzódhat a dolog.

24 éves vagyok, egyenlőre még ebben a házban élek, így még szülőnél lakom...

Ha ezt a hiteles dolgot átveszem úgy érzem, hogy később tudok teljesen önálló lenni, vagy ha erre a házra veszek fel még hitelt, akkor többet kell fizetnem, mint eredetileg terveztem.

Oké, hogy a ház az én nevemen lesz, de apámat nem akarom kitúrni innen, így mondhatni inkább később lesz ennek jelentősége...max hitelt tudok felvenni rá, mert értékes...


A másik dolog, ha én kifizetem ezt a dolgot, akkor a tesóim ugye kiesnek az öröklésből, anyám beszélt erről velük, de őket "nem zavarja" állítólag...


nem tudom mit kellene tennem, annyira nem vagyok járatos a lakás hiteles témában és érdekelne, hogy ki hogyan látja ezt a dolgot...


Továbbá szerintetek ebből milyen családi probléma lehet, ha belemegyek és fizetem, vagy ha azt mondom, hogy vigye a behajtó a vagyont?


24F


2017. febr. 28. 10:39
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
91%
Maradj ki belőle! Ha belemész, évekre elvághatod magad anyagilag, ráadásul a családban mindenki utálni fog mindenkit, mert úgy fogja érezni, hogy átverték. A szétköltözés, a házvásárlás, a hitel mind a szüleid döntése volt, a következményeket is nekik kell viselniük.
2017. febr. 28. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 anonim ***** válasza:
100%

Picit röhejes a kérdésed (bocs).


Pl. egy ilyen fontos kérdést egymás háta mögött beszéltek meg??

" a tesóim ugye kiesnek az öröklésből, anyám beszélt erről velük, de őket "nem zavarja" állítólag..."


Egy, a hitelösszeg többszörösét ("kb 4-5x annyit ér") érő háznál, ha nem zavar, hogy ezzel röghöz kötődsz átmenetileg, mi a kérdés, hogy neked megéri, legalábbis jobban, mintha mind mehettek a híd alá, albérletbe, stb. és a bank szakít nagyot?

2017. febr. 28. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 A kérdező kommentje:

szerintem ebből jól sehogy nem tudok kijönni...

ha átveszem a hitelt enyém a ház tulajdon joga, de ugye töredékéért, így kicsit pofátlanság lenne a magaménak tudni, hisz ha a behajtó eladná, akkor jó pár milliót kapna apám, amiből tudna másikat venni...

így igazából mondhatni közös lenne a ház, de tudnék rá elég sok hitelt felvenni amiből saját házat tudnék venni, csak ugye drágábban jönnék ki...

meg ugye a tesóim nem örökölnének belőle :S


ha nem fizetem, akkor anyám fizetését tiltják, viszik a kisebb házat, kocsit...

szóval eléggé megszívnák anyámék (tesóimmal)

meg ugye "cserben hagyom őket"


a családban anyámnak és nekem van csak elég magas fizetésünk ehhez, de anyám nem tudná fizetni, mert neki jóval magasabb kiadásai vannak...


elég kellemetlen helyzet, ha átvállalom szívok, ha nem akkor is...

ebből nem tudom hogyan tudnék a legjobban kijönni...

2017. febr. 28. 11:01
 4/29 A kérdező kommentje:

a tesóim és anyám nem nagyon beszélnek apámmal, nincs jó viszony, apám sem nagyon beszélget anyámékkal...

nem egymás háta mögött beszéltük meg, hanem én beszéltem anyámmal, hogy bevállalnám e ezt a dolgot, mondtam, hogy így a tesóim elesnének az örökléstől és nem akarom, hogy így miattam szívjanak (így is eléggé feszélyezett a helyzet, mert 4-ünk közül én értem el valamit, ők elherdálták a lehetőségeket), anyám beszélt hármukkal és elvileg azt mondták neki, hogy nem bánnák, ha hozzám kerülne a ház, még örülnének is neki, meg nekik nem is kell (a pénz az oka részben, hogy széthullott a család, mert apámat elég pénzéhesnek titulálták részben igaz is)...

és mondhatni ez a ház az ő "bálványa"


már nem banknál van hanem behajtónál, a bank eladta már a hitelt a behajtónak, ő így már jól járt, mert volt fizetve a hitel, meg gondolom még az a pár milka amit kaptak érte többet hozott nekik, mint a felvett összeg volt...

apám venne másik házat ha ezt elárverezik (mivel eleget kapna hozzá)

én sem mennék a híd alá, mert költözhetek haveromhoz, olcsóbb lenne mint albérlet (ez volt tervben is korábban), vagy mehetek albérletbe, vagy esetleg kereshetek másik házat amit megveszek és arra veszek fel hitelt, DE az ugye már az én saját jövőbeli lakhelyem lenne!

szóval senki nem menne a híd alá :)

ha bevállalom ezt a hiteles dolgot akkor sajnos a saját házam drágábban jönne ki...mármint ugye kicsengetem ezt + amit felveszek a saját házhoz erre...

2017. febr. 28. 11:09
 5/29 anonim ***** válasza:
85%

Ha a behajtó eladná, és maradna apádnak pár millió, akkor nem értem, miért a behajtónak kellene eladnia. Adjátok el ti, illetve apád. Fizesse ki a tartozást, és a maradékból menjen egy kisebb házba, vagy lakásba. Ő vállalta be a hitelt, nem értem, miért neked kell megszívni.


A másik dolog, meg ha át is vállalod tőlük, akkor nekik az nagy segítség lesz, viszont hosszú távon nem leszel önálló. Én nem biztos, hogy bevállalnám a helyedbe.


Esetleg vállald át, azzal a feltétellel, hogy eladjátok, és te visszakapod az árából azt a részt, amit beleadtál.


De elúszni sem szabad hagyni a házat, lépjetek, amíg nem késő.

2017. febr. 28. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 anonim ***** válasza:
100%

Csak hogy jól értsem a helyzetet...

Anyádnak v. anyádnak+ 3 tesódnak van egy tehermentes házuk főleg abból a pénzből amit apád hitelként felvett, és amiatt sem kell izgulniuk, hogy ezt elárverezik, ha apád nem fizeti hitelének a törlesztőrészletet, mert a jelzálog apád házán van, ami meg bőven ér annyit mint a hitel, ezért anyádnak nem kell félnie attól, hogy kezesként helyt kell állnia?


Ez esetben anyádnak és tesóidnak tényleg az az érdekük, hogy arra próbálnak rábeszélni, hogy apád hitelét fizesd Te, a minimum az, hogy cserébe engedik, hogy a házat apád a nevedre írja. Ebben már nincs ugye anyádnak tulajdonjoga? Ez így még összességében korrekt is, ha apád haszonélvezetet csak a ház egy elszeparált részére igényel. De ha eldöntötted, hogy nem ott akarsz lakni, akkor beszéld rá apádat a ház eladására.

2017. febr. 28. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 A kérdező kommentje:

Az a baj a behajtó sem tudná eladni, ezért foglalná le a kisebb vagyon tárgyakat. Túl drága ahhoz, hogy csak úgy elpasszolja...

apám sem tudná gyorsan eladni...


ha átvállalom tudok még erre felvenni hitelt és venni saját házat, csak akkor ugye többe fog kerülni a saját ház, mint eredetileg terveztem...

azaz nem a saját ház, hanem ez lesz még pluszba az enyém amit nem terveztem be...


ha azt kapom vissza amit beleadtam, akkor is bukom a lehetőségeket és így még többet bukok...

nem a pénzzel van bajom, hanem a lehetőségekkel...hogy elesek lehetőségektől...


hát ezaz, lépni kellene, de most rajtam áll, nekem kellene döntenem, hogy mi legyen...

2017. febr. 28. 12:04
 8/29 A kérdező kommentje:

#6:

mivel anyám nevén van a kis ház is és ő a kezes, pont hogy azt vinnék először meg a kocsikat...

szóval anyámék eléggé megszívnák ezt, mert nem a nagy házat vinnék, hanem a többi vagyont :S

anyám a tulaja ennek a háznak is elvileg, szóval nem is kezes, hanem a nevén van a hitel (csak megegyezésük szerint apám fizette volna)

most a hitel hátterébe nem mennék bele, tárgytalan...annyi, hogy apámnak kellett volna fizetni, de anyám nevén van...és így volt korrekt, de ez bonyolult...

a családi hangulat meg több dolog miatt is elég feszült...

2017. febr. 28. 12:08
 9/29 anonim ***** válasza:
4%
Most jól értem, hogy azon gondolkodsz, hogy átvedd-e a hitelt, ami neked nem okoz különösebb gondot, megmentve anyádék házát, szerezve egyet magadnak, vagy hagyjál mindenkit menni a híd alá, mert nem akarsz belekeveredni?
2017. febr. 28. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 A kérdező kommentje:

#9:

mindenki megoldaná valahogy, mert tesómék max megint mennének albérletbe, vagy ha minden kötél szakad odatudnának költözni apámhoz, csak ugye nincs jó viszony...


van erre is mentőtervem, hogy anyám nekem ajándékozza a kis házat, így az én nevemen van és csak a nagyot tudják vinni...


csak nem vagyok tisztában a jogi dolgokkal, hogy mi hogyan megy ilyen téren...


ezenfelül meg igenis okozhat nem kis érvágást!

konkrétan amit felépítettem jövőképet majdnem keresztbe is húzza...

mert azt a pénzt amit gépre, jogsira, kocsira, szórakozásra......költhettem volna, vagy esetleg már a saját házra raktam volna félre mind elmegy erre a házra, amire igaz felvehetek hitelt, de akkor is bukok!

én ebből szerintem sehogy nem tudok jól kijönni, mert bárhogy döntök biztosan lesz belőle sértődés egyszer...vagy vita, hogy miért nem vettem át a hitelt, vagy akkor most mennyi is a házból az enyém...

2017. febr. 28. 12:32
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!