Mit tegyek, undorodom az anyámtól? Bocs, de nincs jobb szavam rá.
Szóval már nagyon rég óta kezdődött, a legelső "undorom" az volt, hogy csámcsog (de az a fajta csámcsogás, amikor nem nyitja ki a száját, csak hallom, hogy rág). Most meg már odáig fajult az undorom, hogy ha már hallom, hogy kinyitja a hűtőt, akkor már szentségelek, tiszta ideg leszek, és vagy bemegyek a szobámba, vagy pedig fülest be a fülembe, és max hangerőn hallgatom a zenét.
Olyankor annyira ideges leszek, hogy kiabálok mindenkivel, stb.
Viszont megemlíteni nem merem neki, mert lelkiismeret furdalásom lenne. De már nem bírom. Ha valami családi összejövetel van, akkor sem ülök mellé, direkt ezért.
A másik az, hogy képes arra, hogy magában beszél. Ez is ugyanannyira szokott idegesíteni, meg ilyen apró dolgok. Szóval szinte a semmin is szörnyen felhúzom magam. Volt már olyan, hogy úgy aludtam el, hogy sírtam, és közben erősen befogtam a fülem.
Ja, és a másik, hogy szörnyű, hogy nem tudok vele semmit megbeszélni. Ha mondok is valamit, akkor is csak hümmög, de máskor meg mondogatja, hogy beszéljünk már meg mindent.
Nagyon félős vagyok, jobban, mint bármelyik másik ismerősöm, mégsem tesz ellene semmit. Mármint hogy nem törődik vele. Pedig sokszor sírva alszok el, annyira félek. Most halt meg apukám, és ezt sem bírtam, csak a barátaimmal megbeszélni, de ha neki mondtam, hogy félek, hogy apa vissza jön(még most is félek ettől, pedig már egy fél éve elment), akkor is csak mosolygott, vagy hümmögött, vagy bólogatott.
Nem bírom. És ez nem a tini kor miatt van.
Képes a semmiért leszidni, és ez már kezd nagyon bántani. Ezt most nem hülyeségből írtam, és nem is viccből.
Mi ez? Most akkor mit tegyek?
Előre is köszönöm!
Ja, 16/L
Látszik, hogy mégis akadnak mások is akik osztjáka
véleményem
pl
ma 21:36
Na ehhez mit szólsz "jelentgetős" ?
Kérdező!
Az a bajod, hogy hagyod hogy mérgezzen téged anyád személyisége!! Meg kell tanulnod szűrnia külvilágból érkez7ő jeleket, és nem mindent beengedni..
Ami zavar, azt szűrd ki és ne vegyél róla tudomást...
Próbálj mindíg az igazából fontos dolgoknak jelentőséget tulajdonítani!!
-gitáros-
nem hiszem,hogy a tragédia miatt lenne, mert már előtte évekkel is voltak ilyen problémáim...
Ez is baj, hogy a jelentős dolgokat fontosnak tartom, viszont ami kevésbé jelentős/rossz dolog, azt viszont nem tudom elengedni magam mellett, és rágódom rajta...
köszönöm az eddigi válaszokat!
Azért van ez mert hagyjátok hogy a média formálja az ítélőképességeteket, és abszolút arra nevel hogy
"mindent azonnal!!" Emiatt egy csepp türelmetek sincs nemhogy toleranciátok..
-gitáros-
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!