Mit tegyek, undorodom az anyámtól? Bocs, de nincs jobb szavam rá.

Szóval már nagyon rég óta kezdődött, a legelső "undorom" az volt, hogy csámcsog (de az a fajta csámcsogás, amikor nem nyitja ki a száját, csak hallom, hogy rág). Most meg már odáig fajult az undorom, hogy ha már hallom, hogy kinyitja a hűtőt, akkor már szentségelek, tiszta ideg leszek, és vagy bemegyek a szobámba, vagy pedig fülest be a fülembe, és max hangerőn hallgatom a zenét.

Olyankor annyira ideges leszek, hogy kiabálok mindenkivel, stb.

Viszont megemlíteni nem merem neki, mert lelkiismeret furdalásom lenne. De már nem bírom. Ha valami családi összejövetel van, akkor sem ülök mellé, direkt ezért.

A másik az, hogy képes arra, hogy magában beszél. Ez is ugyanannyira szokott idegesíteni, meg ilyen apró dolgok. Szóval szinte a semmin is szörnyen felhúzom magam. Volt már olyan, hogy úgy aludtam el, hogy sírtam, és közben erősen befogtam a fülem.

Ja, és a másik, hogy szörnyű, hogy nem tudok vele semmit megbeszélni. Ha mondok is valamit, akkor is csak hümmög, de máskor meg mondogatja, hogy beszéljünk már meg mindent.

Nagyon félős vagyok, jobban, mint bármelyik másik ismerősöm, mégsem tesz ellene semmit. Mármint hogy nem törődik vele. Pedig sokszor sírva alszok el, annyira félek. Most halt meg apukám, és ezt sem bírtam, csak a barátaimmal megbeszélni, de ha neki mondtam, hogy félek, hogy apa vissza jön(még most is félek ettől, pedig már egy fél éve elment), akkor is csak mosolygott, vagy hümmögött, vagy bólogatott.

Nem bírom. És ez nem a tini kor miatt van.

Képes a semmiért leszidni, és ez már kezd nagyon bántani. Ezt most nem hülyeségből írtam, és nem is viccből.

Mi ez? Most akkor mit tegyek?

Előre is köszönöm!

Ja, 16/L