Magányos vagyok, mit tegyek?

Nem vagyok egy magányos típusú ember, de már két éve érzem. Mindenkivel jól kijövök, de senkihez sem állok közel. Apu és anyu kedvesek, szeretnek, jól bánnak velem. A nagypapám meghalt, azóta eltávolodtam mindenkitől. Az állítólagos barátaimat nem szeretem, néha nem is akarok beszélni velük. Egyetlen igaz barátnőm van, akivel születésünk óta ismerjük egymást, de szinte soha nem beszélünk. (Amikor családilag összejövünk, akkoris az idegesítő idióta elkényeztetett kishúga lóg rajtam, mert azt hiszi szeretem. Valszeg azért mert nem merem pofonvágni, mert a szülei a széltől is óvják. XD )

Normális az, hogy néha azt kívánom hogy tűnjön fel a (nem létező) rég elveszett bátyám, és csak legyen velem? Önző vagyok, mert azt mondom hogy a féltesóim, akikkel nagyon szerettük/ szeretjük egymást le se sz@rnak? (Külföldön él mindkettő.)