Ti szakítanátok a párotokkal csak a családja miatt?

Nagyon szeretjük egymást, de egyszerűen a családját már képtelen vagyok elviselni. Szinte már betegesen egymás nyakán lógnak és náluk ez teljesen normális. Mikor összejöttünk kamaszkorunkba, még tetszett, hogy az anyja ennyire a szívén viseli a sorsunkat, de mostanra hatalmas teher lett. Egy lépcsőházba lakunk velük.

Az anyja folyamatosan nálunk lóg, rendezkedik, fikázza a főztömet, az meg már tényleg a világ vége, ha mondjuk csak mikrós kaja van. Állandóan azt mondogatja, milyen rossz háziasszony vagyok. (Persze mindezt csak jóindulatból teszi). Az apja elvárná, hogy hozzájuk is menjek főzni meg takarítani. Mert a minimum az, hogy ennyit segítek, de ha ott vagyok mindenen megsértődik. Jobb ha meg se szólalok.

Az öccse a másik "sikertörténet", aki az egész kamaszkorát végigbulizta, kirúgták a suliból, munkája nincs. Az anyja meg folyamatosan védi. Fizeti neki az albérletet, de ha kidobják onnan is, mert mondjuk részegen szétverte a házat, akkor nálunk csövezik, mert itt van még egy plusz szoba, anyósék meg garzonba laknak. A srác exbarátnője a másik kedvenc. Folyamatosan nálunk lóg mióta szakítottak. A páromtól vár vigasztalást. Nem mintha féltékeny lennék egy 18 éves kiscsajra, de azért baromi idegesítő fáradtan arra haza érni, hogy a párom vállán sírja el a bánatát, az én cigimet szívja, az én kávémat issza, az én kedvenc fotelomban, és még csak elküldeni se lehet, mert szegény tiszta depressziós mostanában, és még és még a végén kárt tenne magában.

Komolyan mondom kikészülök ettől a családtól, de a párom nem akar elköltözni.

Már az is eszembe jutott, hogy szakítok vele, de annyira szeretem, és annyi mindent átéltünk már együtt. Lassan 8 éve együtt vagyunk. Ti mit tennétek a helyemben?

25/N