Akad itt olyan nő, aki 30 fölött van és nem szeretne gyereket? Miért?

Én 24 vagyok, egyenlőre ilyen gazdasági helyzetben nem akarok gyereket vállalni. Majd csak akkor ha lesz elég pénzem, önálló biztos hátterem amiből fenn tudom tartani magam és nem halok éhen. Sokan felveszik a sok hitelt közben drága dolgokat vesznek amire igazából szükségük se lenne, közben csinálnak gyereket, de a ház meg a sok felesleges holmi mind a banké. Szerintem jobb gyerek nélkül egyenlőre.

Ja igen, 30 alatt nem mernék gyereket vállalni, de rtemélem 30on túl már lesz rá lehetőségem. Van aki 20 alatt elkezdi, az olyannak csak gratulálni tudok. Együütt nő fel a gyerekével.

Nagyjából az összes érvet magaménak éreztem, amit itt felsoroltatok azzal kapcsolatban, hogy nem akartam gyereket. Kifejezetten utáltam őket. És komolyan mondom, most hogy van gyerekem, most se csípem sokkal jobban a másét. Inkább azt mondom, a gyerekemen keresztül megtanultam megérteni őket. Azelőtt azt mondtam, látva néhány kis majmot, aki képes a saját szüleit ököllel verni,ha velem ilyet tenne, kiverném a fogait a gyerekemnek. Azóta van gyerekem és ütött már meg. De rá kellett jönnöm, hogy ha visszaütök, azzal csak ütni tanítom meg. Nem tudom most részletesen kifejteni, de a saját gyerek nem olyan mint a más gyereke. Nekem tényleg a legnagyobb szerelem lett a földön és NEM CSAK A DACKORSZAKIG, mert már javában dackorszakos vagy 1 éve és változatlanul imádom. Aki nem érti meg, miféle kis programok futnak le az emberbe kódolva, az sértődik be a gyerek hisztirohamain. Én már csak röhögök. Már előre látom, mire mit fog reagálni és biztosan tudom, ha valamit szeretnék, a szöges ellentétét fogja akarni. De a legtöbb esetben már fel se húzom magam rajta, ez is csak egy program, ami a személyiségfejlődésének a része, nekem annyi feladatom van, hogy hisztivel semmit ne érjen el nálam és magától fognak megszűnni, illetve elviselhető méretűre csökkenni ezek a kitörések. Megverni, bántalmazni semmi szükség, egy dackorszakost akár agyon is lehet ütni, akkor is ellent fog mondani, ugyanis ebben a korban ez a dolga. Nagyon sokat tanultam a gyerekemtől. Igazából semmi más nem kell hozzá, csak az iránta érzett szeretet. Az ember más gyerekénél azt látja, hogy hisztis, akaratos, neveletlen...de nem látja, mert nem részese annak, milyen az amikor elfárad és elalszik a karodban vagy agyon aggódja magát érted, mert megtudta hogy fájt a fejed. Tegnap délután is őrjítő volt, mert nem bírt elaludni és éjjel tanulnom kell, szerettem volna vele aludni. Szegényke nem tudott aludni, de hogy én mennyi puszit kaptam tőle. Pedig látta rajtam, hogy füstöl a fejem. Vagy amikor beteg voltam és további kivizsgálások vártak rám, amikor végre eljutottam az orvoshoz, azzal rohant elém, hogy anya, meggyógyultál? És még 1,5 hónapig minden nap megkérdezte vagy 3-szor, amíg valóban megnyugtató igent nem mondhattam végre. Millió ilyen sztori és persze az ellenkezője is. Már nem hiszek a rossz gyerekben, inkább azt látom, hogy az a gyerek rossz, aki éhes vagy beteg vagy fáradt vagy akivel nem tudnak eleget foglalkozni, vagy épp ellenkezőleg, akiből házisárkányt csináltak azzal, hogy minden hisztivel elérte a célját és rabszolgának tartja a szüleit. Az én gyerekemben ugyanúgy ott van a hajlam, hogy rabszolgatartó legyen, de ezt csírájában fojtottuk el, pusztán azzal, hogy hisztivel soha semmit nem ér el (legalábbis igyekszünk). Azt mondták rá, hogy a kislányunk olyan, hogy kedvet kapnak tőle saját gyerek vállalására. Akkor változtam meg először komolyan a gyerekek felé, amikor rájöttem, hogy ugyanolyan kiszolgáltatottak, mint az állatok. Egy újszülött még a fejét se tudja megemelni. Én nem is értem, hogyan képesek emberek másik szobába zárni olyan pici babát, miután megszületett. Az állat is tudja, hogy újszülöttnek az anyja testénél van a helye. Én, aki 10 évig hangoztattam az olyan érveket, amiket itt felsoroltatok, teljesen megbotránkoztam azokon a tanácsokon, amit újdonsült anyaként kaptam az idősebb nőtársaimtól. Én mindent ösztönszerűen csináltam, ringattam ha sírt és sorolhatnám...De elmondták, hogy ne ringassam, mert összerázom, ha sír, zárjam rá a szobaajtót, mert az nem élet, hogy az ember ne tudjon házimunkát végezni, stb...Én akkor már éreztem, hogy az újszülött halálosan fél ha nincs az anyja karjában, és teljesen megbotránkoztam azon, hogy ezek szerint ezek az anyák, akik több gyereket is felneveltek, valóban rácsukták az ajtót a pici babájukra. És akkor azon is elgondolkoztam, hogy itt vagyok én aki azt hittem, utálom a gyerekeket és ők, akik igazi gyerekbarátnak tűnnek, hiszen van gyerekük, hogy is van ez? Látom a sírástól csöpögő orrú kis pöttömöket, akiket idő előtt bölcsibe/családi napközibe adott az anyjuk és akik csak akkor nyugszanak meg, ha van egy emberi kéz, aki tartja őket idegen helyen, de ahol van még 5-10 ilyen másik egy vagy két gondozónőre, vajon mennyi törődés jut nekik a legjobb szándék mellett is? Már nagyon máshogy látom őket. De nem én vagyok az egyetlen. Apám volt élettársa mesélte, hogy amikor terhes lett, mindenki rémüldözött és sajnálták a gyereket, mert tudták, mennyire utálja a gyerekeket. Aztán elmondta, hogy a lány (aki huszonéves elkényeztetett önző és egoista az én szememben)a mindene, dehogy adta volna senkinek! Ezzel biztatott amikor terhes lettem és el kell mondanom: IGAZA VAN! De amíg nem éltem át, nem tudtam elhinni hogy így van. Mikor megkapod a kisbabádat és elfér a két tenyeredben...Ugyan, egy normális ember nem tudja nem szeretni. Ahhoz kellenek nagyon mély traumák a gyerekkorból, hogy valakiből ne jöjjön elő az ösztön vagy esetleg egy rettenetes szülésélmény. Én még terhesen is olyan cikkeket olvasgattam, hogy mi lesz ha nem tudom szeretni a gyerekemet...A kétségeim akkor értek véget örökre, amikor először megpillantottam őt. Pici kis teremtés, aki iszonyat kiszolgáltatott nekem. Amikor először ütöttem a kezére nevelési célzattal és láttam a tekintetében a döbbenetet, az iszonyat érzés volt. És az is, hogy milyen hamar megkeményedett 1-2 ilyen kézre ütéstől. Másnap puszi helyett arcon csapott. Én tanítottam meg ütni ezek szerint. Ez is mindig eszembe jut, ha megüt dühében. És olvastam, hogy milyen fontos hogy a szülő a saját dühét hogyan kezeli, mert ha a szülő is verekszik, kiabál, stb...a gyerek ezt a dühkezelési módot tanulja meg és később felnőttkorában önpusztításba is viheti őt a nem megfelelő dühkezelési taktika. Félelmetes mennyire nyomot hagyunk a gyerekünkön. Én is féltem attól, hogy rám hasonlít majd vagy némelyik családtagomra. De időközben rá kellett jönnöm, mennyire meghatározóbb sokszor az, hogy milyen hatások érik a gyereket részedről annál, hogy milyen a genetikája. Nagyon sok mindent lehet korrigálni és egyáltalán nincs minden kőbe vésve genetikailag. De ehhez nagyon tudatosan kell nevelni. Amúgy Bálint Ágnes Mazsola történeteinél nincs jobb gyereknevelési kézikönyv. Úgy is lehet ám csinálni, hogy az embernek valóban ez legyen élete legszebb időszaka. Mert nekem az lett. De az is tény, van aki nem akar gyereket és ha becsúszik, később sem változik ezzel kapcsolatban az érzése. De ott van valami mély trauma, ebben biztos vagyok.

ui: Kb. 4 éve még én is hasonlóan írogattam mint ti, kaptam is egy kedves privát üzenetet is, hogy reméli az illető, hogy a büdös életben nem lesz gyerekem, gondolhatjátok miket írkáltam. Így történt, nem muszáj elhinni, de normális ember szereti a saját gyerekét, akkor is ha a másét utálja, aki nem szereti, az nem normális és saját magával foglalkozzon ahelyett hogy lepontozza azt aki a saját életéről képes őszintén beszélni. Ja, és aki azt gondolja, hogy utálni fogja a saját gyerekét, az nem ugyanaz, hogy majd valóban utálni fogja.

fraszt kapok a gyerekesektol meg vannak orulve nem egyszer toltak a labamra a babakocsit es meg o von kerdore hogy miert alltam ott vagy bepreseli a tele levo liftbe ahelyett hogy varna ratolja mindenki labara vagy vonaton berakja az ajto ele es azert kell at setalnia az idos neninek a masik ajtohoz mert nem viszi arrebb, csomo no kitol es gyereket azt hiszi megallt a vilag mert hogy kolyke van . a vonaton rugdosnak a boltbam leverik a termekeket akkor 10 evesek beszologatnak hat komolyan mondom talan ha nem ezt latnam 100%ba akarnek egyet de nem mindenhol kivetel nelkul eletem soran egyetlen egy olyan peldat nem lattam akinek nem ment volna el szules utan az esze, az osszes rokonokkal baratokkal ezert ment tonkre a kapcsolat sose jo mar nekik semmi ha talalkozol veluk akkor is csak rangotozik az idegtol a szemuk hogy na vajon mi van a gyerekkel:D en nem tudom ti honnan szedtek ilyn pozitiv tapasztalatokat,nekem eleg elmenni a boltba karacsonykor hogy tudjam soha nincs erre szuksegem. :D semmi de semmi jot nem latok bennuk se 1 eves korban se 16 eves korban.