Akad itt olyan nő, aki 30 fölött van és nem szeretne gyereket? Miért?

30 körüli vagyok, de nem szeretnék gyereket. Mert rettegek tőle. Hogy valakinek én legyek az anyja. A családunkban hagyomány, hogy a komplexusokat tovább adjuk, és én nem akarnám azt a gyerekemnek, amit nekem kellett átélnem. És sajnos én anyámtól átvettem ezt a viselkedést, úgyhogy az én gyerekem meg tőlem szenvedne.

Szóval én csak egyszerűen sajnálom azt a gyereket akinek én lennék az anyja... nem érdemelném meg őt.

Nekem az a bajom, hogy ha szétnézek a kisgyerekes ismerősök körében, horror az életük, a párkapcsolataik a tönk szélén vannak, és egyáltalán nem az a kép tárul elém, ami alapján öröm és boldogság a gyerek a családban, sőt! Idegbeteg, végtelenségig kimerült embereket látok, akik nemhogy minőségi életet nem élnek, hanem alig élnek. Ha meg az idősebb korosztályt tekintem: pénznyelő kölykök, akiktől nem tudnak a szülők szabadulni, semmirekellő, semmit nem csinál, vagy éppenséggel úgy élnek az idős szülők, mintha sose neveltek volna gyereket, mert alig van kapcsolatuk vele, elköltözött a világ másik részébe, vagy csak egyszerűen teher a szülővel kapcsolatot tartani. Persze a pénz az minden esetben jól jön, de kb ez az egyetlen, ami még vonzóerő számukra, már az örökségre fáj a foguk. Közben meg ott vannak a "gyerekért éltünk, dolgoztunk" szülők tönkremenve. Nyilván van az a pénz, amivel meg lehet váltani sok nehézséget, de a pénz hajszolása, karrier is max az egyik szülőnek opció, valamelyik kénytelen beáldozni ezt a gyerekkel való foglalkozásért, kiszolgáltatva magát a másik kénye -kedvére. Kizártnak tartom, hogy én lássak ilyen mennyiségben rossz példákat és ezek kirívó esetek lennének.

Saját példámat tekintve: nem volt jó gyerekkorom, anyámnak csak nyűg voltam, útban voltam, kolonc voltam, és volt, hogy munka után este simán odavágta nekem, hogy hogy hagyjam már békén, neki is jár egy kis pihenés...pedig csak beszélgetni akartam, elmesélni, hogy milyen napom volt, vagy mi aggaszt éppen. Ő meg kijelentette, hogy neki a munkája a legfontosabb, mert az teszi boldoggá. Most felnőttként már értem, gyerekként nehéz volt. Most már persze kapaszkodna utánam, de olyan lelki problémákat okozott, hogy egyszerűen nem akarok olyan életet, amilyet ő élt, nem akarok egy koloncot a nyakamba.

36 éves vagyok, már 16 éves koromtól tudtam, hogy nem akarok gyereket.

Nem szeretem a gyerekeket, idegesítenek.

Párom sem szeretett volna sosem, egymásért élünk 😄

Még van egy kicsi 30-ig, de én sem akarok gyereket.

A családomban, és a környezetemben is azt látom, hogy egyedülálló anyának lenni kínszenvedés. Kap valami röhejes gyerektartást, amit sajnál tőle az apa, vagy még azt se, mert inkább eltűnik külföldön vagy feketén dolgozik, nehogy azt a 15 ezret le tudják vonni tőle.

Közben mindenki őt rugdossa, hogy miért nem nézte meg, kinek szül, ő tehet arról, ha megcsalták, stb.

Ráadásul párkapcsolatot se találnak normálisat. Vagy beérik azzal, aki elfogadja őket gyerekkel, és vergődnek öt évente egy-egy új, de a előzőnél is sza.rabb kapcsolatban, vagy egyedül maradnak. (És ahogy látom, az jár jobban, aki egyedül marad a gyerekkel.)

Ráadásul azt is látom, hogy a mostani férfiak nem alkalmasak sem apának, sem férjnek. Még 30 felett is inkább csak szexet akarnak, kötetlen kapcsolat formájában, eszük ágában nincs lekötni magukat egy normális párkapcsolatban. Legfeljebb pár nőnek sikerül kihisztiznie pár év alatt, hogy vegye feleségül, de talán 100 pasiból 2 az, aki vágyik is a házasságra és a családalapításra.

De pár év után ők is meggondolják magukat, hogy nekik ez a teher nem kell, és lelépnek valami gyerektelen, pár évvel fiatal csajjal.

Lehet, hogy én élek rossz helyen, de nem ismerek hűséges férfit, legfeljebb olyat, aki évek után lép félre, és nem azonnal.

Az meg tök mindegy, hogy valaki terhesen, kisbabával, vagy éppen egy-két tizenéves kamasszal marad ott egyedül, és újra kell kezdenie mindent.

Nem tudok bízni a férfiakban, még nem találkoztam olyannal, aki alkalmas lett volna akár csak tartós együttélésre is. Elvárják, hogy tegyél eléjük mindent, vedd át az anyjuk helyét (legfeljebb ennek a mértéke változó), és el vannak szállva maguktól, ha hetente egyszer "segítenek" elmosogatni. Csupa-csupa elvárás: legyél házias, legyél jó szakács, legyél mindig toppon, legyél mindig türelmes, legyél mindig szexre kész, legyél mindig csinos, legyél mindig jókedvű. És miért? Mert ha nem, akkor tök természetes, hogy a pasi nem boldog, és meg fog csalni. Ennyi, ennyit kapsz érte cserébe.

És akkor ezeknek szüljön az ember gyereket, akivel csak idő kérdése, mikor marad egyedül, elhagyott és megcsalt anyaként.

Kösz, nem, kihagyom.

Így egyszerű a helyzet, ha szétmegyünk, akkor a pasi viszi a cuccait haza a mamához, és az én életem folytatódik tovább. De már kezdek abba is belefáradni, hogy ilyen hulladék kapcsolatokra pazaroljam az időmet, amiben egyszerre kell házvezetőnőnek és prostinak lenni, a semmiért cserébe. Illetve amit nyerek vele, az egy pasi, aki hever a kanapén, és kihasznál.

Nem volt sok kapcsolatom, és azok is több évig tartottak, szóval nem mondom, hogy "minden férfi ilyen". Az is lehet, hogy én hoztam rossz mintát, és azért nem találok normális pasit, illetve idővel azért lesz minden együttélés egyforma. De azért elég érdekes, hogy a nőismerőseim is mind így járnak zsinórban...

A poén, hogy én szeretem a gyerekeket, szívesen vigyázok rájuk, ők is kedvelnek engem, és biztos, hogy élvezném, ha lenne családom. Ez csak pár évre szól, aztán életem végig kínlódhatok egyedül.

Inkább kihagyom.

Ha pro es kontra megvizsgalom a dolgot, nem latok ervet a gyerek mellet.

A gyerek ellen: a terhesseg az osszes testi tunettel, elhizas, stressz, anyagi gondok, faradtsag, libido csokkenese, szocialis elet csokkenese vagy megszunese, 0 privat szfera, ugy az egesz tudat, hogy mad kore kell tekernem a sajat idomet, es garancia sincs arra, hogy minden igyekezetem ellenere egy ertelmes felnott lesz belole, aki hasznos a tarsadalomnak.

Hat mellete...nem tudom. Oke cukik, meg picik, meg biztos szeretnek, de a kutyam is cuki es szeret es tenyleg csak oromet ad.

Van aki anyatipus, van aki nem. Aki az annak sok boldogsagot kivanok! :)

Igen, könnyű korlátoltnak nevezni azokat, akik ezt a döntést hozták, bezzeg mikor a híradóban mutatják az anyát, aki megölte a gyerekét, vagy valamilyen módon veszélybe sodorta, pl nyáron a tűző napon autóban hagyta, stb, akkor rögtön jönnek a "minek kellett neki gyerek" kommentek.

A lényeg az, hogy ítélkezni lehessen, és mi legyünk a jók, ugye?

Ez ugyanolyan döntés, mint hogy befested-e a hajad, vagy munkahelyet váltasz-e, mármint annyiban, hogy a te döntésed, és senkinek semmi köze hozzá.

Nem értem, miért épp a gyerektéma az, amibe mindenki úgy érzi, joga van belepofázni.

Ez nyilván a gyerektelenekre is vonatkozik, mikor a hátrányokat ecsetelik.