Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Már 3 hónapja szakítottunk,...

Már 3 hónapja szakítottunk, azóta semmit nem tudok felőle. Meddig fog még hiányozni?

Figyelt kérdés

Nem beszélünk egy szót sem, mert mindig úgy voltunk vele, hogy ha egyszer szakítunk, akkor nem érdemes jópofizni (nem egy helyen lakunk, szóval nem futunk össze)..3 és fél évig voltunk együtt, mindketten sírtunk, mert nagyon szerettük egymást még akkor is, csak neki meg kellett találnia önmagát (bár adott esélyt arra, hogy visszajön, azt mondta, megígérni nem tudja).Én még mindig ugyanúgy szerelmes vagyok belé (vagy talán még jobban), nem veszem észre magamon, hogy az idő múlásával jobb lenne..inkább csak rosszabbodik, mert egyre jobban hiányzik..felkeresni nem fogom, ezt tudja ő is, mert ő szakított.

Mit csináljak? Már túl vagyok az általános praktikákon (buli, mozi, filmek, barátnők, stb.), ideig-óráig segítettek, de csak felületesen, mert közben minden percben rá gondolok, hogy bárcsak ő is itt lehetne, láthatná ezt, stb.Hazalátogatott a testvérem, örülnöm kellene, hogy itt van velünk, de most is csak a barátomon jár az eszem.

Úgy érzem, nálam ezt nem fogja megoldani az idő, de ha mégis, akkor meddig lesz ez még így?


2010. ápr. 28. 13:30
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:

Talán hülyeségnek hangzik, de megbeszéltük, hogy ha bármelyikünknek is lenne valaki új, akkor szóljunk a másiknak, mert onnantól fogva nem érdemes abban reménykedni, hogy újra együtt lehetünk. (Ezt ő javasolta..mondott olyat is, hogy nem tudná elviselni, ha mással látna engem, meg hogy reméli, hogy visszatalálunk egymáshoz..)

Egyébként nem gondolom, hogy neki lenne bárkije is..nem az a típus, nagyon nem.

Nagyon hülye helyzet, tudom..

2010. ápr. 28. 14:00
 12/19 anonim ***** válasza:

Ez tényleg nagyon rossz, pláne úgy, hogy szakítottatok, de valahogy mégsem zártátok le. Hidd el ez a legrosszabb lehetőség, mert így nem tudod magadban elrendezni, és nem tudsz nyitni más felé sem. Nem mintha kellene most valaki más, csupán az lenne jó, ha magadat úgy tudnád programozni, hogy ő már nem szeret, hiszen szakított, ha egyszer szakítottunk, annak oka kellett hogy legyen; ha oka volt, amit nem tudtatok megoldani szakítás nélkül, akkor az máskor sem fog megoldódni. Hidd el muszáj úgy gondolnod rá a saját érdekeben, hogy ő vele már sosem lesztek együtt. Ehhez igazítsd minden gondolatod. Előszörre nagyon nagyon rossz lesz és nagyon fog fájni, de így gyorsabban is múlik el a fájdalom. Mert az ilyen lezárások, hogy "lehet hogy még lesz valami", nem fair, mert álmodozásra ad okot, és az csak rosszabb. Te álmodozol, míg ő tudja, hogy te vársz rá. Ez nem jó. (én átestem ugyanezen, azt hittem sosem fog elmúlni az a rettentő űr, amit hagyott, de segített, hogy arra gondoltam, csak előre szabad néznem, ahol ő már nincs..és pár hónapon belül jobb lett...most meg már egyenesen szuper)

remélem neked is menni fog:)

2010. ápr. 28. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Igyekszem én is erre gondolni, bevetettem már azt a taktikát is, hogy mindenféle rossz dologra gondoltam vele kapcs., és akkor hátha megutálom, és jobb lesz, de nem. :(

Mindenesetre próbálok nem álmodozni, de nagyon nehéz..

2010. ápr. 28. 14:35
 14/19 anonim ***** válasza:
100%

A kérdésre válaszolva:

Ameddig meg nem látod az egyik közösségi oldalon egy másik csajjal...


Amúgy amit előttem írtak, hogy:

"nyitvahagyott egy kiskaput, hogy esetleg majd visszamegy hozzád... ez a leggusztustalanabb módszer, mert amíg te rá vársz, ő élheti világát, hisz már szakítottatok...Te pedig reménykedsz, így nem lehet lezárni egy kapcsolatot!"


"Talán hülyeségnek hangzik, de megbeszéltük, hogy ha bármelyikünknek is lenne valaki új, akkor szóljunk a másiknak, mert onnantól fogva nem érdemes abban reménykedni, hogy újra együtt lehetünk. (Ezt ő javasolta..mondott olyat is, hogy nem tudná elviselni, ha mással látna engem, meg hogy reméli, hogy visszatalálunk egymáshoz..) "


Most egy kicsit átszellemülök Csernus Imrévé:))))

Ezek a technikák nem egy egyenes emberről árulkodnak, és ügye TE JOBBAT ÉRDEMELSZ? ÜGYE TE NEM SZERETNÉL MAJD EGY OLYAN EMBER MELLETT FELÉBREDNI 10 ÉV MÚLVA AKI ILYEN KIS SUNYI TECHNIKÁKAT VET BE? aki nem őszinte hozzád, és aki még maga sem tudja mit akar... tudod, ha nincs ló jó a számár is...ez neked mennyire megfelelő????


Ha úgy érzed, hogy le kell zárni, keresd fel. Telefonon, vagy személyesen és mondd meg neki, hogy te itt és most lezárod, mert nem akarsz így tovább élni, hogy mi lenne ha...


Nézd az élet megy tovább, keress mást (ameddig még jó sok friss húsi van a piacon:) aki nem ilyen genya veled :)))


28L

2010. ápr. 28. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
100%
Utolsónál a pont!
2010. ápr. 28. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
75%
Kezedben van a létező legjobb segítség ahhoz hogy kiheverd ezt az egészet: a távolság. Így sokkal könnyebb minden, hidd el nekem.
2010. ápr. 28. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
100%
Nem gondoltam, hogy más is van hasonló helyzetben mint én. De hidd el, az enyém még rosszabb. Mi is 3 és fél évig voltunk együtt, de egy se veled, se nélküled szeretői kapcsolatban. Többször szakított velem, de ő is ugyanígy nyitvahagyott mindig egy kiskaput mint a te barátod. Mi is pont 3 hónapja nem beszélünk, csak nekem még rosszabb, mert 27 hetes terhes vagyok. Neki nem kellett a baba, de én nem bírtam volna elvetetni. Már van két gyerekem, elváltam miatta, és tessék, így jártam. Nekem is nagyon hiányzik, nyilván nem a baba miatt szeretném ha visszajönne. Én is próbálok sokszor a rossz dolgokra gondolni, hogy talán akkor megutálom, de sajnos a jók is eszembe jutnak. Minden nap rá gondolok, ő meg talán már egyáltalán nem. Meg hát a baba is mocorog a pocakomban ami rá emlékeztet, és alig várom már, hogy láthassam. Tudom nehéz túllépni rajta ha még szereted, de sok erőt kívánok hozzá, talán a te életed jobban fog alakulni mint az enyém, és látod nem csak te jársz ebben a cipőben, bár ez gondolom nem vigasztal.
2010. ápr. 28. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
Én is hasonló helyzetben vagyok 10 hónapja..
2010. ápr. 28. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
szerintem ne varj ra.ha szeretne reg visszament volna hozzad.elmondta volna hogy mit erzett mikor nem volt veled mennyire hianyoztal neki.a hercegemmel 3 honapig jartunk,egy felreertes miatt osszevesztunk.majd elkuldtem o 120km re messzebb lakott tolem este visszamotorozott hogy ne haragudjak nagyon fontos vagyok szamara ez a par ora nelkulem is kiboritotta.mindketten egymas nyakaban bogtunk,megigertuk soha nem bantsuk meg egymast.azota egyut vagyunk talan pelda ra hogy nez ki az igazi szerelem.talalj magadnak is egy ijen herceget,valahol rad is var.ojan nincs hogy nem es azutan mond hogy szereted.soha nem fogsz az elozore gondolni azt sem fogod tudni hogy letezett.sok sikert.
2010. ápr. 29. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!