Már 3 hónapja szakítottunk, azóta semmit nem tudok felőle. Meddig fog még hiányozni?
Nem beszélünk egy szót sem, mert mindig úgy voltunk vele, hogy ha egyszer szakítunk, akkor nem érdemes jópofizni (nem egy helyen lakunk, szóval nem futunk össze)..3 és fél évig voltunk együtt, mindketten sírtunk, mert nagyon szerettük egymást még akkor is, csak neki meg kellett találnia önmagát (bár adott esélyt arra, hogy visszajön, azt mondta, megígérni nem tudja).Én még mindig ugyanúgy szerelmes vagyok belé (vagy talán még jobban), nem veszem észre magamon, hogy az idő múlásával jobb lenne..inkább csak rosszabbodik, mert egyre jobban hiányzik..felkeresni nem fogom, ezt tudja ő is, mert ő szakított.
Mit csináljak? Már túl vagyok az általános praktikákon (buli, mozi, filmek, barátnők, stb.), ideig-óráig segítettek, de csak felületesen, mert közben minden percben rá gondolok, hogy bárcsak ő is itt lehetne, láthatná ezt, stb.Hazalátogatott a testvérem, örülnöm kellene, hogy itt van velünk, de most is csak a barátomon jár az eszem.
Úgy érzem, nálam ezt nem fogja megoldani az idő, de ha mégis, akkor meddig lesz ez még így?
Amíg nem találsz valaki más akivel jobb!!
Bár 3 hónap még nem sok idő talán még összejöttök újra, de ha fél évig még semmi akkor ideje nekilátnod egy "új" nak..
Igen,szerintem is kell egy év,hogy túl legyél rajta...
De ahogy múlik az idő egyre jobb lesz.:)
amig nem találsz valakit,addig hiányozni fog...
sőt,utána is,csak egyre kevésbé..
de amig nincs senki,addig nem fog mulni...
Épp azért nem lesz jobb az idő múlásával, mert nyitvahagyott egy kiskaput, hogy esetleg majd visszamegy hozzád... ez a leggusztustalanabb módszer, mert amíg te rá vársz, ő élheti világát, hisz már szakítottatok...Te pedig reménykedsz, így nem lehet lezárni egy kapcsolatot! Adtál neki időt, okés, de szerintem magad miatt írj neki, vagy hívd fel, s mondd meg, (már persze, ha tényleg szeretnéd) , hogy túl szeretnél lépni a múlton, de addig nem megy míg ő egyértelműen nem mondja, hogy nincs visszaút! Ennyi ját neked, igenis legyen egyenes, és őszinte! Sok sikert, és kitartás!
jaaa,nekem egy 5 éves kapcsolat után az első 9 hónap volt elviselhetetlenül szörnyű, majd tényleg kezdett jótékonyan dolgozni az idő...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!