Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan tegyem túl magam...

Hogyan tegyem túl magam rajta, hogy a párom már volt nős?

Figyelt kérdés

Nagyon fiatal még, és borzasztóan ragaszkodó. Kiskorában meghalt az anyukája, és úgy érzem ehhez van köze. A nagybátyja és a nagynénje nevelte fel, jóban van velük, de csak a nagybátját emlegeti. Apja jobban volt, az anyját akarta pótolni, ezért nagyon ragaszkodott a volt párjához aki ezzel visszaélt. A nő felvetette neki a gyerek kérdést, ő meg belement, mert minden álma volt egy kislány, aki meg is született. Volt esküvő, nem is akár milyen, de párom nem akart vele hitelt felvenni házra, és ezen összevesztek. A nő beadta rögtön a válópert, és nem hagyta hogy párom lássa a kislányt, ezért ő meg beperelte. Ment is a huzavona jó sokáig, de még el sem váltak, mikor a nő újra terhes lett az új hapsijától. Ahogy ők elváltak, férjhez ment, vele fel tudta venni a csokot mindkét gyerekre, páromnak meg majdnem idegösszeomlása lett az egész miatt, ezért a pert is feladat. A kislány maradt az anyjánál, az új férjét Hívja apának, stb... Úgy látom, hogy az én párom mindezt már elfogadása. Februárban költöztünk össze, és hozzám is nagyon ragaszkodik, de a család szerint ez más, mert én nem használom ki, és párom velem sokkal merészebb (mert velem felvenni hitelt, ha már amott ez volt a baj, pedig nem is vagyunk annyi ideje együtt, és még ezer apró dolog, ami miatt érezzük, hogy bízhatunk a masikban).

Csak nekem ez a gyerek téma.... 25 vagyok a párom 27. Végig csinált ennyi idősen egy válást és egy gyermekelhelyezési pert. Látom rajta, és mondta is, hogy velem újra akarja kezdeni, és ez menne is, hiszem imádom, a legédesebb ember, akit ismerek, és sosem fogom megérteni, hogy tudták ennyit bántani, de sosem második feleségnek szántam magam... félek, hogy ezen a részen sosem leszek túl, mert én ilyen vagyok. Nekem kell az, hogy mindent egyszerre tapasztaljunk meg elsőként (a házasságot, a szülést), de vele már mindaz megtortent egyszer, amiről én álmodok. De őt akarom,ebben biztos vagyok, ezért is akarok túllépni ezen. Voltatok már hasonló helyzetben? Éreztetek hasonló dilemmát?


2016. júl. 20. 13:30
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
82%
Ezt megtudom érteni. Viszont ezen nem lehet változtatni. Sokan vannak így, hogy, nem családos, elvált férfit szerettek volna, hiszen nekünk is jár a tiszta lap. Mégis ez a helyet. Én is sajnálom, hogy így van. Gondolj arra, hogy ő nem lenne ilyen, ha nem élt volna meg ennyi csalódást.
2016. júl. 20. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 gömbicica ***** válasza:
93%

minden házasság, minden gyerekszületés más

" Nekem kell az, hogy mindent egyszerre tapasztaljunk meg elsőként (a házasságot, a szülést), de vele már mindaz megtortent egyszer, amiről én álmodok. De őt akarom,ebben biztos vagyok, ezért is akarok túllépni ezen. "


Te Vele, Ő Veled fogja megtapasztalni elsőként a házaságot és a szülést is. Biztos vagy, hogy őt akarod.


Akkor mit spekulálsz. Az élet tul rövid ahhoz, hogy agyalással hagyjuk peregni a napokat.


Inkább azt tanácsolnám, hogy ha mindketten ugy érzitek, kelletek egymásnak hosszu távra, mint család, élvezzétek minden napotokat.


képzeld, ha netán a nagy Ő-ről majd egyszer valamikor kiderülne, hogy nős ugyan sose volt, de szegről végről van pár gyereke? és Neked sose mondta.


vannak érdekes dolgok.


Attól, hogy valakinek második felesége leszel, semmivel sem vagy kisebbrendü stb...... Egymásnak elsők vagytok :)

Sok boldogságot!!!

2016. júl. 20. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
74%

Imádod .... de vajon elfogadod-e?


Az elfogadás azt jelentené, hogy nem merülne föl benned, hogyan kéne túltenned magad ezen.

2016. júl. 20. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
Az utolsó mondatod a lényeg: őt akarod. Akkor minek a dilemma? A múlton túl kell lépni. A múlt mögötted van, a jövő meg elötted. Másrészt biztos már neked is volt más barátod/kalandod, ami nem jött össze. Ez is ilyen. Lesznek még a házasságon kivül olyan dolgok, amiket együtt fogtok megtapasztalni. Egyik ilyen a gyereknevelés, a közös kirándulások, stb.
2016. júl. 20. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
83%

Ilyen dilemmát nem, nem éreztem. Nekem is vannak bizonyos elvárásaim, amikhez azért is ragaszkodom, pl. engem borzasztóan zavar a nagy korkülönbség, vagy ha az illető túlsúlyos, stb. Mindegy is mi, az a lényeg, hogy elve nem megyek bele olyan kapcsolatba. Tudom, hogy később is zavarna, és ha úgy érzem nem tudnék vagy nem akarok túllépni ezen-azon, akkor nemet mondok a kezdet kezdetén.


A te konkrét problémád, mégpedig az, hogy NEM TE VAGY AZ ELSŐ a párod életében, nos ez nekem sose lenne probléma. Oké, 25-27 év nem sok, de azért bárhogy is, már élhettél te is és ő is. Bocsi, hogy ezt írom, de szerintem kicsit önző dolog így gondolkodni, hogy nem te vagy az első...


Amúgy ez a kapcsolat számomra kizárt lenne, én nem mennék bele így, hogy gyereke van, neje volt. De nem azért mert ez megtörtént, hanem azért, mert így történt.

Ha a srác özvegy lenne és úgy lenne gyereke, akkor simán elfogadnám és nem, nem zavarna, hogy nem én voltam nála sz első, még az sem zavarna, ha teljesen nem felejtette el a halott feleségét, ha már eljutott odáig, hogy új társra vágyik.

Azonban az, hogy elvett egy nőt, akivel ennyire nem tudott kijönni és még gyerekük is született és annak ellenére sem tudták a kapcsolatukat rendezni, az számomra egyenesen kizáró ok. Mert mi várható? Jön köztünk is majd az első pici nézeteltérés és akkor majd tőlem is egyből válik? Kösz nem..., egye meg amit főzött....


De hát mindenki mást képes és hajlandó eltűrni, máshoz hajlandó alkalmazkodni. Ha téged nem zavar az elv, hogy ő vált, meg egyik fél volt egy család tönkretételében, akkor nálad ez nem játszik.

Nálad csak az, hogy nem te vagy az első... Én elhiszem, hogy téged ez ennyire zavar. Hát nézd, neked kell eldöntened. MIndenesetre ha belemész, akkor is tudnod kell, hogy nem tudsz varázsolni és nem tudod ezt a felállást utólag módosítani. Akkor már el kell fogadnod úgy, ahogy. És bármi apróbb vita lesz köztetek nem hivatkozhatsz arra, hogy bezzeg te váltál, gyereked van, stb. Ha most így elfogadod, akkor ezt nem hánytorgathatod fel később sem, különben pokol lesz a közös élet.


Egyedül kell eldöntened, hogy mit bírsz el és mit akarsz! Hajrá!

2016. júl. 20. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Nem vagyunk egyformák. Én sem tudtam volna elképzelni magamat második feleségként, nem is lettem az. Mindig azt mondom, hogy abba vágjunk bele, ami kényelmes és nem visel meg. A "majd elfogadom" nagyon bizonytalan dolog. Szerintem még a hitel felvétele előtt kellett volna belegondolnod ebbe, ha esetleg annyira nem megy. Elhiszem hogy nehéz feldolgozni, de erre tuti tipp nincs. Majd vagy megszoksz vagy megszöksz, ahogy mondják. Remélem sikerül megbirkóznod vele.
2016. júl. 20. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
Nekem inkább az lenne kizáró ok, hogy valaki ennyire határozatlan és nem áll ki magáért. "Minden álma volt egy kislány", de azért lemondott róla. Hát...
2016. júl. 20. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
41%
Sosem felejtem el, amikor az egyik barátom második esküvőjén voltam, és mindenki arról beszélt, hogy az első esküvő mennyivel szebb volt.
2016. júl. 21. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Nem párom adta be a válópert, hanem a felesége, amint párom nem akart belemenni a hitelbe
2016. júl. 21. 10:54
 10/12 anonim ***** válasza:
gyerektartást fizet?
2016. júl. 21. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!