Milyen tragédiákkal van tele az életed?

1. 34 éves koromra "elárvultam", meghaltak a szüleim.

2. A saját családom, gyerekeim. Remélem, láthatom felnőni az unokáimat.

1. Anya nem foglalkozik velem lelkileg, apam alkoholista, testvreimre se szamithatok. Erosen ezorongok idegen tarsasagaban es emberek elött igy meg maganyosabb vagyok es diagnosztizalt depresszios vagyok. Illetve fuggok emberektol es kenyszerevo vok.

2. A pszichologusom, a baratom es az hogy ne legyek olyan mint a szuleim.

Leszarnak itthon es kutyakent kezelnek. 19 eves letemre semmirol sem tudhatok, elveszik a zsebpenzem es vissza se adjak, de ha megkerdezem hova lett, akkor megy az ordibalas. Reggel ordibalasra kell kelni, delutan este vagy egesz nap ezt kell hallgatni. Leszarjak a velemenyem, nem beszelgetunk, nincs igazi csaladi hangulat se kozos beszelgetes. Anyu meg se kerdezo mi volt ma velem, atb

Soha nincs penz semmire, most pl enni sem tudok, mert nincs mit, nekem nincs penzem ra es nem adnak. Ez mar igy megy 2 napja kb, hogy semmit nem eszek. Tegnap volt egy alma, ma konzervet ettem szaraz kenyerrel. Vizet iszok, hogy elnyomjam az ehsegem

Huh. Eléggé kapom a pofonokat az élettől, peches vagyok ezért majd minden napom rémálom.... A gyerekkorom iszonyatos volt, nehezen ütöttem fel magam, ezen túl is léptem nagy nehezen de most sincs nyugtom.

Mi motivál? Leginkább a férjem:)

34 évesen elvesztettem minden anyagi dolgot, amiért addig kőkeményen megdolgoztam, egy évvel később életem szerelmét, tehetetlenül végig kellett néznem, ahogy egy csodálatos férfiból emberi roncs lesz. Magamra maradtam a gyerekeimmel, elhagytam a hivatásomat, hogy jobban fizető munkám legyen.

Az hajtott, hogy dolgom van, kettőnk helyett is fel kell nevelnem a gyerekeket, meg kell tanulniuk túllépni a tragédiánkon, boldognak lenni, normális életet élni. Most is úgy érzem, hogy valahol velünk van, lát minket az édesapjuk, büszke és boldog a lakásavatónkon, a ballagásokon, a diplomaosztókon, az első munkanapjukon. Nagyon tudok örülni a szépségnek, legyen az egy táj, épület, város, bármilyen művészeti alkotás, vagy csak egy-egy apróságnak, váratlanul kedves ügyintézőnek, eladónak, rég látott ismerősnek. Sajnálnám még itthagyni a világot.:-)

A szüleim 7 éves koromban elváltak, az anyukám pedig összejött egy alkoholistával, aki verte őt. Pokol volt a gyerekkorom.

13 éves voltam, amikor meghalt az apukám és a két legjobb barátom.

Éppen elkezdtem az egyetemet, amikor az orvosom azt mondta, hogy rákos vagyok.

Ami a csoda, hogy az egyik kezelésen megismerkedtem a vőlegényemmel, aki a világ legcsodásabb embere a szememben.

Az ad erőt, hogy lassan sínen vagyok és túlélem.

21L

Elhagytak a szüleim, a nagyszüleim nyakán maradtam, ők meg nem törődnek velem, ez számomra a legfájóbb. De van még bőven...

A motivációm a hobbim.