Szerintetek van neki továbbút?
Na szóval, 13 éves lány vagyok, és van egy unokatestvérem, aki ugyan magasabb nálam, de én idősebb vagyok tőle 1 hónappal. Az a helyzet, hogy kiskorunkban rengeteget játszottunk, meg jó volt, de sajnos mire elérte a 11 évet, akkor kezdett nagyon megkomolyodni. Nem tudom, hogy hogyan, mert régeb olyan kis aranyos volt, de most mondok néhány példát: Mikor például kirándulni mentek, tele itta magát borral, és elhagyta a dolgait. Egy kisfiú találta meg ha jól tudom. Az anyja meg erre büszke.
Mellesleg már rengeteg pasija volt, már drogozott is, mindig olyan átlátszó felsőt vesz fel, hogy kilátszik a melltartója, és képzeljétek, 8 évesen menstruált először. Azt terjesztik róla a suliban, hogy már nem szűz. Nagyon kiakadtam ezen, nem tudok már mit csinálni. Szerintetek van neki tovább? Mellesleg az anyja ezt értékli neki.
Mit tehetnék? Hogy állítsam le ezt a teljesen "emo" unokatesómat?
"és képzeljétek, 8 évesen menstruált először."
Ha ez igaz, akkor erről az egy dologról igazán nem tehet. Hidd el, annyira nem jó gyerekfejjel ilyen felnőtt dolgot megemészteni.
Ez nem a nyelvhelyesség rovat, egyébként nem tudom, hogy az itt kritizálók hallottak-e nyelvjárásokról, de bizony nálunk is így használjuk: idősebb vagyok tőle, szokok főzni stb. és ezekkel nincs is semmi gond.
A kérdésre a válasz: Jelenteni kellene a családot a megfelelő szerveknél, 13 évesen drog meg pia? Ezek nem normális dolgok és az anyuka sem komplett ha erre büszke.
Nem sok beleszólásod van sajnos. Meg nekem ez ilyen vak vezet világtalant szituáció lenne,hogyha te próbálnád leállítani.Inkább egy felnőtt,többet tapasztalt személynek kéne beszélnie vele.Például az anyukájának, vagy a te anyukádnak.
Az,hogy 8 évesen jött meg neki, az elég nagy baj.Nem ő tehet róla.
Az,hogyha tényleg drogozott már , meg berúgott..hát az tényleg nem semmi.De továbbra is mondom,hogy a szüleinek kéne erről beszélni vele.Valószínűleg figyelemfelhívásból csinálja.
A sok pasi se normális, de nem mindegy,hogy csak ilyen kézenfogós barát, akivel nem mentek tovább, vagy pedig de..
De mondom, ne te tedd helyre.Ha jól értem nem is vagytok annyira jóban, hiszen nem beszéli meg veled ezeket.Így kb mintha a falnak beszélnél,ha segíteni akarnál.
- Az, hogy az ember 13 évesen lerészegedik, felelőtlenül elhagyja a cuccait, kihívóan öltözködik, drogozik, pasizik, nem szűz - sok mindent lehet rá mondani, de biztosan nem "kezdett nagyon megkomolykodni".
- Attól, hogy valaki ilyeneket csinál, még nem lesz "emo", az teljesen más, semmi köze ezekhez a viselkedésekhez.
- Nyilván ha anyukája büszke rá és támogatja ebben, akkor nem igazán van ebből kiút, hiszen kapja a pozitív megerősítést, és tovább fogja ezt csinálni.
- Az, hogy 8 évesen menstruált először, mégis hogy jön ide? Erről ő egyáltalán nem tehet, és csak annyit jelent, hogy elég korán ért, így valószínűleg a teste már eléggé készen áll a szexelésre (más dolog, hogy lelkileg még nagyon éretlen).
Szerintem maradj ki a dolgaiból, hagyd őt békén és hagyd rá a hülyeségeit. Később úgyis meg fogja bánni, ha pedig nem, akkor ki vagy te, hogy pálcát törj felette. Ja és 13 éves létedre megtanulhatnád, hogy csak olyan szavakat használj, amiknek ismered a jelentését (megkomolyodni, emo).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!