Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A lányom egyszerűen kifordult...

A lányom egyszerűen kifordult önmagából, nem tudom mit tehetnék vele?!

Figyelt kérdés

16 éves, van neki barátja már 1 éve körübelül, eddig minden rendben volt. A srácnak új baráti köre lett, a lányom mondta is, hogy nem szereti a fiú barátait, mert füveznek, isznak, minden hétvégén más csajokat fektetnek le. Mondtam a lányomnak, hogy engem nem zavar, hogy a barátai a fiújának milyenek, őt viszont féltem, nehogy ilyen legyen. Ő megmondta a fiúnak, hogy ha nem változtat, vagy esetleg ő is belekerül az ilyen dolgokba elhagyja. A lányom ezután lett teljesen más. Hétvégente sosincs itthon, már nem mondja el, hogy hova megy vagy kivel, eddig mindent megbeszéltünk, most semmit nem mond el nekem, pedig eddig inkább barátnői viszonyban voltunk. Rákérdeztem, hogy a fiú barátai az oka? Ő azt mondta, hogy "Nem, de haggyál már a hülye kérdéseiddel".

Multkór nem engedtem el hétvégén, mert nem mondta el hova megy, aztán mentem be a szobájába 10 órakor, hogy ha akar éjfélig kimehet, arra meg nem volt már a szobájába - kiszökött. Bezárni nem tudom és nem is szeretném, mert az nem megoldás semmire, a barátjától sem tiltom el, mert avval csak engem utálna meg. Szerintetek mit tudnék vele csinálni? Nagyon aggódom érte, de nem szeretnék rossz anya lenni.


2010. ápr. 7. 16:13
1 2 3
 21/24 A kérdező kommentje:

Apukát nem érdekli, van egy 10 éves kisfiúnk is, őt pátyolgatja éjjel-nappal, a lányra meg csak annyit mondott, hogy túlságosan aggódok. Nem volt eddig sem szabadjára engedve, annyit engedtem meg neki amit jónak láttam, és írtam is, hogy eddig mindent elmondott, ezért voltam vele engedékeny. Attól nem lesz feje tetején a világ, ha netán megiszik egy sört, vagy egy röviditalt, mert az nem baj (nem örülök neki, de hát Istenem, előbb utóbb ugyis kipróbálja), csak a részegségtől ne fetrengjen. De hiába van szobafogságon, írtam is, hogy kiszökött. Ha bezárnám is kimászna az ablakon. Amúgy ismerem a barátját, elég rendes srác, igaz már 1 hónapja nem láttam. A suliba 3-as 4-es szinten van.

Most majd megfogadom azt, hogy elhívom vásárolni, picit lustulni egy nap, szépségszalon, ilyesmik, és akkor megpróbálok vele beszélni. Ha ez sem segít, akkor az jön amit én is elítélek: pofon.

Köszönöm a válaszokat!

2010. ápr. 7. 17:58
 22/24 anonim ***** válasza:
100%

Az első válaszoló vagyok! Mindenképpen vidd el egy csajos napra és beszélj vele! Lehet, hogy a barátjával vannak gondok, nem jönnek ki jól, veszekednek stb stb..

Némeik válaszolónak meg annyit hogy:

Aki Tíltva nevel, Hazudni tanít!!!

2010. ápr. 7. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 anonim ***** válasza:

Én amondó vagyok, hogy apuka is ludas a dologban!

amiért a kisfiut pátyolgatja!

lehet h a lányodnak ez rosszul esik!

és emiatt elkezdett ilyen "fiús" dolgokba keveredni, mert (tudat alatt)igy akarja bizonyítani apukának h ő is menő!

apuka nélkül semmire se mész, kettötök gyermeke, ketten kelletek hozzá, h segítsetek neki!

a pofonnal csak magad ellen hangolod, hidd el!

esetleg javasolnám h keresd fel az osztályfőnökét, ha olyan viszonyban vagytok, hátha többet tud!

2010. ápr. 8. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:

Ez elég nehéz helyzet. Engem anyám 15 évesen engedett el, nem tiltott, csak szabályai voltak a hazaérkezést illetően. Én ettől még hazudtam neki, mert nem akartam, hogy megtudja, h füvezek. Nem akrtam őt bántani és veszekedni sem szándékoztam. Fél év után az egészet befejeztem, azóta fűre sem néztem. Aztán más társaságba kerültem, és néhány év múlva elmeséltem anyunak, mit csináltam azon a nyáron.

A húgom 1,5 évvel fiatalabb, anyu őt is úgy kezelte, ahogy engem. Csak a tesóm még mindig nem elég érett, így sajnos bukott a dolog. Már nem tudja megfogni.

Unokatesóm egy idióta, h*lye p*csa. Ő el volt kényeztetve, aztán jött az öcsike, így már nem foglalkoztak vele. Sosem nevelték, kiszökdösött, napokig nem ment haza, verték és üvöltöttek vele, megpróbálták szépen is, majd a szobafogsággal és ÁLLANDÓ felügyelettel kordában tudták tartani. Aztán összejött egy normális sráccal, és azóta viselkedik. De ugyanolyan flegma és szemtelen, mint korábban. Tesó is ilyen, és ezt nem lehet kinevelni belőlük. Legalábbis még 23 évesen így gondolom. Ebből próbálj meg valamit összehozni...:)


Talán az sem lenne rossz ötlet, hogy beszélsz a pasijával, hátha tud valami érdemlegeset mondani, ha már egyszer "elég normális".

De megkérdezhetnél egy nevelési tanácsadót vagy pszichológust, hogy miképpen kéne "manipulálnod" a lányod.

Sok sikert és kitartást kívánok!

2010. ápr. 9. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!