Milyen élete lesz így egyedül?

Már megint te?! Könyörgöm, ennyire nem lehetsz életképtelen! Menjetek úszni, sportolni, táncolni, stb., ott lesznek barátai, stb.

De azt értem, hogy neked miért nincs senkid, egy ilyen savanyú embertől menekül mindenki.

Az én édesanyám 50 évesen találta meg a párját, most munkát váltott, költözik hozzá, tőlem 120 km-re. Nincs testvérem, egy éves voltam, mikor édesapámat kilökték egy vonatból és meghalt. Édesanyám nem lett megkeseredett, nem volt ugyan bombanő a szó szoros értelmében és nem járt bulizni, nem voltak cseverészős barátnői, mégis megtalálta a boldogságot. Én is felnőttem, voltak és vannak barátaim, 7 éve párom, szép házam, két gyönyörű kutyám és macskáim. És nem a négy fal a társaságom, és elveszve sem vagyok a világban, voltak nehézségek, de nem éri meg önsajnálatba merülni.

Ezen a hozzáálláson sürgősen változtatnod kell, akár szakember segítségével, nem a világgal van a baj, sajnos egyedül a Te hozzáállásoddal. Remélem, a kislányod előtt ezeket nem hangoztatod, ne rontsd el a sorsát jó előre, mert ez így, amit leírtál önbeteljesítő jóslat lehet, ha így állsz hozzá. Nem vicc, szakember kell! Kitartást, és erőt kívánok a változtatáshoz.

31 éves vagyok, babát várok, boldog kiegyensúlyozott vagyok. Anyu 32 évesen szült engem, hamar elváltak a szüleim, egyedül nevelt és borzasztó negatív volt, megkeserítette a sok csalódás, féltett. De valahogy mégsem volt megkeseredett és rengeteg vidám dolgot csináltunk együtt, nagyon jó anya volt, helyes értékrendre nevelt, cserfes kislányból magabiztos nő lettem aki szerette az anyját, de láttam, hogy min csúszott el az ő élete és büszke vagyok rá, hogy azzá nevelt aki lettem, nem ragasztotta rám azt a fájdalmat amit ő érett az élet iránt. Ő járt pszichológushoz, de csak pár évig, és segített neki. Nagyon jó kapcsolatunk volt, öszinte és sokat nevettünk. Sajnos már nincs velem. De mivel elég utravalót kaptam tőle 28 év alatt, jól boldogulok.

A legtöbb amit tehetsz, hogy nem a jövőre gondolsz, hanem a jelenben adsz meg neki mindent. Szakorvoshoz javaslom menj el, ahelyett, hogy itt próbálsz tanácsot kérnl. egy 7 éves kislány előtt ott az élet, ne vedd el tőle a saját keserűséged miatt.

Jézusom, menj orvoshoz.

A kislányodat tőled kell(ene) félteni. Amit te itt leírsz, az már egy olyan szint, hogy, szerintem, nem vagy alkalmas gyereknevelésre.

Mi az, hogy kivel fog munka után beszélgetni?

A párjával, a gyerekeivel, a barátaival.

Félted őt? Én valahogy nem hiszem. Ha féltenéd, normális gyerekkort biztosítanál neki, nem magadat siratnád egy közösségi oldalon.

10 éves voltam, amikor meghalt az apám. És nem, anyám sem volt a pozitív életszemlélet példaképe. De azért volt annyi esze, hogy a gyerekét ne húzza le a saját szintjére.