A lány akit szeretek muszlim, és az apja mindentől tiltja, mit csináljak?

Hiába teszed fel újra meg újra, sajnos a válasz ugyanaz lesz.

Nem lenne példa nélküli a vallások közötti házasság. Sógorom családjában is van, egy hindu srác vette el a keresztény lányt, de pl. egyik lány baráom apja muzulmán, anyja meg hitét nem gyakorló keresztény.

Szóval nem példa nélküli, az ateista - keresztény párosítás meg már tök megszokott.

Nincs is semmiféle baj azzal, ha két különböző vallású ember házasodik. (Főleg ha fejlettebb világnézettel rendelkeznek, és nem kajálnak be mindent első szóra, csak azért, mert a helyi vallási vezető, vagy a szent könyvüket kifacsartan, szó szerint értelmező rokon azt mondja.)

A baj ott kezdődik, ha a világnézetetek és értékrendetek nagyban különbözik. Nem is maga a vallás, hanem az azzal egybeépült - meglehetősen középkorias és elmaradott - szokások. Illetve mivel még gyerekek vagytok, nem dönthettek szabadon bármiről. Mondjuk arról, hogy kibe vagy szerelmes, és kivel jársz, arról elviekben mivel már 14-et betöltöttétek, ti magatok dönthettek, de tudod, ez még nem-muszlim körökben sem mindig érvényesül. (Nézd csak végig, hány hasonló kérdés van itt, úgy, pedig náluk még vallási okok sem állnak fenn.) Szóval jogilag szabadon járhatnátok, csak tudod, radikális iszlám körökben egy nőnek, pláne egy gyereknek nincs joga. Az egy olyan "kultúra", ahol teljesen elfogadott és megszokott a családon belüli durva erőszak.

Ilyen körülmények között felnőve nem biztos, hogy képes lesz - majd, ha már nagykorú lesz - csak úgy hátat fordítani a családjának. Annál ő sokkal jobban fél.

De ha mégis egymás élete nagy szerelmei lennétek, akkor egyetlen dolgot tehettek: vártok 4 évet. Az alatt meg kínosan ügyelve, hogy nehogy bármi kiderüljön, titokban ápoljátok a kapcsolatotokat.

Aztán ha 18-at ő is betölti, leléptek. De onnantól nincs visszaút, és ez mindkettőtöknek szilárd elhatározásotok kell, hogy legyen. Ha ő abban bízik, hogy majd elfogadják, hogy "hitetlen" barátja van, akkor felejtsd el, mert ez nem az a kultúra, ami bárminemű kompromisszumot megtűr.

Megjegyzés: nem vagyok egy megrögzött iszlám-ellenes. Sőt, magával a vallással nincs semmi bajom (illetve csak annyi, mint a többivel), de ahogy a vallást sokan értelmezik, az bizony eléggé primitív és barbár tud lenni.

Ismerek nagyon normális iszlám embereket, de az ilyen ezeréves hagyományokat vakul követő barbárok nem tartoznak közéjük.

Egyébként én teljesen megértem a hozzáállásodat és a bánatodat, és semmi baj nincs azzal, hogy te a szerelmet egy pusztán érzelmi alapon működő, mindent legyőző dolognak képzeled el. Nem vagy vele egyedül.

Viszont ő nem biztos, hogy ilyen. Te most veszettül szerelmes vagy, és kiállnál mellette, de tudod, nem mindenki ilyen. Sokaknak csak addig győz le mindent a szerelem, ameddig az valami más érdekkel nem ütközik.

Nekem is volt már részem "örök szerelemben" (és ráadásul már mindketten felnőttek voltunk), ahol az "örökké" szó csak addig tartott, ameddig a nagymama meg nem mondta az unokájának, hogy "nekem ez a fiú nem tetszik, mert ugyanolyan a haja, mint annak a bűnözőnek a Kék Fényben". Így másnap már egyedülálló lettem, mert hát a mindent legyőző igaz szerelemnél a nagymama szava többet ért neki.

Szóval: az tök jó, hogy te ennyire romantikus vagy, csak azt kell megértened, hogy nem mindenki ilyen.

Képes lennék hátat fordítani a szüleimnek..

mondjuk en 17 evesen lettem majdnem teljesen onallo, de roppant kivancsi vagyok te mit talalnal ki ha a szuleid kiraknanak... ugy 2 ev mulva mikor 18 leszel es ezt hivatalosan is megtehetik veled? hogyan szereznel lakast es ennivalod a kiskoru szerelmednek?

"mit csináljak?"

Hagyd abba a trollkodást!

Unalmas a téma. Te vagy kb. az 50. majmóca, aki ezt a témát viccesnek hiszi.