Tényleg jogosan ítélnek el az emberek?
Mert hogy nincs munkahelyem kb. 2 éve. 40-es nő vagyok.
Mindig dolgoztam, a 2 gyerek után hamar visszamentem dolgozni, mikor a kicsi még nem volt 2 éves. És akkor kezdődtek a konfliktusok. Kezdett bedőlni a házasságunk.
Ugyanis a férjem nem képes rá, hogy besegítsen a háztartásba. Egyszerűen képtelen rá. Ha szóltam, levitte a szemetet vagy ehhez hasonló minimális dolgokat megcsinált, de rám maradt minden, a gyerekek is.
5-kor hazaértem, és kezdtem a főzést, mosást, takarítást. Gyerekekkel játszani, beszélgetni is kellett, mesélni stb. Férjem 7 körül hazaért, max. megfürdette a gyerekeket, de másra nem tudtam rávenni. Leült a TV elé, fáradt volt. Mire mindennel végeztem és letettem a gyerekeket meg előkészültem másnapra, 9-10 óra volt, akkor fürdés és bezuhanás az ágyba. Mellette dühös voltam, mert hogy a párom ez idő alatt a kanapén szendergett. A férjem meg panaszkodott, hogy vele nem foglalkozom. Zokon vette, hogy nekem fontosabb a háztartás. De én meg nem tudok koszban élni, van egy minimum állapot, ami alatt már nem viselem el a lakást. Ez a férjem szerint tisztaságmánia, pedig nem az, mert nem egy patika-tisztaságú a lakás. Csak ő maga után nem pakol el, a vajas kést, a morzsát, mindent ott hagy, ezeket is nekem kellett elpakolni utána. És szerinte ehetünk hideget, de szerintem meg biztosítanom kell a főtt ételt a családnak, ha nem is minden nap, de majdnem. Szóval ezek miatt veszekedtünk nap nap után és a válás felé tartottunk. Amúgy nagyon szeretem és jó pár, jó apa, csak ő így szocializálódott, hogy az anyukája inkább a gyerekeivel játszott, de nem zavarta a kosz.
Közben a munkahelyemen nem engedtek szabadságra nyáron, táppénzre sem, mert fenyegettek 2 nap után hogy kirúgnak stb, a kicsit nem akarták taknyosan bevenni a bölcsibe, ott meg azért balhéztak. A férjemnek kellett a beteg gyerekekkel otthon maradni rendszeresen, amitől egy idő után nagyon kiakadt.
Örököltünk közben egy ingatlant, amit bérbe adunk, így váratlan bevétel akadt, majdnem egy szerényebb havi fizetés. Ekkor jött az ötlet, hogy mondjak fel, és próbáljuk meg, hogy otthon maradok. Így is tettem és sokáig nagy megkönnyebbülést éreztem. Egy idő után hiányzott a munka, az emberek, de elkezdtem suliba járni, előadásokra, barátnőimmel hetente összejövünk stb.
A férjem boldog, mert mire hazaér, minden el van végezve, és van rá időm meg energiám. A pénz hiányzott, de vállalt másodállást, és így jobban élünk, mint mikor dolgoztam. Emellett elég sokat tudunk együtt lenni, sokszor délelőtt itthon van és akkor tudunk csak kettesben lenni, mert segítségünk sosem volt, aki a gyerekekre egy percre is vigyázna. Nagyszülők nincsenek.
Azt mondja, inkább vállalna még plusz munkát, ha kellene, de hálás hogy nem kell otthon házimunkát végeznie.
Ahogy teltek a hónapok, a rokonok elfordultak tőlünk. Elítélnek, mondván hogy nem gondolták volna rólam, hogy képes vagyok arra, hogy otthon vagyok és nem csinálok semmit. A tesómék már egyenesen mintha nem is ismernének. Anyám is a fejemre olvasta ezt, hogy csalódott bennem. A párom munkatársai is folyamatosan a fejüket csóválják, mert hogy eltartatom magam és szegény párom 2 helyen dolgozik. Azt nem lehet ugye mindenkinek felvázolni, hogy azóta harmonikus a kapcsolatunk, mert a férjemnek egy villát nem kell arrébb tennie, és ettől ő boldog. A hivatalos ügyeket, csekkeket, tankolást, házzal kapcsolatos intézni valókat és mindent, amit előtte ő csinált, most én intézem, a férjem tényleg csak bejár dolgozni. A munkáját szereti. És nekünk ez így jó. Úgy tervezzük, ha a gyerekek nagyobbak és önállóbbak lesznek, megint dolgozni fogok. Ha találnék egy 4 órás állást, már most is elmennék, de az még nem akadt, bár a férjem azt is ellenzi.
De addig szerintem a barátainkon kívül mindenkinek az elítélt közellenségei leszünk, persze főleg én, a lusta semmire kellő asszony.
Most akkor tényleg úgy kell élnünk, ahogy mások elvárják és akkor nem vet ki magából a társadalom? Hogy az nekünk nem jó, és a házasságunk rovására menne, az mellékes? De hát nem vagyok bűnöző, a ház ragyog, a kicsit elhozom ebéd után az oviból, a gyerekek haját én vágom, a kocsit kézzel mosom, a kinőtt dolgait a kicsiknek eladom stb, nem vagyok lusta és igyekszem spórolni.
És azt is tudom, hogy rengetegen megoldják remekül az életüket több gyerekkel, munka mellett. Nekünk nem ment. Ez van. Attól még miért kell elítélni?
Nektek mi erről a véleményetek? Én látom rosszul a dolgokat, és elítélendő ahogy élünk?
Nagyon szomorú, hogy a kérdező csak kötekedni tud az építő jellegű kritikára. Mérdező! Hozzád senkinek nem volt egy rossz szava sem, sőt! Többen aggódásukat, sajnálatukat fejezték ki, amiért ennyi teher van a válladon segítség nélkül.
Épp hogy a férjed hozzáállását kritizálták. Miért reagálsz ilyen felháborodottan?
Nekem az a véleményem, hogy ha nektek így jó, csináljátok... De a leírásodból úgy tűnik, ez csak a férjednek jó, te örülnél ha segítene és dolgozhatn, de azt "nem szabad". Nem az jön le, hogy ez egy harmonikus, boldog házasság lenne. A férjed inkább a 3. Gyerek itt :(
Abba belegondoltál már, mi lesz ha megbetegszel, öregszel? Rólad ki fog gondoskodni? 80 évesen hátfájósan is csak te dolgozol majd, ő nézi a kanapéról?
szemely szerint ures szemelyisegnek tartom azt akit a hamupipoke elet kieleges boldogga tesz.
Egy nonek legyen onnalo elete hobbyja munkahelye soha soha ne fuggjon egy masik embertol.
Az elso veszekedes alatt a fejedhez fogja vagni hogy eltart ingyenelo vagy.....en soah nem szertnek ebben a helyzetben kerulni.
1. Aki felnőtt nőként engedi, hogy megszabják neki, hogy mit tegyen és mit nem, az meg is érdemli!
2. Nyilván a válaszadók többsége nő, és szerintük az érdem, hogy egy nő ellátja az otthoni teendőket, de az viszont tök természetes, hogy egy férfi dolgozzon 2 helyen, tartsa el a családot, mert neki ez a dolga, de emellett szakítson több időt a családjára és segítsen be a házimunkába is!
3. "By the way, normális ha egy férfi eltartja a nőt." Ha ebből indulunk ki, akkor meg az a normális, ha a nő elvégzi a házimunkát egyedül. Amúgy személy szerint egyikkel se értek egyet, ez 60 évvel ezelőtt talán normális lett volna, ma már nem az...
"Nyilván a válaszadók többsége nő, és szerintük az érdem, hogy egy nő ellátja az otthoni teendőket, de az viszont tök természetes, hogy egy férfi dolgozzon 2 helyen, tartsa el a családot, mert neki ez a dolga, de emellett szakítson több időt a családjára és segítsen be a házimunkába is! "
Ha figyelmesen végigolvastad a válaszokat, láthattad, hogy a nagy többség pont nem ezt írta, és nem így gondolja. Nekem az asszony=htb családmodell akkor sem jönne be, ha a férj napi 6 órányi elfoglaltsággal magas életszínvonalat képes biztosítani a családnak - ha viszont annyira b.lf.sz, hogy csak az otthoni munkamegosztás elkerülése érdekében képes két munkahelyen hülyére melózni magát, akkor bocs, de meg is érdemli, hogy szívjon. Más kérdés, ki fogja felnevelni a gyerekeit, ha jó eséllyel még 45 éves kora előtt feldobja a pacskert egy kiadós infarktus miatt.
Utolsó, nem nem érted, hanem direkt értetlenkedsz.
A kérdező férjével az a baj, hogy a munkát választja inkább a felesége, gyerekei helyett, mert nem akar mosogatni. Ez a szánalmas benne. Egy utolsó, gyáva alak, aki nem törődik a családja érdekeivel, csak a sajátjával.
VIhet haza akármennyi pénzt is, azt az érzést, hogy nincs jelen a gyerekei életében és nem áll a felesége mellett lelkileg, soha nem fogja helyre tenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!