Aki szegény családba születik mennyi esélye van a felemelkedésre?

"...szerintem akinek van egy sajat tulajdonu tehermentes lakasa, az mar messze nem nevezheto szegenynek...."

Munkatársamnak van,Ózdon!!!!!!!!!!!!!

Eladni/kiadni lehetetlen! Győrben dolgozik és lakik albérletben. Biztonsági őr. 450/óra. Akkor ő nem szegény?

Apámnak sikerült kitörni, ő jó eszű volt, tanult munka mellett, úgy szerzett diplomát, jó szakemberré vált, aztán vezető pozícióból ment nyugdíjba tavaly (még nyugdíjasan is megkeresik egyébként munkával kapcsolatban). Egyébként nagyon szegény családban nőtt fel, a szüleinek a háborús idők tettek keresztbe, mert amúgy nem lettek volna annyira szegények, inkább középréteghez tartozhattak volna a ha nincs a háború. Minden esetre a fehér kenyér ünnepi eledelnek számított, apámnak a fogai fiatalon tönkrementek és nem volt pénzük kezeltetni (akkoriban másképp ment, mint manapság), felnőttként csináltatta meg, egy nővére csecsemőként meghalt, egyébként 7-en nőttek fel. Apám már csak 2 gyereket tervezett be, és a testvérei között is csak a húgának lett 5 gyereke, a többieknél 2-3 gyerek lett.

Hogy most is lehet-e úgy, ahogy apám csinálta, pont úgy nem biztos, mert a lehetőségek és a körülmények mások, de talán aki tudja, mit akar, miben jó, lépést tart a fejlődéssel és haladással, észreveszi a számára megfelelő lehetőségeket és él azokkal, és nem adja fel, előrébb juthat. (a protekciót szándékosan nem említettem, az apám fiatalkorában is volt, meg most is van, de aki csak azzal tud feljebb lépni, az olyan, mint hogyha csalással nyersz egy játékban)

Ki lehet törni!

Szegény családban nőttem fel,vidéken (Szabolcs megye,szerintem ez mindent elmond).

Szabolcs,Magyarország 1. legszarabb része...se munka,se életszínvonal,ami munka van,ott meg nevetséges a fizetés. Édesapámnak jó munkahelye volt,már kb 1,5évtizede,de leépítés volt,majd megszűnt,itt kezdődtek a bajok.-Tehát nem feltétlen a saját hibája miatt lesz az ember szegény.

Mivel én késői gyerek vagyok-39volt édesapám,amikor születtem,édesanyám meg 35- így akkor apu már 53éves kora körül volt. Ilyen korban ilyen megyében már szinte lehetetlen munkát találni.

Fel kellett költöznünk Pestre..

Én tanulás révén kerültem feljebb. Mindig is szerettem tanulni,sosem kellett noszogatni,ebből a szempontból szerencsés alkat vagyok.

(Egyelőre) Csak gimnáziumot végeztem. Németül és angolul perfektül beszélek. Egy jól működő,fejlődő kis cégnél vagyok asszisztens..ahol van fejlődési lehetőség!

A fizetésem eszméletlen jó. Nagyon szeretem a munkámat,amit ebben az országban nem sokan mondhatnak el magukról!

Nem kell feltétlen k.rvának lenni,hogy az ember feljebb lépjen..nekem megvan hozzá az akaraterőm.

Miután kiderült,hogy édesanyám beteg és nem tud dolgozni,azután is volt bennem küzdőszellem,és igen is akartam dolgozni,akartam tanulni és fejleszteni magam,mert én is tudtam,hogy máshogy nem tudok feljebb lépni.

Nem vagyok depressziós alkat sem,mindig pozitívan állok a dolgokhoz,igyekszem a dolgaimat a legjobban elvégezni.

Mindig is voltak céljaim,sosem adtam fel,pedig telefon, internet,laptop nélkül nőttem fel... (és voltak nehéz időszakok is,mint pl mikor még szabolcsban laktunk,kikapcsolták az áramot/vizet,stb.)

Sokat költöztünk sajnos albérletből-albérletbe,sokszor nem jutott annyi étel,amennyit szerettem volna. Sokszor volt csak vajas kenyér/cukros kenyér (talán valaki ismeri :) ),vagy sokszor nem volt 1kg kenyérre sem pénzünk és édesanyám sütött a maradék lisztből egy kis kenyeret.

19voltam,mikor édesanyám elhunyt,így az egyetemet halasztanom kellett,hogy édesapámmal megéljünk. Azóta tartom fent saját magam,és egy egész pofás kis albérletet (saját,édesapámtól azóta külön élek).

Az egyetemet hamarosan szeretném elkezdeni..a vegyészmérnöki kar lenne a legjobb,de több szakma is érdekel,az adott helyzet dönt majd,melyiket pályázom meg.

Szerencsésnek érzem magam,mert hiába szegénységben nőttem fel,édesanyámék nagyon jó szülők voltak,rengeteg mindenre megtanítottak. Büszke vagyok arra is,hogy anyum nagyon jól főzött és általa én is szeretek főzni. Megbecsülöm édesapámat,hogy még él,rengeteg időt töltök vele.

Nem hibáztatom őket,mert sajnos ha valaki elindul a lejtőn,nem tud megállni.

Akárhogy fogok élni,szeretnék gyerekeket (2-3). Mindent meg fogok tenni,hogy kicsit is jobb anyagi körülmények között nőjenek fel,mint én.

Egy 23 éves lány.

Tuti tipp?

Rengeteg tanulás, az iskolán kívül is

vagy

rengeteg bűnözés.

A szegénységnek rengeteg oka lehet. Nálunk az volt a kiinduló pont, hogy a család tört fel, vidéken, módosabb parasztként földből, egész napos munkával, aztán jöttek a kommunisták és úgy döntöttek, hogy szétosztják a földet a semmirekellők között. Látható, hogy mennyi eredménye lett egyébként...

Most úgy érzem, hogy sikerült kitörnöm.

De ezért olyan teljesítményt nyújtottam, amin sokan a mai napig meglepődnek és sokkot kapnak, mert volt egy időszakom 15-17 között, amikor úgy döntöttem, hogy úgysem viszem semmire, beleszülettem, ez van. Körbenéztem és láttam, hogy itt senki nem viszi semmire, ezért nem tanultam. Aztán fejbecsaptam magam,de azt a kimaradt három évet kőkeményen kellett pótolnom, úgyhogy elmentem dolgozni középiskola után...a buszátszállásra másfél órát vártam minden reggel télen-nyáron. Beültem mindig a közelben egy orvosi rendelőbe, elővettem a tankönyveket és készültem a vizsgáimra ott a mamik és betegek között. Inkább,mint a szabadban fagyoskodni reggel. Elmentem utána dolgozni, ebédidőben nem a munkásokkal röhögtem a semmin, hanem evés közben olvastam. Hazafelé szintén vártam az átszállásra egy órát, ekkor szintén tanultam. Utána hazaértem, este hét óra volt. Gyorsan ettem, 15 percet edzettem, majd fürödtem, közben megnéztem egy sorozat epizódot - ennyi volt a napi szórakozásom,lazításom - és mentem aludni,mert hajnalban kelni kellett.

Ez ment egy évig. Ezután közmunkás lettem. Mivel ott nem kell csinálni semmit, így a többiek cigiztek meg röhögtek ott a nagy semmin, addig én tanultam. Ha más nem, vittem a telefont, fülhallgatót és a kiszabott munka mellett youtuberól leszedett oktatóvideókat néztem/hallgattam.

Nem voltam jóban a többiekkel? Nem, tényleg nem. Általában nem szóltak hozzám a köszönésen kívül. De kit érdekel? Én többet akartam az életemtől.

Most egyetemen vagyok, egyedül élek, sportolok, eljárok bulizni, mellette dolgozom, vezetek egy pár "szakkört" és telik néha mozira, lövészetre...mindezt onnan, hogy 18 évesen arra sem volt pénzem, hogy a többiekkel beüljek egy kólára suli után.

Nem tudom, hogy a jövőm milyen lesz, de legalább elindultam valamerre,ezért azt mondom, hogy igen, mindenkinek van esélye a felemelkedésre, csak nem a környezetedhez kell alkalmazkodnod, hanem az igényeidhez. Engem még közmunkán is annak könyveltek el, aki azt hiszi, hogy "gazdag", pusztán azért mert nem az ő életmódjukat választottam.

Soha nem ahhoz alkalmazkodj, ahol vagy, hanem ahhoz, ahol lenni akarsz.

24/F

Van esélye, de csak ha a család nem húzza nagyon vissza.

Sok szegény családban azt látom, hogy egy kétéves szakma megszerzése a non plus ultra. Annál tovább egyszerűen nem látnak. Aki ilyen közegben nő föl, abban fel se fog merülni, hogy esélye lenne a továbbtanulásra.

A munkában se merül fel, hogy megpróbáljon előbbre jutni. Anyagilag is sokan csak a hónap végéig látnak. Így sokszor nem a lehetőségek hiánya, hanem a saját korlátoltságuk miatt nem jutnak egyről a kettőre.