Szemét vagyok, ha nem akarom hogy a párom gyerekei minden egyes vasárnap nálunk legyenek, illetve kéthetente nálunk is aludjanak?

Tudom, most jönni fognak azok a mondatok, hogy minek kezdtél gyerekes pasival. Ha tudnám előre, hogy nem bírom ezt, nem mentem volna bele, de már nagyon megszerettem a páromat, mert a kapcsolatunk szép és boldog, ő is nagyon szeret engem. Viszont unom, hogy nincs egyetlen gyerekmentes hétvégénk sem. Abból áll, hogy főzök, kiszolgálom a gyerekeket, nem nyúlhatok a számítógéphez, aztán mikor elmennek pakolás, takarítás utánuk, mert mindent szét dobálnak, chips a földön, apró játékdarabkák szintén. Úgy érzem magam, mint egy kiszolgáltatott, tehetetlen rabszolga. Egyre sűrűbben vannak nálunk, mert az anyjuk bulizni szeretne. Még most is nagyon fiatal, nem élte ki magát. Én viszont kezdek elfáradni ebbe. Párom viszont fél az exétől, mert az ex szerint akkor jó apa, ha minél többször nála van a gyerek, de a markát is ugyanúgy tartja. Ráadásul hétköznap írogat a páromnak mindenféle iskolásóvodás ürüggyel, hogy mi történt ott, pedig a gyerekek minden hétvégén nálunk vannak, ők is el tudná mondani. Én nem akarok minden hétvégén két gyerekhez és egy exhez alkalmazkodni. Viszont páromat imádom. Van erre megoldás, hogy kicsit nekem is jobb legyen? Félek hogy nem lesz normális családi életünk majd egyszer.