Együtt élő párok, élettársak, házastársak? Ti hogyan tudtatok összeköltözni?

Egyetem alatt, béreltunk egy 10 nm es szobát, egy panelban, ahol meg 3 ember lakott, igy az albérlet kikohogheto volt, aztan következő évben dolgozni is kezdtünk teljes állásban, 3 ev mulva pedig egy garzon lakás kezdője meg volt. 5 ev alatt fizettük vissza a hitelt, majd eladtuk a lakást es minimális hitellel, vettunk egy csaladi hazat kicsit kintebb Pest belvárosátol...

20 évesek voltunk mikor kezdtünk dolgozni multiknál gyakornokként, azota is ott vagyunk munkaerőként, 29 évesek vagyunk,

Ti nagyon buták vagytok, és szélsőségekben gondolkodtok, ráadásul a kapcsolatotok előrelépésénél fontosabb nektek a pénz.

1. Értelmes ember NEM VESZ LAKÁST elôzetes együttélés nélkül, hiszen addig nem is ismeritek egymást igazán. Hogy lehet így többmilliós hitelben gondolkodni?!

2. Értelmes felnőtt ember nem költözik a szülőkhöz, mert

A) az önállósága és a kapcsolata fontosabb, mivel már nem kisgyerek

B) a kapcsolatok 95%-a tönkremegy ilyen stresszhelyzetben, és sokszor előfordul, hogy az egyik fél végül kényelemből el sem akar költözni.

3. Ha előre akartok lépni az életben, akkor a lényeges dolgokra kell hangsúlyt fektetni: magatokra! Mi értelme 4 éven àt járogatni és a lehetetlenre várni?! Komolyan ennyi el fontosabb a pénz a másiknál, a közös életnél hogy nem mennétek albérletbe?

Ha ennyi eszetek van járjatok mèg 8 évet aztán vegyetek egy lakást és menjetek szét 2 hónap alatt mert nem bírjátok elviselni egymás szokásait...

Mi hogy csináltuk? Fél év utàn albérlet, 4 év után házépítés hitel+spórolt pénzből.

Leírok két személyes példát.

Én ebben a témában is az értelmes tervezést, a felelős gondolkodást és a fokozatosságot tartom követendőnek.

1.

Testvérem és a már férje anno az egyetemen ismerkedtek meg.

Első körben a kollégiumon belül próbálták meg a közös lakhatást (sok helyen vannak szobák pároknak).

Legalább egy-másfél évig éltek így- megszokták egymást, kialakultak a közös dolgok, szembesültek az ösztöndíj/diákmunka/otthonról kapott pénz stb. beosztásával, megismerték valamennyire "védett" közegben egymást, a pénzügyi és lakhatási szokásaikat.

Aztán házasságot kötöttek (a tstvérem végzős volt, a férje előtte végzett, de doktorandusz képzésre jelentkezett). Ezzel ugyanúgy tudták kérni a házasoknak való szobát/apartmant az egyetemen belül és közben elkezdtek félreteni (utolsó évben már lehet többet dolgozni, állásokat nézni, a dokturandusz is kap ösztöndíjat, vállalhat munkát stb.)- lakáskasszáztak, kialakultak a közös céljaik.

Mindkét család támogatta őket és mindenki egyetértett abban, hogy nem akarnak egyik szülői házba sem költözni (távolság miatt sem, és önálló, fiatal házasként képzelték az életüket).

Harmadik lépésben az egyetemi házas szobából kiköltöztek egy ún. fészekrakó vagy fecskeházba (fiatal házasoknak van, ez tk. egy kedvező bérlakáskonstrukció, ami nem olyan elvetemült árú, mint az albérlet, van benne kötelező megtakarítási elem is). Ha jól emlékszem, itt is 1-1,5 évet töltöttek. Ez már hagyományos családi életnek is felfogható, akárcsak egy albérlet, csak nem annyi volt a költsége.

Közben már megszületett a döntés, hogy közös ingatlant szeretnének, ennek érdekében tényleg mindent megtettek, illetve a családok is tudták támogatni őket, hitelt is vettek fel, amit szakaszokban kellett fizetgetni (új építésű társasházi lakásba fizettek be még a kivitelezés kezdeti szakaszában)- így lejárt közben lakáskassza stb.

A saját lakásba költözés után fizették a hitelt, normális életet éltek, később született gyermekünk, miután kb. 5 év múlva visszafizetésre került a hitel (vállaltak gyermeket, szocpolt is kaptak a vásárláshoz, de ezt a döntést is már együttélő, több éves házasságban hozták meg)

Szerintem jól csinálták.

2. a saját példám: én későn házasodtam, 31 évesen- akkor találtam meg azt, akivel érdemes.

Addigra volt egy kis budapesti garzonlakásom (részben kisebb szülői segítséggel, munkáltatói kölcsönnel és kisebb bankhitellel vettem meg kb. 24 éves koromban, mire házasodtam, már gyakorlatilag visszafizettem a hitelt, a munkáltatói is csak azért maradt rajta kb. 1,5 MFt értékben, mert gyakorlatilag kamatmentes konstrukció, "ingyen pénz" volt).

Mivel a férjem külföldi állampolgár, így az én lakásomba költöztünk, amely a házasság alatt megmaradt különvagyonomnak (a munkáltatói hitellel együtt persze).

Házasságkötésünk után fél évvel beszéltük meg, hogy nagyobb ingatlanba költözünk, családot, gyermeket szeretnénk. Az új közös otthonunk is az én tulajdonomba került (ennek jogi megfontolása volt, illetve a külföldi férjem esetében tényleg bonyolult lett volna a tulajdon/hitelfelvétel stb.), viszont ő is beszállt pénzzel, egy kis hitelt kellett felvennünk, amelyet megintcsak én tudtam felvenni.

Viszont emiatt mi korrekt házassági szerződésben rögzítettük ELŐRE a tényleges pénzügyi felállást (ki mennyivel szállt bele).

A hitelt gyorsan kifizettük (igen, közösen, mert a házasságunkkal vagyonközösségben, közös kasszán éltünk természetesen).

Azóta már elváltunk, könnyen, korrekten, nem volt gond a közös dolgok megosztásával sem, mert előre gondolkodtunk. Mindenki pontosan tudta, hogy mi az ő része.

Közel 40-hez én egyetemistaként, nulla együttélési tapasztalattal biztosan nem vágnék bele közös hitelbe, főleg, hogy eleve nincs is fedezetetek egyelőre a fizetésére. Ezt gondold át alaposanég egyszer!

Inkább albérletre (vagy alternatíva: szobabérlet, kollégiumi szoba pároknak, fecskelakás stb.) "dobnék ki" egy-két évig pénzt, mint 1-2 év múlva a nyakamba szakadjon tizenmilliós hitel, egy közös, jelzáloggal terhelt (tehát korlátozottan forgalomképes) ingatlan.

Első lépésben a jelenlegi anyagi elépzeléseiteket egyeztessétek, a közös spórolás (akár havi 5 eFt is!), a közös célok egyeztetése kellene.

Én szülőkhöz nem költöznék, még a legjobb kapcsolat esetén sem- főleg, hogy már most leírod, hogy "vannak hátulütői"- így semmiképp.

Őszinte leszek, nekünk nagy segítség volt, hogy nagyszüleimnek (illetve 2-nek a 4-ből; elváltak), szüleimnek is van / volt saját lakásuk, és szüleim még egyet meg is tudtak venni, mert volt megtakarításuk (jól gazdálkodtak, és nem is ilyen 500+-os fizetésük volt... apukám 200vmennyi körül keresett, anyukám iskolaorvos volt, és még mellé vállalt pluszmunkákat, hogy feltornázza a közalkalmazottit).

Így most a párommal be tudunk költözni júliusban a néhai nagymamám lakásába, most hogy már én is befejeztem az egyetemi tanulmányaimat, és elkezdtem dolgozni (most már kb. 4. hónapja nyomom, és a mostani átlagkeresethez képest jól keresek, párom is dolgozik, ő kb. átlag, vagy vmivel átlag alatti keresettel).

Volt olyan opció, hogy a családi házukban, külön szinten, az anyjával, de én azt nem vállaltam be, mert tipikus anyós...

Mi az egyetemen ismertük meg egymást a férjemmel. Mindketten kollégisták voltunk és volt lehetőség a kollégiumban összeköltözni. Így együtt laktunk fél évet, utána már ragaszkodtunk egymáshoz. A következő évtől nem volt lehetőség a kollégiumon belüli összeköltözésre, ezért albérletben laktunk 2 évet még diákként. Próbáltunk spórolni (arányaiban is sokkal olcsóbb volt az albérlet ez tény), mindketten dolgoztunk suli mellett, az egyetem utolsó éve utáni nyáron összeházasodtunk. Az esküvőre megvolt a pénzünk, de azt végül apukám kifizette nekünk, így a spórolt pénz (azzal kiegészítve amit az esküvőre szántunk) és a nászajándék pénz elég volt egy kis lakás kezdő részletére. Azt 2 év ott lakás után eladtuk és vettünk egy olyan lakást, ahol terveink szerint nagyon sokáig fogunk lakni. Hitelünk most is van, de szerencsére nem okoz gondot fizetni.

Pont tegnap beszéltünk arról, hogy mi, hogy is tudtunk megélni még az egyetem alatt, tényleg alig költöttünk valamire, mégis megvolt mindenünk, bulizni is jártunk.

Bár nem étkeztünk ennyire egészségesen és változatosan, mint most, mi azon spóroltuk a legtöbbet. Meg persze nyaralni sem jártunk, arra már nem futotta, de megérte.