Megéri kűzdeni az életért? Hogy menjek be a kórházba valakihez, aki haldoklik?

Menj be és hiába, hogy már nincs itt közöttünk teljes egészében súgd a fülibe mennyire szereted hiddel el ő ezt hallani fogja bárhol is van és búcsúz el tőle a nevemben is . sajnálom télleg naon

Melita

Nehéz döntés.Szerintem,ha van annyi erőd,gondolj bele,hogy ő mit csinálna a helyedben? vagyis,ha te lennél ott.És akkor ha te lennél olyan állapotban,szeretnéd-e,hogy lássanak a hozzátartozóid? Mert ebben az a legrosszabb,hogy nem tudsz segíteni,csak állsz tétlenül.

Én is voltam hasonló helyzetben,tatámat nem látogattam meg amikor már menthetetlen volt.

Ha én lennék gyógyíthatatlan beteg,nem is engedném( persze amíg megtehetem,megtiltanám) hogy engem akárki is látogasson.Mert segíteni úgyse tud és szenvedni egyedül is lehet.

Bár sok ember sokféleképpen látja ezt a témát,bele kell gondolnunk,hogy nincs legjobb döntés ebben a helyzetben.Mert akárhogy is döntesz,ott lesz a másik oldal is.Hogy jobb lett volna,ha...nem megyek be/nem tudtam neki segíteni...

De akárhogy is döntesz,sok erőt kívánok hozzá.

Belegondoltál, mekkora erő kellet az unokatestvérednek az élethez való harchoz?

És mekkora erő kell neked ahhoz, hogy bemenj ehhez a lányhoz? Megérdemli, mégha nem is tud róla.

Én is láttam nagyapámat úgy a kórházban, hogy nem ismertem meg (meg is bántam akkor hogy bementem), de az emlékeimben és álmaimban nevetünk és tanácsot is ad, ha kérem.

Azt gondolom, hogy be kellene menned elbúcsúzni. Az ő közelében jobban rá tudsz hangolódni. Ha máshogy nem is, de képzeletben öleld át, mondd neki, hogy példamutató és bátor tettek állnak mögötte és ez a nagyszerű küzdés lesz az, amire mindig emlékezni fogtok.

Nagyon sajnálom és szomorú vagyok, de nem, nem volt hiába, majd meglátjátok.

Nehéz,de döntened kell..Szerintem most rajtad a sor,hogy erős légy,gondolj csak bele,ő milyen erős volt,mennyit harcolt..Talán tudom,mit érzel..a legjobb Barátom rákos volt,hirtelen jött a hír,gyors leépülés,az elején 6-an ültünk az ágya mellett,a végére már csak én maradtam,de ott voltam mellette,mert hittem benne és az életben,az utolsó pillanatig harcolt,amikor már mindenki feladta,ennyi erőt még egy emberben sem láttam..

A te unokatesód is nagyon bátor volt,mi ezt talán nem is érthetjük,nem tudhatod miben hitt amikor mindennap felvette a harcot,de bárhogy is alakult én azt mondom megéri/megérte küzdeni,és biztos hogy ezt az unokatesód is így gondolta,különben mi értelme lett volna? Nem akarom,hogy lelkiismeretfurdalásod legyen,de én nem tudtam volna megbocsátani magamnak,ha nem vagyok vele az utolsó pillanatban,nekem talán nehezebb volt,de reményt is adott az utolsó mondata: "köszönöm, hogy hittél Bennem"

Tudom nagyon nehéz,a döntés a Tiéd! Minden jót!

És az senkit nem érdekel, hogy a lány nem akarja, hogy így nézegessék? én marha pipa lennék, ha bejönnének hozzám. Az anyukámat fogadnám el egyedül, a többiek meg ne fárasszanak a jelenlétemmel.

Szóval nyugodtan bemehetsz, nem hiszem hogy látni fogod, a szüleivel beszélhetsz, megkérdezheted, hogy segíts-e valamit, kicsit együttérzel, és ennyi bőven elég.