Mit tudok tenni, ha állandóan zaklat, és senki nem hisz nekem?
Anyukámmal éltem, beteg volt, és a nyáron meghalt, az apámhoz kerültem, akit alig ismertem, mert nem nagyon tartottuk a kapcsolatot, neki viszont lett egy új barátnője, aki odaköltözött hozzá, és a nő fia is, aki asszem 20 éves. Eleinte nem volt semmi különös, gondolom megvárta, míg kicsit túlteszem magam az anyukám elvesztésén, de mostanra szinte alig merek kimenni a szobámból, ha nincs itthon senki, csak ő. A nő fia. Úgy kezdődött, hogy néztem a tv-t a kanapén, ő odaült mellém, és megfogta a combom, mire én ellöktem a kezét, és fölpattantam. Akkor azt mondta, hogy ne aggódjak, csak viccelt... Azóta pedig csak rosszabb lett. Volt hogy odalökött a konyha pultnak, és benyúlt a lábam közé, hiába ellenkeztem, lefogta a kezem, alig bírtam kiszabadítani magam. Meg volt, hogy bejött a szobámba, bezárta az ajtót, és vagy fél óráig nem ment ki, és engem se engedett ki, persze közben próbált fogdosni, meg benyúlni a pólóm alá. Akkor akartam adni neki egy pofont, ő meg megfogta a csuklómat, és akkorát tekert rajta, hogy utána napokig fájt. Meg több ilyen hasonló helyzetek voltak. És azt mondta, ha erről eljár a szám valakinek, azt nagyon megbánom, és hogy így vagy úgy, de megszerzi amit akar. Persze ha más is otthon van, akkor normálisan viselkedik, gondolom ezért nem hisz nekem senki. Mert apámnak egyszer említettem, hogy a kanapén fogdosott, ő csak legyintett, hogy biztos csak poénból csinálta, ne vegyem komolyan, aztán nem is törődött vele. De van egy olyan gyanúm, hogy nem is érdekelné...
Segítsetek, mit lehet ilyenkor tenni? Nagyon félek egyedül lenni itthon, szinte ki se megyek a szobámból, csak ha nagyon muszáj.
Nekem van egy jó ötletem.:)
Ha érdekel írj rám privátba.
Te hány éves vagy kérdező? Ez sok szempontból fontos, de pl. amiatt is, hogy tudnál-e bárhova máshova menni, vagy kizárólag apukádnál tudsz lakni.
Egyébként nem biztos, hogy apukád valóban legyintene csak, ha vele kettesben leülnél és elmondanád mindazt, amit itt is leírtál. Ez már komoly dolog, nem csak a próbálkozások vannak benne de a konkrét fenyegetés is, hogy meg fog erőszakolni bármi áron, illetve a zsarolás, hogy ne mondd el senkinek.
Apukád miért nem hisz neked?
Szólj a suliban az osztályfőnöködnek, ő biztosan tudja, hogy hova kell fordulni.
Gondolom, gyerek vagy.
Ha már felnőtt, akkor vágd pofán, vagy rúgd tökön.
19 éves vagyok, és tudom a legjobb megoldás a költözés lenne, de a fizumból egy albérletet nem tudnék fizetni, úgyhogy most arra gyűjtök, csak hát az is idő, és addig is jó lenne valami megoldás.
#2 Ki vannak zárva, asszem kamatostól kapnám is vissza ezeket...
A rendőrségen én is gondolkodtam, de börtönbe gondolom nem zárnák, szóval valószínüleg még jobban megkeserítené az életem utána.
Gondolom így akar kiiktatni téged onnan.
Apukádnak pedig mondd el, hogy a fogdosás többször is előfordult, és mondd el a nőnek is. Kérd a segítségüket.
Nagyszüleid nincsenek, hozzájuk nem tudnál menni?
Ha úgy gondolod, hogy csak el akar üldözni, akkor tényleg rúgd tökön, de ne csak úgy lightosan, hanem teljes erőből, térddel. Egy időre el fog menni a kedve a próbálkozástól, részedről viszont ez jogos önvédelem. A helyedben a holnapi családi ebédnél csak úgy spontán elmondanám azért, ami eddig történt, hozzátéve, hogy a következő alkalommal a rendőrségre mész, egyébként pedig nem szándékozol egyelőre elköltözni az apád lakásából, és egy bűnöző miatt a későbbiekben sem fogsz. Állj ki magadért, kislány, zsarolni csak a gyengéket lehet, a törvény pedig melletted van - nehogy már a kakukkfióka üldözzön ki a saját otthonodból a farkával, ennyire nem szabad nyuszinak lenni!
Lehet, hogy nem ültetik le rögtön, de nem hiszem, hogy hiányzik neki a hercehurca és a priusz. Ha egyszer rajta van a bélyeg, bármelyik nője a jövőben sittre vágathatja, ha nem tetszik neki valami.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!