Miért félek ennyire a haláltól? És a szüleim halálától?

Az ismeretlentől való félelem természetes. A halált nem ismerjük, ezért félünk tőle.

Én nem hiszek a reinkarnációban, de még ha létezik is, te, aki most vagy, meg fogsz szűnni, hiszen "senki nem jött még vissza" és senki nem emlékszik az előző életeire.

Mindenki fél, én is 22 évesen, mert sajnos vannak egészségügyi gondjaim (szív, keringés), és nem biztos, hogy olyan hosszú életű leszek, mint szeretném.

De ha ezen aggódsz, akkor még azt a "kevés" időt is megmérgezed.

"Adakozom, jótékonykodom, hogy hátha jobb helyre jutok majd ha esetleg van reinkarnáció."

Ez nagyon tetszik!:D Már az újra leszületésnél is lenne protekció?:D

Tedd azt szerintem, amit a szíved diktál, annak adj, akinek szeretnél és ne annak és azért, mert "hálát" vársz érte. A legtöbb amit tehetsz, hogy minden nap úgy fekszel le, na most megtettem, ami tőlem telt.

Két magzat beszélget az anyja hasában :

- Mondd, te hiszel a születés utáni életben ?

- Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

- Lárifári ! A születés után nincs semmi ! Onnan még senki nem tért vissza ! S különben is, hogy nézne ki ?

- Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak... S talán a saját lábunkon fogunk járni, s a saját szánkkal eszünk.

- Ez már végképp ostobaság ! Járni nem lehet ! S még, hogy szájjal enni ?! Nevetséges ! Hát nem látod a köldökzsinórt ? S ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit : azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid .

- Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.

- Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.

- Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk...

- A Mama ? Te hiszel a Mamában ?

- Igen.

- Ne nevettesd ki magad ! Láttad már valahol ? Egyáltalán látta már valaki ?

- Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.

- Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó ? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.

- Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét .

"De még soha senki nem jött eddig vissza."

Hogyne jött volna. Halálközeli élménynek hívják, kedves. Olvass utána, és hidd el, hogy létezik.

A haláltól azért félsz, mert valakit elvesztettél valamikor, és ez a gyász ott van benned, mélyen, feldolgozatlanul. Az is lehet, hogy anyádat, csecsemőként. Mármint él, nem halt meg, de számodra érzelmileg vagy fizikailag elérhetetlen volt - nem mondom, hogy biztosan ez történt, de ilyen esetek is vannak, és erős (állandó) halálfélelemmel járnak.

Aztán ott van az, hogy a szüleid halálfélelmét kapod meg te. Nekik kéne gyászolniuk valakit, valamilyen veszteséget, de erre nem hajlandóak, és áttolják rád az egészet (nem tudatosan). Értsd: te gyászolsz helyettük és te rettegsz a haláltól, nem ők.

Örülj annak, hogy megvan mindened, élvezd a saját kis életedet, a fiatalságodat, szeresd az apádat és gondolj arra, hogy fölösleges előre parázni dolgokon. Csak tönkreteszed vele magadat, a jelent és a jövődet is.

A bizonytalanságtól való rettegésed azonban arra utal, hogy van valami gáz a mélyben. Nem csoda, ha félsz a haláltól és nem tudod élvezni az életedet. Miért nem keresel meg ezzel egy pszichológust?