Válni vagy sem? Avagy egy lúzer férj sirámai?

Mennyi idős a pici? És mióta tart ez a helyzet? A gyereket csak összehoztátok valahogy, felteszem, a hagyományos módszerrel.:-)

Nagy szakítópróba a baba érkezése, gyakori, hogy apu háttérbe szorul ilyenkor. Van, aki ezt hasonlóképpen éli meg, mint te. A szeretet nem mindig adok-kapok alapon megy, ez a "néha tiszta lapot nyitok és kedveskedem, de nem jön vissza a befektetett energia" egy kicsit úgy hangzik, mintha nálad se lenne alap, hogy kedveskedsz a párodnak, de azért random módon, ha eszedbe jut, megteszed - nem érte, hanem viszonzást várva. Ez viszont nem így, pénzbedobós automata mintájára műxik.:-) Az, hogy nem vered, nem egy érdem, bocs.

Állj ki egy kicsit magadért, legyen heti egy-két nap, amikor elmész sportolni, mert az neked jó. Ugyanakkor legyen neki is heti egy-két délutánja, estéje, amikor ő szabadulhat ki, végül is elbírsz a gyerekkel. Ami gondod van, mondd el, higgadtan, azt is hozzátéve, hogy ez tönkreteszi a kapcsolatot, mindenképp változtatni kell rajta. Azt is hallgasd meg, amit ő mond erre, lehet, hogy meg fogsz lepődni, aztán keressetek közös megoldást.

Szerintem nem vagy lúzer.

Ebben a kapcsolatban viszont nagy probléma a kommunikáció hiánya.

Ülj le vele, mondd meg neki, hogy mit érzel, hogy elhidegültetek egymástól és szeretnéd felfrissíteni, stb..

Ne egyből a váláson gondolkodj, hanem azon, hogyan lehetne megjavítani a kapcsolatot.

Nyilván ha te próbálkozol, és a másik fél nem veszi a lapot, akkor szemtől szemben kell neki elmondanod, hogy szeretnél ezen változtatni, mert nem jó irányba halad a kapcsolat.

És ha kevésbé tesz érte, te akkor is tegyél meg mindent, és ha úgy érzed, hogy mindent megtettél, de reménytelen (hiszen nem csak rajtad áll), akkor dönts válás mellett. De azért ennek még adjál időt, és célként lebegjen a szemed előtt a gyermeketek, hiszen senkinek nem jó érzés úgy felnőni, hogy a szülei elváltak.

Nem lúzer vagy, hanem kicsit többre értékeled a saját részedet, mint amennyi valójában, és érzésem szerint nem vagy tisztában azzal, mit jelent egy másfél éves, örökmozgó gyerekkel egész nap foglalkozni és mellette komplett háztartást vezetni.

Az otthonteremtést vélhetően együtt csináltátok, néhány ing kivasalása nem mindennapos, időt rabló elfoglaltság. Az esti fürdetés, altatás tök jó, de bocs, nem mérhető össze az egésznapi szórakoztatással, játékkal, sétával, mellette a mindennapi bevásárlás, főzés, mosás, takarítás. Oké, hogy te meg a munkahelyeden dolgozol, de hidd el, hogy az asszony épp annyira elfárad estére.

Az, hogy ki mit ír a face-en, egy dolog, én azt látom, hogy a legtöbb apuka belefolyik a háztartási teendőkbe is, vagy kiviszik munka után a gyereket levegőzni, hogy otthon az asszony nyugodtan tudjon főzni stb., ezek alapdolgok, nem valami extrém kegy.

Tudod, mi a legnagyobb problémád? Hogy te gyakorlatilag piedesztálra emeled magadat, sőt már-már elvárnád a szentté avatást azért, ami tök normális. A kettőtök gyereke, ketten kell nevelni. Tök jó, hogy te fürdeted és fel is kelsz hozzá, ha kell. Elvégre anyuka meg egész napos szolgálatot lát el mellette, te meg nyilván csak akkor tudod kivenni a részedet a babázásban, amikor otthon vagy : este, reggel, meg éjjel. Ezt meg kellene, hogy köszönje? te úgy állítod be az egész családosdit, hogy egyértelmű, hogy neked egy nagy kegy, áldozat, amit meg kellene, hogy köszönjön, mert mindez nem természetes egy férfi részéről. Te meg szoktad köszönni neki, amiket csinál? Vagy az természetes, neki az a dolga? Gondolod, hogy csak neked esnek rosszul dolgok?

Másrészről: baj, ha elhanyagolva érzed magad. Valami hiányzik neki, ha elhanyagol, hiába fested le magadat a tökéletes férfiként. Ülj le vele, és mondd el neki, hogy te gy érzed,hogy mindent megteszel érte, és ő ezt nem viszonozza. Akkor talán kiderül, hogy ő hogy látja. Azzal meg felesleges példálóznod, hogy bezzeg más még meg is veri a feleségét...Igen, az más. Ha mást akart volna, akkor most annak a másnak lenne a felesége.