Mit tegyek, avagy hogyan reagaljak a csaladom alaptalan, szamomra valosagszerutlen allitasara? Szerintuk pszichologusra van szuksegem.

16 eves (lany vagyok). Apukam egyedul nevel minket,mert anyukam mar nem el.En egy nagyon zarkozott szemelyiseg vagyok,de mellette oszinte es jokedvu,nem szokasom a szomorkodas,de mostanaban egyreinkabb.Nagyon elterek a velem egyidos lanyoktol,mint felfogas,viselkedes.Engem a komolysag erdekel megfuszerezve némi humorral.Nincsenek barataim,sulin es neha bulizason kivul nem jarok sehova,ami apumekat bosszantja.Szerinte es a 6 eve meglevo baratnoje,(akit ki nem allhatok),nameg par ismerosom szerint magamba vagyok fordulva,amit nem ertek,mert nem is ismernek.Kovetkeztetnek abbol,hogy en fekszek egesznap a szobamban es telefonozok,mert nem vagyok vevo senkire.Nagyon negativ es elutasito ember vagyok ez teny,de nincsenek depressziora utalo jeleim,onertekelesi problemaim sincsenek,mar amennyire,hisz egyreinkabb elfogadom magam.Nem bizok es szeretek kb.senkit,nagyon alapos es hatarozott vagyok tovabba kimeletlenul oszinte es makacs.Nem latnak bele a vilagomba,csak kulso szemmel ertekelik,en beszelgetnek veluk,de alkalmatlanok ra.Imadom az ertelmes embereket,akikkel barmirol lehet kommunikalni,ertelmet nyer minden.Tehat sajatos velemenyem szerint csak beszelgeto tars kellene,egyfajta "lelkitars",aki neem hagy sullyedni,mert apumek nem ismernek,nem tudjak milyen lehetosegek vannak bennem,mik rejlenek es vannak bennem,akarmilyen formaban.Ok csak egy duzzogo,buta,lusta szerintuk kislanyt latnak...Nem hisz bennem senki,ez faj!