Ti mit gondoltok erről a férfi hozzáállásról?

Húszas éveimet taposó nő vagyok. Dolgozom, több, mint egy éve van párkapcsolatom. Mostanában főleg apukámmal vannak konfliktusaink itthon,ezért úgy gondoltam egy év múlva elköltözöm. Több minden is közrejátszik, lényeg, hogy már elindult bennem ez a gondolat/érzés. Magától értetődik, hogy én a barátommal terveztem el ezt a folyamatot. A bökkenő az ő hozzáállásában van. Szerinte erőltettem, mikor felhoztam vagy 2x a témát. Persze nem annak szántam, de ő sem tiltakozott ellene, csak hát hogy is mondjam....beszari. Ő még 5 naptól sosem volt távolabb az otthon melegétől és anyucitól. Neki ez nehezebb elhatározás, mint nekem, aki 4 évig kolis volt az egyetemen. Talán még ez érthető is, na de nekem akkor is furcsa. Tegnap ő hozta fel a témát, miszerint mióta én nem hozom fel és nem "erőltetem" azóta ő is azt érzi, hogy szeretne már jövőre külön menni és velem lakni, mert jó érzés belegondolnia. Most komolyan, ezt érti valaki??? Túlvagyok egy sikertelen hosszú kapcsolaton, ezért megmondtam neki, hogy én nem fogok várni 3-4 évet csak azért, hogy hajlandó legyen megmozdulni. Én is szeretnék már pár év múlva gyereket, családot és lehet csúnyán hangzik, de nem akarok elpazarolni senkire éveket, akivel lehet nem is lesz jó az összeköltözés után. Ez lenne az erőltetés? Nálam nem ebben merül ki, elvégre nem rágom a fülét minden nap ezzel kapcs. Nősülni meg gyermeket ő is szeretne,de legidegesitőbb szokása az, hogy gyakran utalgat a gyermekünkre, a lánykérésre, lagzinkra. Majd ilyen és olyan lesz stb. Mondtam neki, hogy ezekről mind felesleges beszélni, mig nem lakunk együtt legalább egy évig. Egyszerüen nem értem ezt a férfi logikát... Szerintetek érthető a félelem és ez csak ilyen pasis pánik vagy csak rizsa az egész? Másrészt meg érzem nagyon, hogy szeret, senkitől sem kaptam még eddig ennyi bizonyitékot és bizom benne feltétlenül, ami nálam nagy szó.