Mit mondanál a párodnak utolsó szó jogán az utolsó fél órában? (2 évig nem lesz kapcsolatotok, se net, se semmi, max levél)
19: 2 évet nem kap senki sem gázolásért úgy, hogy ő nem hibázott. Az hogy a megengedett sebességet nem lépte túl még önmagában nem jelenti azt, hogy nem hibázott.
Munkatársam ütött el egy nőt, nem volt hibás, nem is kapott semmilyen büntetést. A gyalogos hibázott, mert a sötétben elé ugrott.
De ez nem ide tartozik :)
Szerintem is börtönbe megy.
De akárhova is menne, nem várnék 2 évet.
Én tuti nem várnék rá 2 évet. Főleg úgy hogy a 2 év alatt nem hallhatom a hangját, nem beszélhetek vele személyesen, csak leveleket írhatok neki.
Ha börtönbe menne, akkor ott lenne látogatás. (Vagyis én úgy tudom). De ilyen esetben is megszakítanám vele a kapcsolatot. Ha én lennék ebben a helyzetben, akkor is szakítanék vele, rám ne várjon 2 évet.
15: lehet hogy nem a legmodernebb a katonaságunk, de el nem tudom képzelni, hogy ne tudnának műholdas telefonvonalat létesíteni. Nem csak a hagyományos drótos net és telefon létezik:)
Még az űrhajósokkal is lehet folyamatos kapcsolatot létesíteni, pedig annál lehetetlenebb helyre nem igen lehet menni.
igen, egyik ismerősöm apja Afganisztánban katona. fél evre mennek kb.. rendszeresen tud skypolni a családdal.. gondolom máshol is adottak a lehetőségek.
szóval továbbra is tartom, hogy ez a helyzet úgy az 1900as évek elején lehetett életszerű. vagy esetleg még később is a vilaghaboruk idején, ha a férfinak be kellett vonulnia.
de ez napjainkban elképzelhetetlen. szóval komolyan kíváncsi lennék mire gondolt a kérdező
az Antarktiszon a kultúrközpontban jobb a net, mint egy magyar tanyán...
ha sittre megy, akkor ott max levél van meg havi vigyor a rácsok mögül
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!