Mit mondanál a párodnak utolsó szó jogán az utolsó fél órában? (2 évig nem lesz kapcsolatotok, se net, se semmi, max levél)
"Most vicc nélkül, mi lenne más, ha nem börtön? "
Miért, a börtönben van látogatás nem?
Viszont, ha a világ végére küldik ki esetleg katona?
Ott ahol se telefon, se net?
Tuti börtönről van szó.
Ismerek olyat aki afrikai dzsungelbe ment kutatni valami ásványt hónapokra, de ő is haza tudott telefonálni hetente. A mai technológia mellett nincs olyan hely ahonnan ne lehetne telefonálni, főleg ha munkahelyről van szó, tuti megoldják valahogy a kapcsolattartást otthonnal.
Én azt mondanám, hogy találkozzunk 2 év múlva, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Természetesen leveleznénk közben, de ha összesodor másik férfival az élet, akkor megmondanám neki. Nem várhatja el h az ő hülyesége miatt én is abbahagyjam az életem, főleg ha én nem követtem el semmit.
14: 2 év nagyon sok! Azt már komoly dolgokért adják!
Pl. ismerős súlyos testi sértésért 4 hónapot kapott, úgy hogy már volt börtönben, ami ugye nem enyhítő körülmény.
Akkor szerinted 2 évért nem valami durvát kellett tenni?
Viszont, ha a világ végére küldik ki esetleg katona?
nincs ilyen. x honap után van pár hét szabadság. pl. ismeros most 7 honap jott haza, 1.5 honapra. majd megy vissza...hol Afrika, hol Guadeloupe...stb. stb. de mindig van szabadság...
Hogy szeretem és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ott folytassuk ahol abbahagytuk ha hazaér...
De a 2 év nagyon sok. Szeretem a barátom, de 2évet nem várnék rá... fél évet igen, de 2t nem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!