Miért gúnyolódnak a párom szülei állandóan rajtam? Ennyire lenézendő lenne mindez?
Huszas éveim közepén járok, évek óta dolgozom. A családom mindig is jó módban élt. Nekem alap dolognak tűnt az anyagi gondtalanság, persze tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki ilyen szerencsés. Nem vagyunk milliomosok, de sosem okozott gondot a számlák befizetése vagy egy közös éttermi vacsora a család barátaival, akik legtöbbször szintén jobb módú emberek.
Ezzel ellentétben a párom szülei egyszerű munkás emberek, alacsony jövedelemmel, az ismerőseik is mind ilyenek. Őnáluk a család pl. egy vízben fürdik, nincsenek "luxuscikkeik", mint pl. mosogatógép vagy új ruha.
Mi a párommal eddig az én családomnál éltünk, a nagy házban viszonylag jól megfértünk, átjártunk a határon dolgozni, jól kerestünk, nem kis megtakarításunk van, mellette pedig jól éltünk (drága holmik, külön autó…stb.). Több barátunk is így él, nem volt ebben soha semmi különös, viszont a párom szüleinek nagyon szúrta a szemét mindig is.
Mindig olyan megjegyzéseket tesznek rám (utalgatva, hogy ők nem erre nevelték a fiúkat), hogy milyen nagy igényeim vannak és hogy az élet nem ilyen, meg hogy majd meglátom. Mintha sajnálnák tőlem az autómat, az álomnyaralást vagy a tervezett saját házat (talán mert nekik nincs?!). Mikor pl anyósjelölt rám akar erőltetni egy használt ruhát, ami nem tetszik, és megköszönöm, de nem viszem el, vérig van sértődve, hogy milyen finnyás izé vagyok, mert "nekem csak az új ruha felel meg".
Építkezni akartunk itthon, de a párom csak messzebb innen, külföldön talált munkát a szakmájában. Most albérletet keresünk, de borzasztóan nehéz, sokkal nehezebb, mint itthon (próbáltuk, tudjuk). A párommal azzal nyugtatgatjuk egymást (mindketten kivagyunk a költözéstől), hogy majd hazajövünk, nem lesz hosszú távú, mindkettőnket a saját ház és a vidéki nyugalom vonz.
De a párom szüleinek persze ez sem felel meg. Mikor szóltam, hogy nem kell nagyon búcsúzkodni, úgyis 2-3 hetente hazajövünk, anyósjelölt belém veszett, hogy mit akarok én, mennyibe kerül az üzemanyag, mit képzelek én, más rokon sem jár haza havi 1-nél többször. Ekkor már udvariasan a helyére tettem, hogy az én pénzem, az én autóm, annyiszor jövök, ahányszor akarok, nem hogy örülne…?! Apósjelölt beszólt nekem, hogy nem értenek engem, anyám engem úgysem szeret, miért akarok hazajárni hozzájuk (így, szó szerint - oké, sok konfliktusom volt eddig a szüleimmel, de ez nagyon erős túlzás). Erre már inkább nem szóltam, de nagyon elegem lett. Ha itthon vagyunk, azt mondogatják, miért élünk a szüleimnél (nekik ez nem teher, ők ellenezték legjobban, hogy albérletbe menjünk) - miért nem megyünk albérletbe, most, hogy elmegyünk, az volt az első, hogy miért olyan messzire megyünk, miért nem építünk itt házat, ha haza akarunk jönni – minek; ha itt akarunk házat építtetni - milyen sok gond van a saját házzal. Semmi sem jó, és mindent mintha sajnálnának tőlünk. Lehet nekik röhejes, hogy siránkozom, hogy nem lesz saját mosógépem (közös mosóhelység lesz) vagy nem lesz mosogatógépem, de miért nem értik meg, hogy nem mindenki született szegénynek és másnak más jellegű gondjai vannak, mint nekik? Engem nem érdekel, 300 vagy 400 Ft a boltban valami, de érdekel, hogy amit megszoktam, abból a szintből minél kevesebbet kelljen engednem. Ez olyan nagy probléma, ha egyszer úgyis én teremtem meg a saját magamra valót? Csak az ér igazán valamit az életben, aki legalább egyszer éhezett és nem volt tető a feje felett? Most tényleg „gány” ember lennék azért, mert nem akarok szegényen élni, ha egyszer nem muszáj? Mert megengedem magamnak azt, amit megengedhetek?
válasza:Külföldi vendégmunkás lehetsz Ausztriába ebből élsz jól magyar körülmények között. Vered magad a megszegényebb anyosodeknal hogy neked milyen jol megy.
Ha nem tetszik tudod. Suba a subaval guba a gubaval
válasza:én megértelek, kérdező, bár én nagyon szegény körülmények között nőttem föl, de nem vagyok proli, és most már viszonylag okésan élek. Az egyik nagymamám volt olyan, mint a barátod szülei: ha valamiből új volt, valahova mentünk, gyerekkoromban a fővárosba költöztünk munka miatt: az neki mind nagyzolás volt, hiúság, minek nektek az, stb.
Az ilyen emberek, mint a barátod szülei, besavanyodottak, és mivel nekik szűk az életterük, és emiatt frusztráltak, nem bírják elviselni, ha valaki másnak jobban megy. Ez az ő kisebbségi érzésükből fakad, nem a te hibád.
Nem tudsz mit tenni, kerüld a kényes témákat, ne provokáld őket. És lehetőleg minél kevesebbet járjál hozzájuk. Nem kell nekik az orrukra kötni, hogy ti hányszor szándékoztok hazamenni. Majd meglátják. Nem kell mindenről beszámolni.
válasza: válasza:Két dolgot tennék még hozzá az előttem szólókhoz: készülj arra, ha egyszer az életben gondjaitok lesznek, a férjed is így fog reagálni, sápítozni fog és nem fog segíteni kimászni, mert ezt látta otthon.
Az ilyen embereket valóban finomat le kell állítani, ha örökké védekezésbe, magyarázkodásba kényszerülsz, csak jobban rádszállnak. Esetleg segíthet, ha kicsit megosztjátok velük a jóléteteket, csökken az irigységük: pl. meghívjátok őket valahova vacsorára, ajándék utazás, stb. hogy tovább lássanak a szűk kis világuknál.
válasza:Szia! anyosodek nem fognak valtozni. Ezt jobb, ha megprobalod feldolgozni. Tehat, vagy kevesebbet mesz hozzajuk, vagy egyszer jo alaposan beolvasol nekik es megmondod a velemenyed - ami szinten nem fog sokat erni, ugyanis ok nem fogjak aterezni, h Te hogyan gondolkodsz - vagy turod mosolyogva az egeszet es engeded, h az ido mulasaval majd megszokjak.
Nekem sajnos a szuleim - foleg anyam - volt ilyen. En mar az egyetem alatt is dolgoztam es jol kerestem, megvettem magamnak azt, amit szerettem volna. Kesobb, amikor mar a vegzettsegemnek megfelelo munkam volt, akkor is jol kerestem es most is. Anyam nem nezte jo szemmel, h koltok szep ruhakra - es itt nem azt kell erteni, h szoba nagysagu gardrobom van, hanem azt, h mondjuk van 5 db farmer nadragom, ami markas. allandoan megjegyzeseket tett, h milyen hedonista vagyok, meg felszines stb stb. En meg parszor visszaszoltam neki, h csak azert, m o anno 1 nadragban jart iskolaba, meg alig volt penze ennivalora (most mar persze nem igy van), attol bennem miert kelll a buntudatot kelteni? Ha egyszer megengedhetem magamnak, akkor miert ne?? Eleg nehezen ertette meg, de mivel egy ido utan elkoltoztem otthonrol, nem volt mar ez vitaforras. Egy ido utan elkezdtem atnevelni ot is, h ne azt gondolja mar, h az elet szenvedesrol, meg vezeklesrol szol :) O is jol keres, ugyh elvittem parszor magammal vasarolni es probaltam felhivni a figyelmet, h olcson is lehet noiesen feloltozni, vagy olcson is lehet tobb ruhaja. Mindez evekbe telt :) Azota nagyobb gardrobja van, mint nekem, es igenis megveszi azt, ami tetszik neki meg akkor is, ha draga...
Mondjuk, nekem o az anyam, es eleg o a kapcsolatunk, ugyh nem esett nehezemre "atnevelni" :)
A parod szuleivel ez nyilvan nem lesz ilyen egyszeru. Talan, ha neha gondolnal rajuk is vmi aprosaggal, akkor kevesebb megjegyzest tennenek. Nem tudom, miota vagytok egyutt a paroddal. a friss a kapcsolat, akkor magasrol tennek rajuk. Ha viszont evek ota egyutt vagytok, akkor megbeszelnem a helyedben a parommal, h vegyunk nekik is neha vmit, ami megkonnyiti a mindennapi eletuket, es h tapasztaljak, h olcson is lehet kneyelmesen elni...
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!