Ti mit tennétek a helyemben?

21 èves vagyok, 16 èves korom óta dolgozom, szakmám nincs, csak èrettsègim. 14 èves korom óta nem èlek a szüleimmel, nem támogattak sosem. Nehèz gyerekkor, apa iszik, anya elviseli, szegenysèg, satöbbi.. Nemrèg veszítettem el a munkahelyem (üzletvezető voltam), egy problèmás szakítás miatt. Az exem miatt összeomlottam, èdesanyám azonban mellèm állt ès felajánlotta a segítsègèt, kiköltözhettem hozzá egy szomszèdos országba, egy kisfaluba. Azt mondta ne aggódjak, szívesen látnak az új párjával ès segítenek új èletet kezdeni. Ez volt egy hónapja. Azóta mindennel baj van, mindent halogatni kell, semmi sem jó, mindenki szenved. Itt konkrètan èletem sincs, senkit sem ismerek, nincsenek is fiatalok, a házból sem megyek ki, mert nincs mièrt... Úgy èrzem teher vagyok itt, a segítsèg csak igèret volt de nem gondolták komolyan, ès ahogy szèpen lassan telnek a napok, bele őrülök a magányba. Az exemen túl vagyok, már nem is zaklat, de hiába, mert az èletem èrtelmetlen ès az anyámèkra vagyok utalva. Egyszerűen kín szenvedès minden nap felkelni, már nem bírom a tètlensèget, de egyedül nem tudok lèpni. Maximum vissza magyarországra, ahova az exem miatt nem szeretnèk mèg.

Mondtam az anyámnak, hogy úgy èrzem már az ittlèttől vagyok depressziós. Erre annyit válaszolt: az lehet.

Ti mit tennètek?